Markó Béla, az istenkirály hazafi
Augusztus 3-án egy remek gyöngyszem jelent meg a Transtelexen. Az ilyenekből egy gyönyörű nyakláncot lehet fűzni, egyenesen Markó Béla hamvas, alabástrom nyakára.
Van egy másik lánc is, ez a Csutak által írt cikkek sorozata, amely különben egy másik jelenséget rajzol ki: hogy a Csutak legfőbb, majd minden cikkében visszatérő téma, hogy a székelyek mennyire buták, szolgalelkűek, hazafiatlanok, és hogy ő mennyire nem tudja eltagadni, hogy megveti és gyűlöli őket.
Ez a kettős lánc így együtt azért is érdekes, mert Markó Béla elnöksége idején éppen Csutak István volt a kijelölt Székelyföld-felelős az RMDSZ-ben, és már akkor sem tudta türtőztetni az ellenszenvét eme tízezer négyzetkilométeres munkadarab iránt.
Mi egy ilyen irodalmi elemzés keretében, alkalmi csutakológusként végigmentünk a Transtelex Csutak István tollából közölt cikkein, ezt itt lehet elolvasni: https://ugar.gesta.ro/p/kattyog-mint-csutak-a-vizen
Az augusztus 3-i csudálatos gyöngyszem azonban kilóg a sorozatból, mivel azon ritka cikkek közé tartozik, amelyben nincs explicit székelygyűlölet. Ehelyett Markó Bélát szeretné visszahelyezni az RMDSZ élére, aki annyira szerette a saját népét, hogy egy székelygyűlölő Csutak Istvánt tett régiófelelőssé annak idején.
Előrebocsájtanánk, hogy teljesen mindegy, hogy ki vezeti az RMDSZ-t. Szerintünk akár vezethetné Markó is, miért ne, édesmindegy, hogy melyik címeres hazaáruló garember vezeti a saját értelmisége szerint is hazaáruló szervezetet, maga Markó-e, vagy a Markó által most kijelölt személy, vagy marad a Markó által 2011-ben utódjául kijelölt és általa kinevelt személy.
Természetesen a Markó elnöki mandátumban manifesztálódó befolyásában reménykednek a hozzájuk kötődő "független" és "ellenzéki" elitek, mivel az RMDSZ a saját komédiázó "ellenzéki" elitjével közösen értelmezhető, tehát ez a kör egységesen kapna finanszírozást Magyarországról is, amellett, hogy Romániában a magyar kisebbségnek szánt pénzeket minden évben benyeli.
Az RMDSZ tehát egy rendszer, amit kettős tápellátáson szeretnek tudni a hozzá szorosan, soroson és párhuzamosan kapcsolt "ellenállások", "kapacitások" és "induktivitások".
A többi, hasonló cipőben járó "ellenállóhoz" hasonlóan Csutak István sem tudja eldönteni, hogy szereti-e vagy utálja az RMDSZ-t, szerencsére ott vannak az RMDSZ-ben a székely polgármesterek, akiket székelyek lévén Csutak utál annyira, hogy ténykedésük kapcsán le is írja, hogy hogyan működik az RMDSZ belső komédiázása: hogy például saját magukat petíciózzák. Azaz, ők maguk idézik elő azt a krízist, amelyet nagy csinnadrattával meg akarnak oldani. Így a dilemma feloldható: nem az RMDSZ-t utálja, hanem a székelyeket. Ami nem akadályozza meg Csutakot abban, hogy a Legnagyobb Székely Lófő mellett korteskedjen.
Csakhogy egy rendszer utálása akár erény is lehet (ha az RMDSZ-ről van szó, akkor mindenképpen az), egy népcsoporté viszont nem. Akkor se, ha a székelyekről van szó, akik ezt nem szokták számonkérni.
A cikkben a butaság már nagyon látványos, a cikk tele van ellentmondásokkal.
egyrészt elhangzik:
Markó azon kevés politikus közé tartozik, akinek van mondanivalója, aki őszintén és tisztességesen beszél a nyilvánosság előtt – ezért szavahihető.
másrészt mindjárt a következő mondatban rögtön lebuktatja magát:
És – magánbeszélgetésben – ezért tették fel neki a kérdést.
azaz fel sem merül, hogy a nyilvánosságban "őszintén és tisztességesen beszélő" Markó nyilvánosan legyen felkérdezve.
egyrészt elhangzik:
[lemondásával] "megmentette a Szövetséget. Ellenkező esetben Orbán Viktor „meg a többiek” a szó szoros értelmében szétverték volna az RMDSZ‑t. „Hát nem érzékelitek, mekkora a nyomás Magyarország felől?” – válaszolta, amikor felmerült, hogy mit mondott a már jelzett interjúban és mégis visszavonul?"
másrészt:
Romániában, jelenleg, tetszik vagy sem, egy, azaz egy olyan magyar személyiség létezik, akinek Bukarestben is és Budapesten is tekintélye van, akinek mindkét helyről kikérik véleményét, akit megbízható partnernek, mérvadó közéleti személyiségnek tartanak.
és:
Mert Bukarestben és Budapesten is adnak a szavára, méltán kiérdemelt tekintélye van. Kiegyensúlyozott és van politikai érzéke is.
Hát mi történt ezzel a politikai zsenivel, aki, mint kiderült (ha igaz), sürgősen le kellett mondjon 2011-ben, hogy bekövetkezzen az, amit éppen a markóista értelmiség kárhoztat: a Fidesz befolyásszerzése az RMDSZ-ben? Hát ki lavírozta ide az RMDSZ-t? Csaknem ez a politikai zseni?
Egyébként, kérdem én, mi az a védendő tulajdonság az RMDSZ-ben, amit a Fidesz rontott el? Mármint az "értelmiség" befolyásán kívül? (Volt valamelyes befolyásvesztés, valóban, de közel sem akkora, amekkorának láttatni szeretné az "értelmiség". Inkább arról volt szó, hogy mellettük megjelentek olyanok is, akik semmittevésének nem volt része a fideszezés mint áltevékenység, hanem áltevékenység gyanánt inkább sorosoztak. Az "értelmiség" fideszezése pedig láthatjuk, hogy kontraproduktív volt a közvélemény szempontjából, és ez érthető is, hiszen ezeknek az embereknek semmiféle eredményeik nem voltak a hatalommal való smúzoláson túl, például kizárólag olyan magyarországi jelenségekkel szemben emelték fel a hangjukat, amilyeneket szó nélkül eltűrtek itthon, annál az állami intézménynél is, ahol dolgoznak. Lásd például a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet fölött regnáló leplezetlen pártpolitikai befolyást az RMDSZ részéről, amit azzal jutalmaztak meg az Egyenlőbb Erdély ott dolgozó szabadságharcosai, hogy együtt szerepeltek a pártpolitikus elnökükkel, hol máshol, mint a Planetáriumban erősítették meg pozíciójában. Egy szavuk sem volt akkor, amikor a Párt az ő fejükre ejtőernyőzte át. A csodálatos weboldalukon egyébként érdemes körülnézni, egészen elképesztő állapotban van, a kisebbségkutató intézetnél összesen körülbelül tíz mondatot fordítottak le magyarra is, még a menüből és az állandó főoldalról elérhető oldalak túlnyomó része sincs lefordítva. A fejlesztési stratégiáknál a kurrensnél már oda se írták zárójelben, hogy RO, ahogy az azelőttieknél van, mert ugyan minek erre a kis időre, ami a romániai magyarságnak még hátravan.)
Visszatérve a sleppről Markóra, a zseniális politikus "politikai pályafutásának csúcsára" olyan helyzetbe lavírozta magát, hogy:
teljesen elvesztette a szavazóbázisát, akik teljes mértékben arra az emberre, Orbán Viktorra hallgattak és hallgatnak a mai napig, akivel ő az egész szocialista időben kekeckedett "a magyarországi pártoktól való egyenlő távolságtartás" jegyében,
valaki más kellett takarítson a politikai zseni helyett, aki most állítólag megmentené az RMDSZ-t attól a borzalmas helyzettől, hogy esetleg nem kap pénzt kintről, és valaki más kellett levezényelje annak idején azt a fordulatot, amelyben az RMDSZ legalább eljátssza, behazudja, hogy érdekli a saját szavazóbázisa, és nem csak annyit mond, hogy "a magyar érdekek nem fontosak, csak az RMDSZ csúcsvezetésének gazdasági érdekei". Hangsúlyozom, a Markó utáni korszakban az RMDSZ ugyanúgy magyarellenes volt, mint annak előtte, de legalább vette a fáradságot, hogy hazudjon erről, mert ugye az új vezetőnek legalább volt egy minimális politikai érzéke, s ha a szavazóbázisát nem is, de legalább a machivellista értelemben vett politikát mint szakmát tisztelte.
Csutak szerint:
Jelen pillanatban az RMDSZ meg van sértődve a magyarországi választókra és a legutóbbi (2026. április 12.) parlamenti választásokon földcsuszamlásos győzelmet aratóra egyaránt.
Ezt nem tudom, hogy honnan veszi. Ha megnézzük a nyilatkozatokat, kivétel nélkül mind a Tisza kegyeit keresi benne az az RMDSZ-es politikus is, aki korábban nyílt színen szopta le Orbán Viktort. És a könyöklésben és tülekedésben nem csak az RMDSZ, hanem a többi párt és szalonellenzéki formáció is részt vesz az EMSZ-től a EEM-ig, többek között a Csutak által írt cikk is azon aggódik, hogy ki tudja, az RMDSZ nem kap majd pénzt Magyarországról is:
És igazi, zsákutcát célzó bu(n)kórepülő üzemmódra váltott.
De ő meg akarja menteni az RMDSZ-t attól, hogy csak egy állam költségvetésével kelljen beérnie, és nyilvánvalóvá teszi, hogy az jó az erdélyi magyaroknak, ha az RMDSZ magyarországi támogatást kap.
Kérdem én, miért kellene kapjon az RMDSZ Magyarországról bármit is, nagy taslin kívül? Nem kap itthon elég erőforrást, pénzt, paripát, fegyvert, rászabott parlamenti küszöbök egész sorát az RMDSZ? És ha nem lesz jó kapcsolatuk a Tiszával, akkor mi van? Egész pontosan melyik romániai magyar ügy látja ennek kárát?
Nem az lenne a nemzeti érdek, hogy az épp Markó és szűk köre által kisajátított párt visszaszoruljon, hogy az általuk eltérített elvi alapokon álló pragmatikus romániai magyar politika létrejöhessen?
Az RMDSZ és személyesen Csutak István által is eltérített és megfojtott autonómia mint olyan? Hiszen az RMDSZ pontosan abból él, hogy nincs autonómia.
Az új magyar kormány pedig, ha komolyan veszi a nemzeti érdekeket, nem kellene kizáró okként kezelje, ha egy entitás nem teljesen független az RMDSZ-től, amikor bármilyen finanszírozásról dönt, ideértve a Sapientia Egyetemet is?
Nem kellene kritérium legyen az elbírálás során a szervezet nyilvános stratégiája, amellyel a romániai magyar kisebbség autonámiatörekvéseit segítené, ezen belül a jelenlegi rendszertől való teljes függetlenedést, és elszámoláskor nem kellene ezt, vajon, számonkérni, minden szervezettől? Nem kellene az a szervezeti beszámoló nyilvánosan és titkosan is opponálható legyen? Ennyire jól állunk, és nincs is nálunk semmiféle autokrácia? Csodálkozom.
Ilyeneket kell olvasni, mintha ez az RMDSZ regnálására is igaz volna:
A romániai magyaroknak az lenne jó, ha egy Bukarestben is és Budapesten is tekintélynek örvendő, intézményes képviseletük lenne. Ezek a játékszabályok a (nyugat-)európai liberális világban.
Miért, hol lát itt Csutak Nyugat-Európát?
Ha lefordítom Ceaușescu elvtársra, ez úgy nézne ki, hogy a románoknak érdekük, hogy Ceaușescu továbbra is befolyásos szereplő legyen Nyugat-Európában. A belaruszoknak pedig az az érdekük, ha Lukasenka hatalmát minél több ország ismeri el.
Mondjon egy dolgot Csutak, legyen szíves, csak egyet, hogy mire volt jó eddig az RMDSZ az erdélyi magyarságnak. Hiszen egyetlen saját eredményük nem volt, beleértve a 2001/215-ös régi közigazgatási törvényt vagy a 2011-es tanügyi törvényt akár. Csak meg kell nézni Markó Béla idején az RMDSZ (nem mellesleg a szabadságharcosok eggyel régebbi főnöke) által kidolgozott kisebbségi törvénytervezetet: ezer szerencse, hogy a román kollégáik nem szavazták meg, hiszen az is telistele van autokratikus tételekkel. Úgy állnuk, hogy talán a többség ha megvéd minket a saját érdekvédelmi szervezetünktől.
~Vértessy
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Dróntámadások a Fekete-tengeren: 21 eltűnt tengerész, Bulgária a NATO-hoz fordulna
Bulgária az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul, és a NATO szerződésének 4. cikkelye szerinti szövetségesi konzultáció kezdeményezését is fontolgatja, miután valószínűleg orosz drónok hétfőről keddre virradó éjjel a bolgár partok közelében két kereskedelmi hajót támadtak meg, és az egyik elsüllyedt. Iliana Jotova bolgár államfő szerdán a Nova TV-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy Szófia…

Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát
Az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX korlátozta a Starlink műholdas internetszolgáltatás katonai változatának működését Ukrajnában, és a lépés több harci küldetést is meghiúsított, közölte szerdán Szerhij Beszkresztnov, az ukrán elnök tanácsadója. A tájékoztatása alapján a StarShield nevű katonai csomag termináljai szerdára virradó éjjel elvesztették a kapcsolatot, ha 160 kilométernél gyorsabban…

Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia
Lehet, hogy ha nincs bothálózat, pontosabban nem működik az adatközpont célpontokat kijelölő crawler-rendszere, nincs békétlenség sem. És ha ez eldől: már csak munkához kell látnunk, ki kell takarítanunk az online teret. De alaposan ám.

Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat
Újabb fordulóhoz közeledik a romániai politikai válság. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön, október 15-én küldi el a parlamentnek a kormánya névsorát és a kormányprogramot, ezzel elindulhatnak a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatásai, utána pedig jöhet a parlamenti bizalmi szavazás. Nagyjából ennyi az, ami biztos – de még ez sem egészen az, ebből pedig világosan látszik,…

A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik
Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter szerint külföldi szereplők megpróbálják befolyásolni a 2027-es francia elnökválasztást, a lista elejére pedig ezúttal nem csak Moszkvát, hanem Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét is odaírta azok közé, akik az európai demokratikus vitát akarják aláásni.