RÉGIÓ

A három szerkesztőség felhívása tehát nem rossz – csak nem megy elég messzire. A 2 milliárd visszavonásának követelése mellé legalább ennyire hangosan kellene követelni egy vizsgálóbizottság felállítását, amely az összes eddigi sajtótámogatást – a BGA-n, a Communitas-on és minden más csatornán átfolyó összeget – tételesen megvizsgálja, és az eredményeket nyilvánosságra hozza.

Jelen leírás a nagyváradi premontrei apátság ellen indított kilakoltatási eljárás hátterét a lehető legteljesebben igyekszik bemutatni. Az alább leírtak dokumentumokon, bírósági peranyagokon, háttérinterjúkon alapulnak.

A szélsőjobb és a szélsőbal, Gaudi és Schiffer, összekapaszkodva, mint két részeg turista, akik egymást tartják, miközben mindkettő esni készül, és egyikük sem hajlandó belátni, hogy a gravitáció ellen nincs fellebbezés. A történelem ismétli magát – először tragédiaként, másodszor bohózatként –, de itt, Magyarországon, a kettő egyszerre zajlik, és senki nem nevet, mert mindenki benne van.

Ez a készpénz fizikai formában, bőröndökben érkezett a BP Remit londoni irodájába. Londonból a pénzt illegálisan Törökországba szállították, ahol kriptovalutává konvertálták, ami ezt követően „fintech-befektetésnek" álcázva tért vissza a rendszerbe. Az így tisztára mosott pénz aztán Szíriába áramlott, ahol az Aszad-rezsim és kurdisztáni ISIS-csoportok finanszírozására használták fel.

Végül is, amit itt látunk, az nem politikai kudarc, nem kommunikációs baklövés, nem taktikai tévedés – hanem egy rendszer tökéletesen következetes működése. Az RMDSZ nem azért nem segített, mert elfelejtette, nem azért, mert nem tudott, hanem azért, mert pontosan így működik: addig él, amíg nincs alternatíva, addig erős, amíg a közösség rá van utalva, és addig szükséges, amíg elhisszük, hogy az. A nagyváradiak most megtanulták, amit sokan előttük: a képviselet és a kilakoltatás között néha egyetlen éjszaka a különbség – és mindkettőben ugyanazok az emberek vannak ott, csak más szerepben.

Nem érzi úgy, hogy éppen az orosz energiavásárlásokkal hosszabbítja meg a háborút, valamint az ukrán és ukrajnai magyar civilek szenvedését? Ellentmondásos, hogy Ön eközben tűzszünetet követel. Ha már nem segíti Ukrajnát, akkor legalább ne támogassa pénzzel a lefejezős, terrorista, gyerekgyilkos, gyerekrabló, háborús és emberiesség elleni bűnöket elkövető orosz agresszort energiavásárlásokkal. Felszólítom, hogy Magyarország csatlakozzon legalább az orosz háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszékhez, amelyhez már országok tucatjai – köztük EU- és NATO-szövetségeseink – is csatlakoztak.

Hajnali öt órakor kezdődött, amikor a becsületes ember még alszik, vagy ha nem alszik, legalább szégyelli, hogy ébren van – a polgármesteri hivatal emberei nekiálltak a falnak. Nem végrehajtóval, nem dobolással, nem a törvény ünnepélyes arcával – egyszerűen nekiálltak, és áttörték. Mint a tolvajok. Éjjel, mint a tolvajok – csak éppen a város nevében, építési engedéllyel a zsebükben, mert ez a mi korunk szépsége: a tolvajlást is lehet jogszerűen végezni.

A Kreml regionális stratégiájának egyik legrégebbi és leghatékonyabb eszköze az etnikai feszültségek szítása. Nem kell ahhoz közvetlen beavatkozás, hogy egy kisebbség és a többségi nemzet egymásnak feszüljön – elég egyetlen hangfelvétel, egyetlen félrevezető újságcím, és a közösségi média elvégzi a többit. A Demeter-ügy pontosan ebbe a sémába illeszkedik: egy kontextusában teljesen érthető kijelentésből percek alatt lett „magyar áruló", aki az oroszoknak akarja eladni a moldovai román nyelvű közszolgálati rádiót. Az etnikai gyúanyag megvolt, csak egy szikra kellett – és az RMDSZ, ahelyett hogy ezt azonnal és határozottan kommunikálta volna, lemondást követelt. Ezzel nemhogy oltotta volna a tüzet, hanem benzint öntött rá.

Magyar erre nem konkrét vállalást nem tesz, hanem egy meglepően nyílt kijelentéssel válaszol: "Úgy gondolom, hogy amikor a háború véget ér, az egész Európai Unió vissza fog térni az orosz gáz vásárlásához, mert az olcsóbb. Ezt diktálja a versenyképesség és a földrajz. Egyszerűen így van. De majd Önök is meglátják." Elismeri, hogy ez bírálatokat vált ki, de hozzáteszi: "Megértem ezt a kritikát. És bár nem tetszik, elfogadom."

A forgatókönyv egyszerű: az ő javaslatára megemelték az ÁFÁ-t, a pénztárcák kiürültek, az emberek megszenvedték – aztán elég volt várni egy évet, hagyni, hogy a kollektív amnézia elvégezze a dolgát, és máris lehet hősként visszatérni a porondon: „Én csökkenteném az adót!" Lájk, megoszt, szavaz.

A pillanat súlyát nehéz túlbecsülni. Tizenöt év alatt a Fidesz nem pusztán kormányzott, hanem az állam szövetébe szőtte magát: az igazságszolgáltatástól a médián át az önkormányzatokig átrajzolta az intézményrendszert. Amit 2010-ben még reformnak neveztek, azt az Európai Unió bíróságai, gazdasági elemzői és sajtószabadság-szervezetei évek óta következetesen a demokratikus visszaépítés iskolapéldájaként dokumentálják.

És akkor egyszer csak jön a hír: Gaudi-Nagy Tamás is benne volt a kegyelmi ügyben. A nagy nemzeti jogvédő. A rendszerellenes szabadságharcos. A turulba oltott Che Guevara. Az ember, aki elvileg a nemzet becsületét védi a gonosz liberális világösszeesküvéstől – erre most kiderül, hogy Kónya Endre ügyében írogatta a jogi papírokat. És itt valami végleg szétesik.

Ez a történet Nagyváradról indult, de nem ér véget Nagyváradon. A kilakoltatási procedúra folytatódik, a premontrei rend szorult helyzetben van, a szélsőségesek győzelmet hirdetnek, a felelősök hallgatnak – és a számla gyűlik, ahogy mindig is gyűlt ilyenkor: kamatostul, türelmesen, mert a számla nem siet, a számla ráér, a számla tudja, hogy előbb-utóbb mindenki megfizeti, amit felhalmozott. Aki fizeti, az általában nem az, aki az adósságot felhalmozta, hanem mi, hétköznapi magyarok, akik romokat öröklünk és ismét azt kérdezzük magunktól: hogy jutottunk ide?

Az orvosok nyilatkozatukban Trump azonnali eltávolítását követelik hivatalából, azzal érvelve, hogy az elnök „egyértelmű és közvetlen veszélyt" jelent az egész világra, és hogy ha a 25. alkotmánykiegészítés alapján felkérnék őket az elnök képességének megítélésére, arra a következtetésre kellene jutniuk, hogy Trump esetében „hiányzik belőle a képesség" hivatali feladatainak ellátásához.

Alább a premontrai apátság nagyváradi ügyével kapcsolatos összes eddigi anyagunkat gyűjtöttük össze - a legfrissebb anyag található legalul:

Ön az RMDSZ elnöke, amelynek programjában a magyar kisebbség egyházi jogainak védelme megalakulása óta vállalt kötelezettség. Az RMDSZ választóinak nagy része római katolikus. Ezek az emberek most nem elvont elveket várnak, hanem azt, hogy a román állam és az elismert kultuszok közötti viszony a valóságban is védelmet jelentsen, ne csak papíron.

Május 11-én délelőtt furcsa fénykép érkezett szerkesztőségünkbe: egy petíció, amelyet állítólag nagyváradi magyar polgárok intéztek Fejes Rudolf Anzelm apát úrhoz. A dokumentum első olvasásra jóindulatú kezdeményezésnek tűnik — aggódó hívek fordulnak lelkipásztorukhoz, kompromisszumra és a megmenthető dolgok megmentésére biztatva őt. Csakhogy ez a petíció az RMDSZ nagyváradi hálózatának irányából indult, és amit valójában művel, az homlokegyenest ellentétes azzal, amit látszólag képvisel.

A PSD nem akar az AUR-ral koalíciózni – de talán mégis. A PNL soha többet nem ül egy asztalhoz a PSD-vel – de lehet, hogy mégis leül.  Az USR kiáll az elvei mellett – miközben saját jelöltjét már régen maga alá temette. Ez a román politika: ahol az elvek rugalmasak, a határozatok elavulnak, mire kiszárad a tinta rajtuk, és ahol a "soha" általában azt jelenti, hogy "majd meglátjuk". És persze mindehhez ragaszkodunk a tévedésünk jogához is – mert Romániában ez alapvető emberi jog és lehetőség, amellyel a politikai osztály példamutató következetességgel él is. Az alábbi elemzésben végigvesszük, hogy a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett milyen kormányzati kombinációk jöhetnek szóba – és hogy melyiknek van valós esélye arra, hogy ne omoljon össze már az első szavazáson.

Fel kell ismerni és be kell ismerni: morális megtisztulás és a felelősök elszámoltatása nélkül nincs valódi rendszerváltás. Ezek nélkül maga a fogalom válik üressé – puszta politikai termékké. És igen: ahogyan az általam sosem kedvelt Horn Gyula miniszterelnökként bocsánatot tudott kérni a magyar állam holokausztban játszott szerepéért, úgy Magyar Péter is megtehetné, hogy bocsánatot kér Ukrajnától mindazért, amit a magyar állam tett.

Az is érdekes, hogy a bukaresti törvényszék regisztrált pártokat ismertető adatbázisában egyelőre nincs nyoma az Egységpártnak. Ez persze magyarázható azzal is, hogy csak most, illetve a közeljövőben szándékoznak benyújtani a dokumentumokat, ahogy az sem kizárt, hogy a Gálfi Árpád által elnökölt Székelyudvarhelyért Párt alakul majd át Egységpárttá.