A beszariak Európája: hogyan elemeztük el magunkat a szakadék széléig

Évek óta hallgatom a süket dumát, hogy Oroszország nem fog NATO-tagállamot támadni, mert…, és a felhozott indokok között gyakorlatilag csak a nyugati gondolkodás vagy épp az orosz dezinformáció bullshitjeit kell meghallgatnom. A háború kitörése óta következetesen írom, mondom: Oroszország meg fog támadni egy NATO-tagállamot, és le fogja dobni az atombombát. Most, hogy egész Európa összes hírszerzése az orosz háborús szándékokról beszél, most, hogy ezt az amerikaiak is megerősítették, most, hogy ténylegesen a pokol kapujába értünk, ezek az okos elemzők itt maradtak és tolják ugyanazt a kontentet.

Pedig elég lett volna, ha figyelünk Viktor Orbán szavaira: az oroszok bábja, aki nemzetünk legnagyobb szégyenére miniszterelnök lehetett és nyilvánvaló hazaárulása ellenére maradhatott is, maga mondta, hogy Oroszország nem fogja megtámadni a NATO-t, mert Ukrajnával sem bír, majd cinkosan mosolygott is hozzá, és jöttek a szolgalelkű tollforgató pribékjei, akik ezt mély cinikus mázba bújtatva, minden elemzőkészségű gondolkodót lehülyézve és kiszorítva tolták tovább a hülyeség biciklijét, így jutottunk oda, hogy a reális veszélyről ma már nem beszélünk, de még csak nem is észleljük. Nyugtasson meg az a tudat, hogy nem vagyunk egyedül, mert az orosz kognitív hadviselés Európa-szerte s a tengerentúlon is elérte célját – egész egyszerűen nem tudunk már a dobozon kívül gondolkodni, ennek elsődleges oka a kognitív hadviselés első célja, az erkölcsi integritás kiütése. Amikor mi nem tettünk semmit a sok hasznos idióta ellen, akik szabadon tolhatták az Ukrajna-ellenes kontentet és pártokba szerveződhettek, orosz támogatás irányába befolyásolták országuk belpolitikáját, akkor máris megágyaztunk a mai helyzetnek. Semmi olyan nem történik ma, amit ne lehetett volna előre látni, amiről nem írtunk volna sokan, sokszor. Ez van, és azért van ez, mert:

Egy: az intellektuális gyávaság. Az európai ember ma azért érvel az orosz–NATO-összecsapás ellen, mert nem szeretné, hogy az megtörténjen – ami érthető az egyszerű emberek esetében, de aligha elfogadható, és nem elfogadható, és nem megérthető a társadalmat befolyásoló elemzői-zsurnalisztikai-politikai kör részéről. Jó, ha leszögezzük: attól, hogy nem akarjuk, még meg fog történni, és azért fog megtörténni, mert Oroszország akarja. Ha pedig nem történik meg, akkor Oroszország nem akarja – így lettünk foglyai saját gyávaságunknak.

Kettő. Minden erre utaló jelet és mintázatot következetesen elnyomtunk, kikerültünk. Mert honnan is gondolhatnánk, hogy Oroszország támadni akar, és támadni fog? Már bocsánat, de ők maguk mondják. Nem a Kreml hivatalos nyilatkozatai, hanem az egész orosz ökoszisztéma erről szól: háború a Nyugattal, erre készülnek, ezt elkerülhetetlennek ábrázolják. A Kremlhez közel álló úgynevezett második nyilvánosság viszont nyíltan beszél erről. Ukrajna esetében hogy is volt? Hányszor tagadta Lavrov röhögve, hogy háborút indítanának? Hogy is mondta Bayer Zsolt? Csak a hülyék képesek elhinni, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát. Aztán megindultak a tankok.

Annak is megvoltak a maga előzményei, erről a teljes körű invázióról is beszéltek eleget az orosz nyilvánosságban, de a nyugati ráció akkor is önmaga nyugtatgatásával volt elfoglalva, ahelyett, hogy elküldött volna egy rakétát egy lakatlan orosz mezőre, hivatalosan eltéved, a magántelefonálgatásban pedig el lehetett volna mondani, hogy száz ilyen csapás lesz majd, ha megindultok, érted, Iván? Aki azt hiszi, hogy ez olaj lett volna a tűzre, az nem ismeri a háború filozófiáját. Aki azt hiszi, hogy lehet ettől eltérően megakadályozni az orosz háborús erőfeszítéseket, az nem ismeri az orosz történelmet és kultúrát. Nekik ezúton is gratulálunk, sokat tesznek azért, hogy az ukrán civilek gyilkolása európai polgárjogot nyerjen, lásd a velencei biennáléra vagy a különböző sporteseményekre való orosz visszaszivárgást.

A mintázatok: előbb volt egy eltévedt rakéta, ami becsapódott lengyel földön. Akkor még Biden volt az elnök, és a Nyugat annyira betojt, hogy most akkor aktiválnia kéne az ötös cikkelyt, inkább ráfogták az ukránokra – eltévedt védelmi rakéta. Zelenszkij azért mondta, hogy bocsánat, ez téves, meg várjuk meg a vizsgálatokat, de egyedül maradt. Az oroszok innen megtudták, hogy gyávák vagyunk, de hát ezt korábban is megtudhatták, mert a 2022-es ellentámadás idején az ukránoknak már nem sok kellett volna, hogy győzzenek, de Putyin felhívta az európai kancelláriákat, és azt mondta, ha nem állítják el az ukrán előretörést, akkor atombombák fognak hullani a nyugat-európai fővárosokra. Minderről a NATO akkori európai főparancsnoka beszélt egy interjúban, a ruszkik pedig legkésőbb innen kezdve tudják, hogy a Nyugat fél az orosz nukleáristól, ezzel lehet eredményeket elérni.

Vissza a mintázathoz: előbb csak egy rakéta lengyel földön, aztán vadászgépek a lengyel légtérben, aztán drónok Lengyelország felé, aztán ismét egy rakéta csapódik be, aztán a kritikus infrastruktúra elleni merényletek. A Balti-tengeren? Ugyanez! Az árnyéktankerek az elején még idegen zászlók alatt, hamis papírokkal hajóztak. Aztán néha úgy felejtették a horgonyukat, hátha megrongálják a tenger alatti kábeleket. Aztán már nemcsak olajat szállítottak illegálisan, hanem drónokat reptettek a fedélzetről, hallám, Brüsszel felett milyen az ég, de kikacsingattak a svéd, finn légtérbe is, ha már ott vagyunk, lássuk Koppenhágát is. Aztán a matrózok helyett katonák kezdték el működtetni az árnyéktankereket, aztán már orosz hadihajók kísérték azokat, aztán már orosz kémhajók is csatlakoztak a bulihoz a brit haditengerészet legnagyobb örömére. Mindig és mindenhol így ment ez: előbb apró csípések, majd szurkálások, végül a halálos harapás. Évekkel ezelőtt már megtörtént, hogy drónok tűntek fel németországi katonai bázisok felett – semmit sem tettünk, most pedig bombával megpakolt drón ereszkedik be a lipcsei reptérre, egy ukrán teherszállító gép mellé parkolva – ugyan már, ez is véletlen, és a német hatóságok ma sem merik nyíltan kimondani, hogy támadás alatt állunk.

A mintázat ismert, az eredmény adott: a ruszkik a spájzban vannak. És jó nagy ez a spájz, elfér benne Európa összes széljobbere és szélbalosa, akik közös erővel bontják a szisztémát, mert így diktálja nekik a Kreml őrült ura iránt érzett, homoerotikus vonásokat sem nélkülöző szerelem, magyar példaként álljon itt Schiffer András megérkezése arra az oldalra, ahol Tyirityán Betyár Zsolt drukkol annak, hogy Putyin előszedje a tankjait, és induljon már meg végre, de úgy igaziból.

És mára, 2026 nyarának vége felé össze is állt minden, ami ahhoz kell, hogy Moszkva örök álma beérjen: ő legyen a harmadik Róma, Európa leigázója, fontos geopolitikai szereplő, és a világ rettegje az Iván nevet, mert a rettegést és a tisztelet közötti határt már rég elmosták a „ne ráncigáld a medve bajszát, mert visszacsap" típusú mantrát mások péniszével zongorázó, mentálisan leépült, humanoidokra megtévesztésig hasonlító elemek, hipp-hipp, hurrá, éljen a véleményszabadság, már nem sokáig kell kibírni, mert jön Zsdanov reinkarnációja, és olyan rend lesz az Andrássy úttól kezdve a berlini kapun át az Eiffel-toronyig, hogy a londoni muszlim köztársaság is a csodájára jár.

Másképp, és egyszerűbben mondva: Putyin előtt minden kapu nyitva - akkor miért ne lépne be rajta?

Karczag Anna