Két tartományban nyert az AfD, Berlinben a komcsik arattak, Merznek nagy bukta

Három szeptemberi tartományi választásból kettőt az Alternatíva Németországnak (AfD) nyert meg. Szász-Anhaltban a szavazatok 43,8, Mecklenburg–Elő-Pomerániában 38,2 százalékát szerezte meg. Berlinben viszont a Baloldal végzett az első helyen. Friedrich Merz kancellár pártja, a CDU mindhárom választáson veszített, Mecklenburg–Elő-Pomerániában pedig be sem jutott a parlamentbe.

Mecklenburg–Elő-Pomerániában az AfD végzett az élen: a még nem végleges eredmény szerint a szavazatok 38,2 százalékát kapta, ami 32 helyet jelent a 71 fős parlamentben. Az SPD 35,5 százalékkal és 29 mandátummal lett második, a CDU pedig 4,9 százalékon maradt, így kiesett a tartományi parlamentből; a Baloldal és a Zöldek egyaránt öt-öt helyet szereztek. Ez azt is jelenti, hogy Manuela Schwesig jelenlegi SPD-s tartományi miniszterelnök a Baloldallal és a Zöldekkel együtt 39 fős többséget tudhatnak maguk mögött.

Berlin más képet mutat. A fővárosban a Baloldal (Die Linke) Elif Eralp vezetésével a voksok 25,7 százalékát szerezte meg, több mint megduplázva a 2023-as eredményét. A kormányzó CDU 18,8 százalékkal második lett, az AfD pedig 16,3 százalékkal a harmadik helyre lépett elő. A Zöldek 14,3, az SPD 12,1 százalékot kaptak; utóbbi a párt eddigi legrosszabb berlini eredménye. A CDU és az SPD jelenlegi koalíciójának már nincs többsége, Eralp a Zöldekkel és az SPD-vel tárgyalna, de a lakhatási programja, különösen a nagy magánlakáscégek köztulajdonba vételének terve komoly vita tárgya lehet.

A legnagyobb vesztes a CDU: Merz a mecklenburgi eredményt maga is „katasztrófának” nevezte, de közölte, hogy kancellárként és pártelnökként folytatja a munkát. A tartományi szavazások önmagukban nem buktatják meg a szövetségi kormányt, viszont egyre nehezebb azt állítani, hogy Merz eddigi politikája feltartóztatta az AfD-t. A párt a két keleti tartományban első lett, Berlinben is jelentősen erősödött, miközben a kancellár pártja az egyik helyen elvesztette parlamenti képviseletét, a másikon a tartományi vezetést.

A következő hetekben nemcsak az lesz a kérdés, ki alakít kormányt a három tartományban, hanem az is, meddig tartható a többi párt AfD-vel szembeni együttműködési tilalma. Szász-Anhaltban a mandátumok miatt ez már közvetlen kormányalakítási kérdés, országos szinten viszont a tartományi győzelmekből még nem következik, hogy az AfD adhatja a következő kancellárt: ehhez a szövetségi választás eredménye és egy kormányzó többség is kellene. A mostani számok éppen azért súlyosak, mert ezt a lehetőséget többé nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni.

Ugar

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

AfD a câștigat în două landuri, la Berlin comuniștii au făcut recolta, mare eșec pentru Merz

AfD a câștigat în două landuri, la Berlin comuniștii au făcut recolta, mare eșec pentru Merz

Din trei alegeri regionale organizate în septembrie, Alternativa pentru Germania (AfD) a câștigat două. În Saxonia-Anhalt a obținut 43,8% din voturi, iar în Mecklenburg-Pomerania Anterioară 38,2%. La Berlin, în schimb, Die Linke a terminat pe primul loc. Partidul cancelarului Friedrich Merz, CDU, a pierdut la toate cele trei scrutine, iar în Mecklenburg-Pomerania Anterioară nici nu a mai reușit…

ugar
AfD wins in two states, the Left triumphs in Berlin, big setback for Merz

AfD wins in two states, the Left triumphs in Berlin, big setback for Merz

Of the three state elections held in September, the Alternative for Germany (AfD) won two. In Saxony-Anhalt it took 43.8 percent of the vote, and in Mecklenburg-Vorpommern 38.2 percent. In Berlin, however, the Left party finished first. Chancellor Friedrich Merz's party, the CDU, lost in all three elections, and in Mecklenburg-Vorpommern it failed to enter parliament at all.

ugar
AfD a negociat deja cu Gazprom

AfD a negociat deja cu Gazprom

Cui îi vine în minte, la această știre, pactul Molotov–Ribbentrop, acela vede o paralelă istorică de înțeles. Situația de astăzi este diferită, dar întrebarea este familiară: ce se întâmplă cu Europa, dacă o forță politică germană începe să negocieze cu Moscova, în timp ce Rusia continuă războiul pe continent?

ugar
AfD has already held talks with Gazprom

AfD has already held talks with Gazprom

Anyone reminded by this news of the Molotov-Ribbentrop Pact is drawing an understandable historical parallel. Today's situation is different, but the question is familiar: what happens to Europe if a German political force starts negotiating with Moscow while Russia is waging war on the continent?

ugar
Az AfD már tárgyalt is a Gazprommal

Az AfD már tárgyalt is a Gazprommal

Akinek erről a hírről a Molotov–Ribbentrop-paktum jut eszébe, az érthető történelmi párhuzamot lát. A mai helyzet más, de a kérdés ismerős: mi történik Európával, ha egy német politikai erő Moszkvával kezd alkudozni, miközben Oroszország háborút folytat a kontinensen?

ugar