Jelölti vita: négyen beszélnek, heten hallgatnak

Ma este, romániai idő szerint pontban 20:00-kor startol az elnökjelöltek nagy szócsatája, ami inkább hasonlít egy családi veszekedésre, ahol csak a kedvenc gyerekeket hívták meg. A 11 indulóból mindössze öten kaptak meghívót (ebből egyikőjük ma visszamondta szereplést), hogy megmutassák, milyen is az, amikor valaki egyszerre próbál okosnak, kedvesnek és elnöknek tűnni. A többiek? Hát, ők valószínűleg popcornnal a kézben nézik otthon a műsort.

A vitát a Digi24 dobja össze, és előre kiszórták a „köszönjük, de most nem” kategóriába azokat a jelölteket, akik közvélemény-kutatások szerint akkor sem nyernének, ha csak az anyukájuk szavazna. Maradtak tehát a „nagy nevek”: Crin Antonescu, Nicușor Dan, Elena Lasconi és George Simion. Victor Ponta is be volt írva a listára, de úgy döntött, mégsem játszik, mert szerinte "igazi demokrácia az lenne, ha mindenki ott lenne". Aranyos ötlet, csak hát ezt már hetek óta tudni lehetett, szóval kicsit olyan ez, mintha egy focimeccs közepén közölnéd, hogy mégsem jó a szabály, mert nem tetszik az ellenfél színe.

Ponta döntését nehéz nem úgy értelmezni, mint egy elegáns menekülést: talán nem akarta, hogy kínos kérdéseket szegezzenek neki például arról, hogyan sikerült anno egész falvakat elárasztania kormányfőként. Így hát inkább kilépett, mint egy profi, aki érzi, hogy itt most nem ő lesz a sztár. Simion persze örülhet, mint gyerek a fagyipultnál, mert így egyedül húzhatja be a "szuverenista" szavazók szívecskéit. Szép játék.

Az UGAR csapata természetesen le nem venné a szemét a ma esti szópárbajról, és javasoljuk, hogy ti is csatlakozzatok a kukkoláshoz – élőben sokkal szórakoztatóbb nézni, ahogy politikusok egyszerre próbálnak mosolyogni és nem mondani semmit.

Holnap pedig visszavárunk egy nagy adag csípős elemzéssel, meg némi kaján vigyorgással.

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások

A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

ugar
Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő

Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

ugar
Szele Tamás: A szibériai banán esete

Szele Tamás: A szibériai banán esete

Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

zona
Kínai kémet fogtak a  NATO-központban

Kínai kémet fogtak a NATO-központban

Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

ugar
SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde

Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…

ugar