A Dnyeszter túloldalán lassan elfogy az orosz levegő: már több mint 23 ezren járnak át Moldovába dolgozni

Van valami egészen különös abban, amikor egy több mint három évtizede befagyasztott konfliktusban nem tankok, rakéták vagy diplomáciai tárgyalások jelzik először, hogy valami megváltozott, hanem az, hogy az emberek reggel felkelnek, átmennek a folyón, és ott keresnek maguknak munkát, ahol még működik a gazdaság.

A moldovai adóhatóság adatai szerint 2026 első felében már több mint 23 ezer, a Dnyeszter bal partján élő ember dolgozott hivatalosan a Moldovai Köztársaságban, ami 66,8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Egy évvel korábban még 13.810 ilyen munkavállalót tartottak nyilván. A növekedés tehát nem néhány százalékos kozmetikázás, hanem több mint kilencezer ember megjelenése a moldovai munkaerőpiacon.

És ez azért érdekes, mert Transznisztria harminc éve éppen azzal próbálja fenntartani önmagát, hogy úgy tesz, mintha Moldova másik világrész lenne, Oroszország pedig a természetes otthon, a védelmező anyaország, a nagy testvér, amely majd mindig küld gázt, pénzt, katonát, politikai támogatást, és ha kell, egy kis történelmi mitológiát is reggeli mellé. Csakhogy a nagy testvér mostanában egyre kevesebbet küld, a transznisztriai gazdaság pedig ennek megfelelően elkezdett úgy viselkedni, mint egy háztartás, amelyben évtizedeken keresztül valaki más fizette a villanyszámlát, majd egyszer csak kiderült, hogy a szolgáltató mégiscsak szeretné látni a pénzt.

A nagy orosz barátság után jön a moldovai fizetésnap

A számok azért különösen beszédesek, mert a moldovai kormány februárban még csak 13.810 hivatalosan foglalkoztatott transznisztriai lakosról számolt be a 2025-ös adatok alapján. Ezek több mint 80 százaléka Kisinyovban dolgozott, és jelentős részük Tiraszpolból, Benderyből, Szlobodzejából, illetve a környező településekről érkezett. A munkavállalók 93,85 százaléka egyéni munkaszerződés alapján dolgozott, vagyis nem valami alkalmi fekete munkáról beszélünk, hanem a moldovai gazdaságba való tényleges, jogszerű bekapcsolódásról.

Most pedig már 23 ezernél tartanak, és ez azért több egy érdekes munkaerőpiaci statisztikánál, mert azt mutatja, hogy a Dnyeszter bal partján élő emberek egy része mindinkább a ténylegesen működő gazdasághoz igazítja az életét, és kevésbé ahhoz a geopolitikai történethez, amelyet Tiraszpol és Moszkva évtizedeken át próbált rájuk erőltetni. Aki reggel elindul Benderyből, átmegy a Dnyeszteren, majd Kisinyovban bemegy dolgozni egy építőipari céghez, egy üzletbe, egy szállítmányozási vállalkozáshoz vagy egy gyárba, annak meglehetősen konkrét problémái vannak: fizetés, lakhatás, közlekedés, megélhetés. A Kreml geopolitikai doktrínája valószínűleg kevésbé fontos számára, mint az, hogy a hónap végén megérkezik-e a fizetése. Moszkva természetesen nem mondott le Transznisztriáról. Sőt, idén újabb lépéssel próbálta szorosabban magához kötni a régió lakóit: májusban Putyin olyan rendeletet írt alá, amely jelentősen megkönnyíti a transznisztriai lakosok számára az orosz állampolgárság megszerzését. A kérelmezők bizonyos feltételek alól mentesülnek, például nem kell ugyanúgy igazolniuk az orosz nyelv, történelem és jog ismeretét, és a korábbi ötéves oroszországi tartózkodási követelménytől is eltekintenek - sok helyi szakértő és influenszer viszont annak az aggodalmának adott hangot, hogy Moszkva ezzel a lépésével a transznisztriaiakat akarja kidobni az ukrán frontra, magyarán csak egy újabb merítési lehetőség Putyin hadigépezetének.

Akárhogy is, az emberek, ahogy az a szovjet-kommunista diktatúra idején oly' gyakran megtörtént, a lábukkal szavaznak - nem Keletre mennek, nem Magadánban keresnek munkát, hanem az uniós csatlakozást szem előtt tartó és Nyugat-irányultságú Kisinyov felé veszik az irányt.

Az a tiraszpoli munkás, aki ma reggel azért kelt át a folyón, hogy munkába érjen talán nem is sejti, hogy épp egy geopolitikai kérdést döntött el.

Ugar