VÉGRE! Ukrajna lezárja az orosz légteret

Végre. A háború ötödik évében végre történik valami, amit a bátor nyugati stratégiai nyáladzás, a NATO-s „mély aggodalom”, a washingtoni „nem akarunk eszkalációt” és az európai „megvizsgáljuk a lehetőségeket” soha nem mert meglépni: lezárul egy légtér. Csak éppen nem az ukrán, amelyet 2022-ben kellett volna lezárni, amikor Mariupol, Harkiv, Csernyihiv és Kijev fölött még orosz bombák rajzolták a civilizált világ szégyentérképét, hanem az orosz. Zelenszkij most azt üzente a légitársaságoknak, a biztosítóknak és mindenkinek, aki még mindig úgy tesz, mintha Oroszország fölött békeidős menetrend szerint lehetne átrepülni, hogy az orosz légtér teljesen veszélyessé válik, és de facto záródni fog.

Ez nem fenyegetés a polgári repülőgépek ellen, és Zelenszkij ezt külön is kihangsúlyozta. Ukrajna nem akar civil járatokat támadni, nem repülőgépekre vadászik, nem utasokat vesz célba, hanem azt mondja ki, amit minden biztosítónak, légitársaságnak és diplomáciai díszpáholyból hunyorgó nyugati döntéshozónak régen értenie kellene: ha Oroszország háborút indít, ha négy és fél éve városokat bombáz, erőműveket lő, gyerekeket rabol, tankönyveket éget, kikötőket támad, akkor a háború egyszer csak nem marad meg szépen, kulturáltan, nyugati kényelmi távolságban, ukrán területre csomagolva. A háború visszafelé is közlekedik, és ha az orosz égbolton annyi ukrán drón lesz, hogy azt már nem lehet a Roszaviacija szokásos vodkaszagú nyugalmával elhazudni, akkor ott többé nincs normális polgári légi forgalom.

Gondoljunk bele, honnan indultunk: a háború elején Ukrajna azt kérte, hogy a Nyugat zárja le az ukrán légteret. Nem azért, mert Kijev háborús romantikából szeretett volna NATO-gépeket látni az égen, hanem mert az orosz légierő és rakétaterror akkor még akadálytalanul dolgozott azon, hogy Ukrajna városai tömegsírokká, iskolái romokká, színházai gyerekekkel együtt célpontokká váljanak. Ha akkor a Nyugat képes lett volna többre, mint történelmi fontosságú sajtótájékoztatókra és morális pózolásra, ha a „soha többé” nem csak konferenciatermi tapéta lett volna, hanem politikai döntés, akkor lehet, hogy a mariupoli színházba menekült gyerekek közül sokan ma is élnének. De a Nyugat nem zárta le az eget, mert félt, mérlegelt, aggódott - és a Kreml közben bombázott. Most Zelenszkij zárja le az eget, csak fordított irányból. Nem NATO-vadászgépekkel, nem amerikai bátorsággal, nem európai történelmi felelősséggel, hanem saját gyártású ukrán drónokkal, ukrán alkalmazkodással, ukrán túlélőintelligenciával. Ez a háború egyik legfontosabb fordulata: Ukrajna nemcsak könyörög fegyverért, hanem gyárt, fejleszt, tanul, skáláz, és lassan olyan mennyiségű drónt képes az orosz stratégiai, logisztikai és ipari hátország fölé küldeni, hogy az már nem pusztán katonai kellemetlenség, hanem légtérbiztonsági realitás. Zelenszkij figyelmeztetésének pontosan ez a lényege: nem mi fenyegetjük a civil repülést, de Oroszország egén annyi drón lesz, hogy aki még mindig ott akar repülni, az ne mondja később, hogy neki nem szóltak.

És persze itt jön majd a szokásos orosz nyafogás, a birodalmi hiszti, a Lavrov-féle örökzöld opera arról, hogy szegény Oroszországot már a saját maga által indított háború következményei is fenyegetik, mert Moszkvában mindig mindenki más az agresszor: az ukrán, aki nem akar meghalni; a balti, aki nem akar megszállva lenni; a lengyel, aki még emlékszik; a NATO, amelyik létezik; az iskola, ahol ukránul tanítanak; a tankönyv, amelyben Ukrajna történelme szerepel; és most már a repülési kockázat is, amelyet természetesen nem az hozott létre, hogy Oroszország négy éve ipari méretben gyilkol, hanem az, hogy Ukrajna végre képes visszaütni. Hát persze. Oroszország nem jelent fenyegetést senkire, csak valahogy mindig mindenki a szeretteit kénytelen temetni, akit meglátogat. A polgári gépek mögé bújni viszont nem működhet örökké. Az nem lehet szabály, hogy Oroszország szabadon bombázhat ukrán civileket, miközben a saját repülőterei, légifolyosói és gazdasági működése érinthetetlen marad, mert jaj, ott civil infrastruktúra is van. Ukrajna nem azt mondja, hogy civil gépekre lő. Azt mondja, hogy az orosz állam háborús infrastruktúrája, energetikai rendszere, logisztikája, ipari hátországa és katonai ellátási lánca célpont, és ha ez a valóság veszélyessé teszi az orosz légteret, akkor a légitársaságoknak és biztosítóknak nem Kijevben, hanem Moszkvában kell reklamálniuk, ahol ezt az egész mészárszéket megnyitották. A nyugati légitársaságok gondolják meg jobban, az orosz légitársaságok pedig függesszék fel a járataikat. Ez van. A háború nem wellnessrészleg, ahol az agresszor külön törölközőt kap.

A legnagyobb történelmi szégyen mégis az, hogy Ukrajnának egyedül kellett idáig eljutnia. Az országnak, amelyet lerohantak, amelynek városait szétlőtték, amelynek gyerekeit elrabolták, amelynek katonái és civiljei naponta halnak meg azért, mert Európa keleti szélén még mindig akad egy birodalom, amely nem tud leszokni a hódításról. A Nyugat közben éveken át adagolta a bátorságot, mint patikában a nyugtatót: kicsit most, kicsit később, nehogy túl sok legyen egyszerre. Ukrajna viszont megtanulta, hogy a túléléshez nem elég várni a stratégiai partnerek lelki fejlődésére. Fegyvert kell gyártani, drónt kell küldeni, üzemanyag-raktárt, repteret, logisztikai csomópontot, hadiipari üzemet kell elérni. És egyszer csak az történik, hogy az orosz légtér nem azért válik veszélyessé, mert a NATO végre összeszedte magát, hanem mert Ukrajna igen. A háború után ennek ára lesz. Nemcsak a Kremlnek, nemcsak a tábornokoknak, nemcsak a propagandistáknak, akik évekig csináltak ünnepi műsort a gyilkosságból, hanem az orosz társadalomnak is, amelynek egyszer majd szembe kell néznie azzal, hogy miközben az állama városokat pusztított, gyerekeket ölt, könyveket égetett és Európát zsarolta, ők vagy tapsoltak, vagy hallgattak, vagy úgy tettek, mintha a háború valaki más időjárása volna. A gyávaságnak is van történelmi számlája, csak később érkezik, most pedig megérkezett az előleg: az ég, amelyen át évekig zavartalanul lehetett volna normális országnak látszani, elkezd bezárulni Oroszország fölött.

Végre. Végre. Végre.

Ugar