A CIA ajánlata Moszkvában: Trump-Zelenszkij-Putyin találkozó

John Ratcliffe nem turistaként érkezett Moszkvába, és aligha azért, hogy végigjárja a Kreml környékének nevezetességeit, majd hazavigyen egy hűtőmágnest a CIA langley-i székházába. Az amerikai hírszerzés igazgatója augusztus 25-én, előzetes bejelentés nélkül utazott az orosz fővárosba, ahol Szergej Nariskinnal, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat vezetőjével és Alekszandr Bortnyikovval, az FSZB igazgatójával tárgyalt. Az Axios két, a megbeszélésekről tájékoztatott forrása szerint azonban nem pusztán a hírszerző szolgálatok közötti, válsághelyzetekben szokásos kapcsolattartás kedvéért ült asztalhoz velük: Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij részvételével háromoldalú csúcstalálkozót javasolt, hogy megpróbálja kimozdítani a holtpontról az orosz–ukrán tárgyalásokat.

A terv önmagában nem új. A Trump-adminisztráció korábban már megpróbálta egyetlen asztalhoz ültetni a három elnököt, Zelenszkij akkor elfogadta a javaslatot, Putyin viszont nemet mondott. Moszkva álláspontja évek óta különös következetességet mutat: szívesen tárgyal mindenkivel Ukrajnáról, feltéve, hogy Ukrajna nincs jelen, vagy ha mégis beengedik a terembe, előbb elfogadja mindazt, amit az orosz hadsereg fegyverrel nem tudott megszerezni. Ezúttal Ratcliffe kerülő úton próbálta megközelíteni az orosz elnököt, és azt mérte fel, hogy a biztonsági apparátus vezetői hajlandók-e rávenni Putyint az amerikai közvetítéssel zajló egyeztetések újraindítására.

A CIA igazgatója személyesen most először kapcsolódott be ilyen közvetlenül az Ukrajna elleni orosz háború lezárását célzó diplomáciába. Hogy éppen a hírszerzés vezetőjére bízták a küldetést, önmagában is elárul valamit a helyzetről. Amikor egy béketárgyalás újraélesztésére már nem a külügyminiszter, nem az elnöki különmegbízott és nem valamelyik mosolygós protokoll-diplomata indul el, hanem a CIA igazgatója ül fel a Moszkvába tartó gépre, akkor rendszerint nem egyszerűen rosszul haladnak az egyeztetések, hanem olyan információk vannak a háttérben, amelyek miatt Washington sürgősen szeretné megtudni, mire készül a másik fél. Ratcliffe - a források szerint - úgy ítélte meg, hogy az FSZB-t vezető Alekszandr Bortnyikov „konstruktív szereplő” lehet, aki segíthet feléleszteni a diplomáciai folyamatot. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az FSZB főnöke váratlanul galambot tűzött a zakójára, és az emberi jogok elmélyült tanulmányozásával tölti az estéit, legfeljebb azt, hogy az amerikaiak szerint Bortnyikov a putyini rendszer azon kevés szereplője közé tartozhat, aki egyrészt eléri az elnököt, másrészt képes úgy közölni vele egy kellemetlen hírszerzési értékelést, hogy a következő munkanapot még ne feltétlenül egy ablak alatt kezdje.

A CIA igazgatója ugyanis nem csupán csúcstalálkozót ajánlott. A The New York Times korábbi értesülése szerint borús képet festett az orosz háborús kilátásokról, a gazdaság állapotáról és a hadsereg teljesítményéről, majd arra sürgette Moszkvát, hogy még azelőtt állapodjon meg, mielőtt a helyzet tovább romlik. Az üzenet lefordítva nagyjából úgy hangozhatott: most még lehet tárgyalni, később már rosszabb feltételek, nagyobb veszteségek és még több felgyújtott olajfinomító mellett kellene ugyanezt megtenni. Az amerikai tisztségviselők pénteken Zelenszkijt is tájékoztatták a moszkvai megbeszélésekről és a háromoldalú találkozó tervéről. Az ukrán elnök ezt követően megköszönte Washingtonnak az Oroszországgal szemben alkalmazott „szükséges hangnemet”, és úgy fogalmazott, hogy a Trump-adminisztráció reális elképzelést képvisel arról, mit kell megtenni és milyen eredményt kell elérni. Ez azonban óvatos diplomáciai mondat, nem pedig annak bejelentése, hogy a csúcstalálkozó megszületett. Egyelőre sem időpont, sem helyszín, sem orosz beleegyezés nincs, a CIA pedig nem kommentálta Ratcliffe küldetését.

A Kreml mindössze annyit ismert el, hogy Ratcliffe orosz hírszerzési vezetőkkel tárgyalt, Putyinnal azonban nem találkozott. Dmitrij Peszkov szerint az elnököt természetesen haladéktalanul tájékoztatták a megbeszélések eredményéről, azok tartalmáról viszont Moszkva nem közölt részleteket. Donald Trump közben „félig rutinszerű” ügyként beszélt Ratcliffe látogatásáról, ami különösen érdekes megfogalmazás egy titokban megszervezett moszkvai útra, amelyen a CIA vezetője állítólag egyszerre tárgyalt a háborúról, egy elnöki csúcstalálkozóról, az orosz eszkaláció veszélyéről és a NATO-tagállamokat fenyegető lehetséges műveletekről - ha ez rutin, akkor egy interkontinentális rakéta landolása a kaliforniai tengerparton már csak a szokásos üdvözlő eljárás, legalábbis Trump debil fejében, aki azt is tagadta, hogy Ratcliffe elsődleges feladata egy NATO-tagállam elleni orosz támadás vagy provokáció következményeinek ismertetése lett volna. Reuters-források szerint ugyanakkor ez a kérdés valóban szóba került, még ha nem is ez volt a látogatás egyetlen vagy legfontosabb témája. Amerikai és európai hírszerzési szolgálatok az utóbbi időben egyre intenzívebben vizsgálják, készülhet-e Moszkva valamelyik keleti NATO-tagállam ellen korlátozott, nehezen besorolható akcióra, esetleg ukrán drónnal végrehajtott hamis zászlós műveletre, amelynek célja nem egy teljes háború elindítása, hanem a szövetség reakciójának és az ötödik cikkely hitelességének tesztelése lenne.

Miközben Washington tárgyalási lehetőséget keresett, Moszkva a maga megszokott diplomáciai nyelvén válaszolt: három nappal Ratcliffe látogatása után az orosz Stratégiai Rakétaerők szilárd hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakétát indítottak a pleszecki űrrepülőtérről a kamcsatkai célterület felé. A védelmi minisztérium nem nevezte meg a rakéta típusát, az orosz stratégiai arzenál jelentős részét azonban a Topol- és Jarsz-rendszerek alkotják, amelyek hatótávolsága elérheti a 10.500 kilométert, így az Egyesült Államok területét is képesek eltalálni - áh, ez csak rutin, mondaná Trump. Lehetséges, hogy előre betervezett gyakorlatról volt szó, és önmagában a teszt nem bizonyítja, hogy Putyin személyesen Ratcliffe-nek küldött nukleáris képeslapot. Az időzítés mégis nehezen hagyható figyelmen kívül. Az orosz diplomácia régi szokása, hogy a tárgyalóasztalra az egyik kézzel papírt, a másikkal rakétát tesz, majd sértetten érdeklődik, miért olyan feszült mindenki. A csúcstalálkozó ötlete, az interkontinentális rakétakísérlet és a további katonai készülődés együtt legalábbis azt mutatja, hogy Moszkva az egyezkedést nem az erő alkalmazásának alternatívájaként, hanem annak egyik eszközeként kezeli.

Azóta a fronton és a hátországban sem történt semmi, ami a békekészség látványos kitörésére utalna. A Kreml augusztus 28-án „mély szünetben” lévőnek nevezte az orosz–ukrán tárgyalásokat, miközben azzal dicsekedett, hogy az orosz csapatok folytatják az előrenyomulást. Ez gyakorlatilag a moszkvai álláspont tömör összefoglalása: tárgyalni majd akkor szeretnének, amikor a katonai helyzet az ő követeléseiket erősíti, addig pedig a békefolyamat nyugodtan pihenhet a mélyhűtőben. Oroszország az elmúlt héten csaknem kétezer csapásmérő drónt, több mint 1600 irányított légibombát és 31 rakétát vetett be Ukrajna ellen Zelenszkij összesítése szerint. A Kijev térségében fekvő Milában egy orosz csapás eltalált egy katonai lőszerraktárt, amelynek robbanásai lakóépületeket is megrongáltak; augusztus 30-ra 38-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, négy embert pedig továbbra is eltűntként tartottak nyilván. Az ukrán hatóságok egyúttal azt is vizsgálják, miért tároltak ekkora mennyiségű robbanóanyagot lakott terület közelében. Ez az ukrán felelősség kérdését is felveti, de az alaphelyzetet nem változtatja meg: a raktárt Oroszország támadta meg annak a háborúnak a részeként, amelyet Oroszország indított el.

Ukrajna eközben folytatta az orosz katonai és energetikai célpontok elleni mélységi csapásokat. Az elmúlt hetekben több olajfinomítót is találat ért, egyes üzemek leálltak vagy kapacitást vesztettek, augusztus 30-án pedig újabb támadásokról érkeztek hírek orosz repülőterek, lőszerraktárak és a kirisi olajfinomító ellen. Ezek az akciók nem puszta bosszúcsapások: Kijev az orosz hadigépezet üzemanyag-ellátását és az állam olajbevételeit próbálja csökkenteni, vagyis azt a rendszert támadja, amelyből Moszkva a háborút finanszírozza.

A békecsúcs gondolata tehát egyelőre nem a közelgő megegyezés jele, hanem egy kétségbeesetten keresett kijárat egy olyan helyzetből, amelyben a korábbi amerikai közvetítés hónapok óta alig hozott eredményt. Az egyeztetések februárban, az iráni háború kitörése után szakadtak félbe, Steve Witkoff és Jared Kushner külön tárgyalásai pedig nem tudták érdemben közelebb hozni az álláspontokat. Kirilo Budanov, Zelenszkij kabinetfőnöke szerint szeptemberben újraindulhatnak az amerikai közvetítéssel zajló megbeszélések, de jelenleg még a kétoldalú orosz–ukrán kapcsolattartás is főként a hadifoglyok cseréjére korlátozódik. A háromoldalú csúcsnak akkor lenne valódi értelme, ha Putyin hajlandó volna tárgyalni a háború befejezéséről, nem pedig Zelenszkij és Trump elé tenni egy előre megírt kapitulációs listát, Ratcliffe küldetése pedig azt jelzi, hogy Washington súlyosnak látja a helyzetet, és még egyszer megpróbálja kitapogatni, van-e Moszkvában legalább egy keskeny út a tárgyalásokhoz. Putyin válasza azonban egyelőre nem érkezett meg diplomáciai jegyzék formájában. Helyette kaptunk egy interkontinentális rakétatesztet, folytatódó légicsapásokat, új offenzíváról szóló hírszerzési figyelmeztetéseket, titkos rendeleteket és egy Kremlt, amely saját bevallása szerint is „mély szünetben” tartja a békefolyamatot.

A CIA igazgatója tehát felajánlotta a tárgyalóasztalt, Moszkva odatolta mellé a rakétaindító állványt, mi pedig úgy teszünk, mintha nem értenénk az oroszokat.

Ugar

Kapcsolódó: