Máris megkerülték stratégiailag Orbánt

Alig tegnap írtam a magyar kémbotrány várható hatásairól, kifejtve, hogy egy új Trianon is kijárhat nekünk, ha nem vigyázunk, ma pedig már igazán elgondolkodtató hírrel lep meg minket az Európai Unió.

A történet előzményeit aligha kell taglalnom: az Unió és annak különböző szervei, de legfőképp az Európai Tanács, ahol a kormányfők, elnökök egyhangú szavazata szükséges, már régóta morfondírozik azon, hogy miként tudná megkerülni a magyar kormány állandó vétózásait. Volt már arra példa, hogy Viktort kiküldték kávézni, de ez már mindenki számára kezdett kínos lenni. Mégiscsak egy kontinensnyi hatalomról beszélünk, amely kénytelen egy tízmilliós ország putyinista dialektusa szerint húzni-halasztani a sürgős tennivalókat?

Nos, egészen máig úgy nézett ki, hogy igen. Minden kávézás és jogi trükközgetés mellett és ellenére Orbán továbbra is vétózott, vétózott, és megint csak vétózott. Ja, és utána megint vétózott.

Az Unióban ma megszületett terv viszont már erősen illeszkedik abba a képbe, amit tegnap stratégiai megkerülésként írtam le. Mivel közeledik egy újabb, Oroszországot joggal büntető szankció megszavazása, az uniós vezetőkben – nem minden alap nélkül – merült fel a kérdés, hogy mi lesz, ha a magyar miniszterelnök megint vétózni fog.

Nos, nem lesz semmi, a szankciókat ugyanis vámok és tőkekihelyezések megtiltásának formájában fogják megvalósítani. Ehhez nem kell egyhangú döntés, Viktor pedig nemcsak egyedül marad, de ha továbbra is orosz kőolajra és orosz gázra akarja építeni hatalmát, akkor jócskán a zsebébe kell nyúlnia – ezekért ugyanis vámot fizet. Igaz, az ő zsebe a mi zsebünk, de így jár az, aki nem üti le a diktátort rögtön akkor, amikor észreveszi.

Az EU közben megy tovább a maga útján: ha lassan is, ha döcögve is, de egyelőre elég határozottnak tűnik abban a tekintetben, hogy 2025-re lejár az orosz kőolaj-, földgáz-, valamint LNG-importja. Ez időpont után pedig senki nem köthet szerződést az oroszokkal. Vagy igen – de akkor vámot fizet.

Trump csele végül is hasznosnak bizonyult: Európa tanult belőle.

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

ugar
Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

ugar
Szele Tamás: A szibériai banán esete

Szele Tamás: A szibériai banán esete

Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

zona
Kínai kémet fogtak a  NATO-központban

Kínai kémet fogtak a NATO-központban

Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

ugar
SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…

ugar