Van áram? Akkor ezt most olvasd el – mert lehet, hogy nem sokáig lesz

Miközben nálunk a száraz Duna miatt reaktorokat kell leállítani, és a fideszes influenszerhad azon dolgozik, hogy a pánikból tőkét kovácsoljon, érdemes egy pillanatra kiszakadni a hazai lármából, és megnézni, hogyan élnek együtt mások a világban azzal, amitől mi még csak félünk: az árammal, ami elmegy. Ez a cikk elviszi az olvasót a havannai sötétségbe, ahol egy zöldséges gyertyafénynél cserél gitárhúrt tizenegymillió honfitársa fölött; a kijevi lakásokba, ahol az emberek már gáztűzhely szerint választanak otthont, mert megtanulták, hogy az áram bármikor eltűnhet; a bejrúti háztetőkre, ahol a nap megölte a generátormaffiát; és a pakisztáni piacokra, ahol asszonyok adták el az ékszereiket egy napelemért, és közben – szinte véletlenül – megcsinálták a világ leggyorsabb energiaátmenetét.

De ez nem valami távoli, egzotikus rémmese. Épp ellenkezőleg: tükör. Mert minden történet mögött ugyanaz a felismerés bújik meg – az emberek nem „kibírják" az áramszünetet, hanem átépítik körülötte az egész életüket, és aki megteheti, kilép a rendszerből, aki nem, az ott ragad egy egyre gyengébb hálózaton. A cikk a nyers túlélési trükkök mellett a lényeget is kimondja: egy államnak nem generátort kell adnia a polgárainak, hanem valami sokkal olcsóbbat és fontosabbat – kiszámíthatóságot, menetrendet, előrejelzést. Épp azt, amiből nálunk, a mostani energiaválság és dezinformációs köd közepén, a legnagyobb a hiány. Hosszú írás, de megéri: a végén ott a kilenc tanulság, amit érdemes lenne minden döntéshozónak a falára szegeznie – mielőtt nálunk is háromszor omlik össze két hét alatt a rendszer.