Kiszáradt folyók, elszabadult árak: az aszály benyújtotta a számlát Európának

Franciaországban a monitorozott kisfolyók több mint 40 százaléka kiszáradt vagy megszakadt a folyása — ez a legrosszabb állapot a mérőrendszer 2012-es felállítása óta. Ugyanezekben a napokban az áramtőzsdéken Németországtól Franciaországig elszabadultak az árak, csúcsidőben a 460 eurót is elérve megawattóránként. A kettő között pedig egyetlen közös nevező húzódik, amelynek a neve: aszály. Nézzük meg, hogyan lesz a kiszáradt patakból elszabadult villanyszámla — és miért mindannyiunk ügye ez.

Kezdjük a vízzel, mert onnan indul minden. Július végén Franciaországban a Francia Biodiverzitási Hivatal által figyelt kisebb vízfolyások valamivel több mint 40 százaléka mutatott folyásmegszakadást vagy teljes kiszáradást. Ez példátlan állapot az év e szakaszához képest a monitorozó hálózat 2012-es létrehozása óta — vagyis másfél évtizede nem volt ilyen rossz a helyzet. Fontos megérteni, miért épp a kisfolyók a történet kulcsszereplői: ezek a kis vízfolyások a francia vízhálózat 75–80 százalékát teszik ki — vagyis nem mellékes erecskékről van szó, hanem a teljes rendszer gerincéről. És épp ezek a legsérülékenyebbek: az állapotuk május közepe óta drámaian romlott, és — ami a leginkább aggasztó — olyan folyók is kiszáradtak, amelyek a helyi közösségek emlékezete szerint korábban soha. Máshol a száraz szakaszok jóval hosszabbak a korábbiaknál, és a folyás nélküli időszakok egyre hosszabbá válnak. Ez az ökoszisztémák szempontjából súlyos: a kis folyók és patakok kulcsszerepet játszanak a biológiai sokféleség fenntartásában, és amikor kiszáradnak, egész élővilágok tűnnek el velük.

A probléma nem áll meg Franciaország határánál. Súlyos helyzetről számol be Kelet-Anglia, Észak-Olaszország, Szlovákia és Horvátország is, és még a nagy folyók — a Rajna és a Duna — vízszintje is történelmi mélypontokra süllyedt, ami a folyami szállítást és az energetikai szektor egyes tevékenységeit is bénítja- magyraorzsáűgi és romániai olvasóinknak sem ismeretlen a probléma. A szakértők pedig egy nyugtalanító előrevetítést fogalmaznak meg: az idei, rendkívül száraz nyár azoknak a körülményeknek a képét mutatja meg, amelyek 2050 körül válnak majd megszokottá. Vagyis amit most rendkívülinek élünk meg, az egy emberöltő múlva a normális lehet.

A francia-német áramválság

És most nézzük, hogyan csapódik le mindez a villanyszámlán — mert ez a rész az, amelyik közvetlenül a pénztárcánkat érinti. A közép- és délkelet-európai energiaválság az elmúlt napokban átterjedt a kontinens két legnagyobb energiapiacára, Németországra és Franciaországra is. Mindkét ország a szélsőséges időjárás és az aszály „mérgező koktéljával" néz szembe. Nagy-Britanniától Belgiumon és Franciaországon át Hollandiáig, Németországig és Lengyelországig az áramtőzsdék napi 20–25 százalékos áremelkedéssel „üzemeltek", az árak jóval 140 euró fölé kúsztak, az esti csúcsórákban pedig elérték a 460–461 eurót megawattóránként. Ez rendkívül magas ár — a hétköznapi fogyasztó ezt előbb-utóbb a saját számláján fogja megérezni.

A két nagy ország két különböző okból került bajba, de a gyökér ugyanaz. Franciaországban a válság a rendszer szívéig, az atomenergia-termelésig hatolt: az EDF-nek az aszály és a hőhullámok miatt 14,4 százalékkal kellett csökkentenie az atomerőműparkjának termelését, a francia reaktorok összkapacitása pedig 57 százalékra esett — az év eddigi legalacsonyabb szintjére. Ennek oka fizikai: a folyók vízszintje nem elegendő a reaktorok hűtéséhez, és a felmelegedett folyóvízzel nem lehet biztonságosan hűteni. Németországban az aszály és annak az energetikai infrastruktúrára gyakorolt hatása hajtja felfelé az árakat — ehhez jött még hozzá a szerdai napfogyatkozás mint bizonytalansági tényező, amely átmenetileg akár 9,7 gigawattnyi napenergia-termeléstől is megfoszthatta a kontinenst. Van a történetnek egy régiós rétege is, amely minket a legközvetlenebbül érint. A Duna alacsony vízszintje ugyanis nemcsak a szállítást, hanem a régió atomerőműveit is fenyegeti — azokat, amelyek a hűtővizüket a folyóból nyerik.

A komor összképben van egy tanulságos kivétel. Görögország ugyanis épp ezekben a napokban Európa egyik legolcsóbb piaca volt — leszámítva a skandináv és balti országokat —, méghozzá 104,46 euró/MWh árral, miközben a szomszédai 400 euró fölött jártak. A titok: a görög energiamixben a megújulók, elsősorban a szélerőművek aránya jelenleg 62 százalék, a szélenergia-termelés pedig épp 18 százalékkal nőtt. Vagyis Görögország a zöldenergia-túltermelésének köszönhetően nemcsak a legolcsóbb, de exportál is minden nemzetközi összeköttetésén. Ez a kontraszt a történet egyik legfontosabb tanulsága. Miközben az aszály a vízerőműveket és — a hűtővízen keresztül — az atomerőműveket is térdre kényszeríti, a széltől és a naptól függő rendszerek az aszály idején is termelnek. A megújulók persze maguk is sérülékenyek (a napfogyatkozás vagy a szélcsend őket sújtja), de a diverzifikált, sok lábon álló energiarendszer nyilvánvalóan ellenállóbb. A görög példa azt mutatja: nem a megújulókkal van a baj, hanem azzal, ha egy rendszer túlságosan ráépül egyetlen, az aszály által épp kiszárítható forrásra — legyen az vízerőmű vagy folyóhűtésű atomerőmű.

Amennyiben 2026 nyara tényleg 2050 főpróbája — ahogy a szakértők állítják —, akkor ez a mostani válság nem egyszeri anomália, hanem előzetes. Az európai energiarendszert, amely történelmileg a stabil, kiszámítható vízre és a folyóhűtésű erőművekre épült, most éri az első komoly figyelmeztetés, hogy ez az alap már nem megbízható. A kérdés az, hogy a kontinens levonja-e a következtetést — diverzifikál, tárol, hálózatot fejleszt, alkalmazkodik —, vagy évről évre újra meglepődik azon, hogy nyáron kiszárad a folyó, leáll az atomerőmű, és elszabadul a villanyszámla.

Ugar

Kapcsolódó: