Putyin pártja megnyerte a választást, amelyen Putyin ellen nem lehetett indulni

Putyin pártja kényelmes többséget szerzett az orosz Dumában, bár a „kényelmes” szó itt szerénykedésnek hat: a szavazatok több mint 95 százalékának megszámlálása után az Egységes Oroszország 57,83 százalékon állt, ami a 450 parlamenti helyből várhatóan 355-öt jelent. Ez már alkotmányos többség. A választási bizottság 59,3 százalékos részvételről számolt be, Putyin pedig előre az Ukrajna ellen folytatott háború támogatásáról szóló próbatételként beszélt a szavazásról. A próba sikerült: a vizsgabizottságot ő nevezte ki, a kérdéseket ő írta, a kellemetlenül válaszolókat pedig nem engedte be a terembe.

Az egyetlen bejegyzett háborúellenes párt, a Jabloko jelöltjeit kizárták az országos pártlistáról, sok egyéni jelöltjét sem engedték indulni. A többi versenyző között persze volt választék: lehetett szavazni a kommunistákra, a szélsőségesen nacionalista LDPR-re vagy az Új Emberekre, amelyek a lényeges kérdésekben rendre Putyin pártjával együtt szavaztak. Abban különböznek egymástól, hogy melyik oldalról nyalják Putyin seggét, és milyen pártjelvényt tűznek fel hozzá. A Jabloko azért Novgorod tartományi parlamentjébe várhatóan bejutott – ennyit sikerült kiharcolnia a háború ellen szavazó oroszoknak ott, ahol ténylegesen szerepelhetett a szavazólapon. Még a díszletre sem ügyeltek különösebben. Oroszország nem hívott meg EBESZ-megfigyelőket, az Európai Unió pedig a demokratikus ellenzék kizárása mellett azt is elítélte, hogy Moszkva a megszállt ukrán területeken is „választást” rendezett. Egy idegen ország elfoglalt földjén szavaztatni a saját parlamentjére: ennél tömörebben nehéz volna bemutatni, mit ért a Kreml népakaraton.

Az eredmény azt mutatja meg, amire ezt az egész háromnapos előadást rendezték: a Duma továbbra is pontosan azt fogja megszavazni, amit a Putyin a képviselők elé tesz.

Ugar

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Partidul lui Putin a câștigat alegerile la care Putin nu putea candida împotrivă

Partidul lui Putin a câștigat alegerile la care Putin nu putea candida împotrivă

Partidul lui Putin a obținut o majoritate confortabilă în Duma rusă, deși cuvântul „confortabilă” pare aici o modestie: după numărarea a peste 95 la sută din voturi, Rusia Unită se situa la 57,83 la sută, ceea ce ar însemna aproximativ 355 din cele 450 de locuri parlamentare. Aceasta este deja o majoritate constituțională. Comisia electorală a raportat o prezență la vot de 59,3 la sută, iar Putin…

ugar
Putin's party wins election in which no one could run against Putin

Putin's party wins election in which no one could run against Putin

Putin's party has secured a comfortable majority in the Russian Duma, though the word "comfortable" seems almost modest here: with more than 95 percent of the votes counted, United Russia stood at 57.83 percent, which is expected to translate into 355 of the 450 parliamentary seats. That is already a constitutional majority. The election commission reported a turnout of 59.3 percent, and Putin…

ugar
Autorizația a fost eliberată, biserica maghiară din Oradea poate fi chiar demolată

Autorizația a fost eliberată, biserica maghiară din Oradea poate fi chiar demolată

Dacă credeam că acest weekend va trece în liniște, fără să iasă la iveală o nouă trădare a UDMR, o nouă calcare în picioare a intereselor maghiare, nu doar prin trădare, ci de-a dreptul din scop egoist de profit, a venit Ödön Szabó și a zis: ține-mi apa sfințită. Căci sufletul meu și marii pontifi ai UDMR s-au rugat la slujba ținută în biserica proaspăt renovată numită după Sfântul Ladislau, de…

ugar
Permit granted: the Hungarian church in Oradea could even be demolished

Permit granted: the Hungarian church in Oradea could even be demolished

If we thought this weekend would pass quietly, without another RMDSZ betrayal coming to light — not merely a betrayal of Hungarian interests but their outright trampling for the sake of selfish profit — then along came Ödön Szabó, who essentially said: hold my holy water. Because, bless my soul, the RMDSZ bigwigs prayed at the mass held in the newly renovated church named after Saint Ladislaus as…

ugar
Megvan az engedély, akár le is bonthatják a nagyváradi magyar templomot

Megvan az engedély, akár le is bonthatják a nagyváradi magyar templomot

Ha azt hittük, hogy ez a hétvégénk nyugodtan telik el, és nem derül fény egy újabb RMDSZ-árulásra, a magyar érdekek nemcsak elárulására, hanem egyenesen önző profitszerzési célból elkövetett lábbal tiprására, akkor jött Szabó Ödön, és annyit mondott: fogd meg a szenteltvizem. Mert lelkem és az RMDSZ-es nagykutyák úgy imádkoztak a Szent Lászlóról elnevezett frissen felújított templomban tartott…

ugar