A kisebbségek nem szavazzák meg a Muresan-kormányt
Kisebb csodaszámba megy, hogy a román képviselőház nemzeti kisebbségi frakciója nem akarja támogatni a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását. A csoportban a magyarokon kívüli nemzeti kisebbségek képviselői ülnek, az RMDSZ ugyanis önálló parlamenti frakcióval rendelkezik.
A román politika eddigi szokásjoga szerint a kisebbségi képviselők rendszerint megszavazzák az éppen megalakuló kormányt, szinte függetlenül annak politikai összetételétől, az ehhez vezető alkudozások során általában támogatásokat, intézményi előnyöket vagy más, az általuk képviselt közösségek számára fontos engedményeket próbálnak kiharcolni. Ezért különösen feltűnő, hogy a frakció tizenhét tagjának többsége most nem akarja támogatni a PNL, az USR és az RMDSZ által összeállított Mureșan-kormányt. Az ok azonban egyáltalán nem valamely nemzeti kisebbséget fenyegető jogfosztás, az anyanyelvi oktatás felszámolása vagy a kulturális intézmények bezárása. A Mureșan-kormány programja ugyanis a parlament létszámának 13 százalékos csökkentését ígéri, ez pedig azt jelenti, hogy a jelenlegi 465 képviselő és szenátor helyett körülbelül 405 maradna, a mandátumok számát ugyanis a 2021-es népszámlálás eredményeihez igazítanák. A program szerint közben megőriznék a jelenlegi választási rendszert.
Nem egy különösebben radikális reformról beszélünk - még a tervezett csökkentés után is több mint négyszáz parlamenti mandátum maradna, vagyis Románia demokráciája minden bizonnyal túlélné, ha néhány tucat politikusnak más munka után kellene néznie. A kisebbségi frakció tagjainak többsége azonban állítólag attól tart, hogy a karcsúsítás során az ő képviselői helyük is veszélybe kerülhet. A frakciót vezető örmény nemzetiségi Varujan Pambuccian például harminc éve ül a román parlamentben, így érthető, ha a bársonyszék időközben már nem munkahelynek, hanem családi bútordarabnak tűnik számára.
Hogyan kerülnek be a kisebbségek a parlamentbe?
A román alkotmány garantálja a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletét, de nem úgy, hogy minden kisebbség automatikusan kap egy mandátumot. A jog a kisebbségeket képviselő, hivatalosan elismert szervezeteket illeti meg. Ezeknek a szervezeteknek nem kell átlépniük a politikai pártok számára előírt ötszázalékos országos küszöböt. Mandátumot szerezhetnek, ha országosan megkapják az egy átlagos képviselői mandátumhoz szükséges szavazatszám legalább tíz százalékát. Ha teljesítik ezt a kedvezményes feltételt, egy képviselőt küldhetnek a képviselőházba. Az alkotmány ugyanakkor az „egy kisebbség – egy szervezet” elvét alkalmazza: ugyanazt a nemzeti kisebbséget csak egyetlen szervezet képviselheti a parlamentben. Ha ugyanazon közösség nevében több szervezet indul, az kapja meg a mandátumot, amelyik több szavazatot gyűjtött, az alkotmányos garancia miatt a kisebbségi mandátumok nem párolognának el automatikusan attól, hogy a parlament létszámát 465-ről 405-re csökkentik.
Ha a képviselők szerint a Mureșan-kormány terve mégis veszélyezteti a képviseletüket, akkor ideje lenne pontosan elmondaniuk, melyik rendelkezés, milyen módon és melyik közösséget fosztaná meg a parlamenti jelenléttől. Ehelyett jelenleg annyit látunk, hogy a mandátumok számának csökkentésére vonatkozó ígéret megjelent a kormányprogramban, a kisebbségi frakció többsége pedig rögtön megtagadná az egész kabinet támogatását. Így nehéz elhessegetni azt a benyomást, hogy itt nem elsősorban a kisebbségi közösségek jogairól, hanem a parlamenti fizetésről, az alkalmazotti keretről, a titkárságokról és az évtizedek alatt kellemesen testmelegre ült képviselői székekről van szó, ráadásul az RMDSZ kitaposta előttük az utat az ilyen érvelés számára. A feszültség azonban nem áll meg a kormány parlamenti támogatásának megtagadásánál, mert Ioana Grosaru, az olasz kisebbség képviselője a Bukaresti Ítélőtáblán támadta meg Nicușor Dan államfő rendeletét, amellyel Siegfried Mureșant miniszterelnök-jelöltnek nevezte ki. A bíróság éppen a kormány beiktatásáról szóló parlamenti szavazás előtti napra tűzte ki az ügy tárgyalását. Grosaru Mureșant „külső támogatással érkezett szereplőnek” nevezte, és azt állította róla, hogy nem érti az ország problémáit. Egy jogász szerint az államfő és a parlament közötti alkotmányos viszony részét képező rendeletet közigazgatási bíróság előtt eleve nem lehet felülvizsgálni.
A 405 nem ugyanaz, mint a 300
A Mureșan-kormány elképzelését nem szabad összekeverni a 2009-es népszavazással, amikor is a Traian Băsescu államfő által kezdeményezett referendumon a választók két kérdésben döntöttek: akarják-e az egykamarás parlamentet, illetve támogatják-e, hogy a parlament létszáma legfeljebb háromszáz fő legyen. A részvétel meghaladta az érvényességhez szükséges küszöböt, a szavazók 77,78 százaléka támogatta az egykamarás parlamentet, 88,84 százalékuk pedig a képviselők számának háromszáz főben történő maximálását. Az eredményt azóta valamennyi román kormány és parlamenti többség következetesen semmibe veszi. Mureșan mostani terve ennél jóval szerényebb: nem szüntetné meg a kétkamarás rendszert, nem vinné le háromszázra a mandátumok számát, csak körülbelül hatvan hellyel karcsúsítaná a törvényhozást. Az RMDSZ ezt a kisebb csökkentést még hajlandó volna lenyelni, a háromszáz fős parlamentet viszont hevesen ellenzi, arra hivatkozva, hogy kevesebb képviselője lenne - ennek politikai narratívája az, hogy magyarok százezrei maradnának képviselet nélkül.
Veszélyes játék a saját székekért
Nem kell agysebésznek lennünk ahhoz, hogy lássuk, milyen veszélyes játékot folytat a kisebbségi frakció és részben az RMDSZ is. A román társadalom egyre nagyobb része fordul el a hagyományos politikai elittől. A választók azt látják, hogy miközben adókat emelnek, az állami szolgáltatások akadoznak, a kormányok egymást váltják, a politikusok pedig képtelenek stabil kabinetet létrehozni, a parlament saját létszámának mérsékelt csökkentése azonnal szent háborút robbant ki. Ráadásul ugyanezen választók egy érvényes népszavazáson már tizenhét évvel ezelőtt világosan kimondták, hogy legfeljebb háromszáz parlamenti képviselőt akarnak, ehhez képest most nem háromszázról, hanem 405-ről beszélünk, és már ettől is úgy remegni kezdett néhány bársonyszék, mintha az alkotmányos rend megdöntésére készülnének. Ebben a politikai közegben különösen ostoba dolog úgy fellépni, hogy abból a többségi társadalom csak annyit értsen: a kisebbségi képviselők a saját állásukat féltve akadályozzák a kormányalakítást. Ezzel ugyanis maguk járulnak hozzá egy olyan kisebbségellenes hangulat kialakulásához, amely később már nem tesz különbséget valódi közösségi jogok és politikusi privilégiumok között.
Az RMDSZ évek óta lelkesen dolgozik azon, hogy a magyar érdekvédelmet összekeverje a saját vezetőinek, tisztségviselőinek és intézményi hálózatának fenntartásával. Nem biztos, hogy a többi nemzeti kisebbségnek is Kelemen Hunorék nyomába kellene lépnie, de arról igenis illendő lenne beszélni, hogy milyen választási rendszert lehetne bevezetni a jelenlegi helyett, ha egyáltalán szükséges, - szerintem igen -, ahhoz, hogy a kisebbségek képviselete arányos maradjon, Csakhogy épp erről nem beszél egy képviselő sem...
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Túl sok véletlen egy magángépen: Antal Lóci, az AKTOR és a PSD mykonosi kirándulása
Amint arról az Ugaron már beszámoltunk, a Wall Street Journal terjedelmes cikkben mutatta be Kimberly Guilfoyle amerikai nagykövet görögországi ténykedését. Donald Trump fiának egykori menyasszonya egy márciusi athéni vacsorán, a román Bolojan-kormány várható bukására utalva állítólag azzal kérkedett a görög energiaügyi miniszternek, hogy az Egyesült Államok „ezt bármelyik országgal megteheti”,…

Szerdán szavaz a Parlament a Mureșan-kormány beiktatásáról
Szeptember 30-án, szerdán 13 órától tartja a román Parlament két házának együttes ülése a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatásáról szóló szavazást – döntött szombaton a Képviselőház és a Szenátus együttes állandó bizottsága.

„Ezt bármelyik országgal megtehetjük”: Trump nagykövete a román kormány megbuktatásával kérkedett
Az amerikaiak drága LNG-t akartak eladni Romániának, a PSD-s energiaügyi miniszter egy közvetítő bevonásával sürgette az üzletet, Ilie Bolojan viszont nem mutatott kellő lelkesedést. Ezután Donald Trump egyik legközelebbi politikai bizalmasa egy athéni vacsorán már a román kormány közelgő bukásával kérkedett. Bolojan kabinetje két hónappal később valóban megbukott, a PSD és az AUR közös…

Szele Tamás: Trump és Zelenszkij
Minden jel arra mutat tehát, hogy a siker és a békekötés záloga Ukrajna kitartása és bátorsága. Reméljük, ha idén nem is, de legalább jövőre eljön a győzelem órája is.

Levél a magyar szurkolónak: a kurva anyátokat! Ultra, not a bitch!
Szerkesztőségünkhöz közel állnak egykor pörgős szurkolói életet élő magyar fociultrák. Az alábbi írás egyiküké, amelyet változtatás nélkül teszünk közzé. Most semmilyen kommentárt nem fűzünk hozzá, azt leszámítva, hogy: Slava Ukraini!