Az Orbán-rezsim újabb szubverzív támadása
Szemünk előtt bontakozik ki az újabb, az ellenzék ellen indított szubverzív támadás forgatókönyve — amennyire egyszerű és banális, annyira eredményes. A Tisza Párt alkalmazásának ismételt feltöréséről lesz szó. Pontosabban: az állítólagos feltörésről.
Nézzük egy kicsit időrendi sorrendben a történteket:
Már a nyár folyamán elindul az a kormányzati narratíva, miszerint a Tisza applikációjának fejlesztésében ukránok vettek részt. A Tisza „összeukránozása” korábbi jelek szerint is kimondottan fontos eleme a Fidesz kampánygépezetének, a jelenség elején mi is írtunk erről, az "ukrán lett az új zsidó" című cikkünkben. Ettől remélnek valamit — hogy pontosan mit, azt nem tudjuk. Lehet a saját szavazótábor megerősítése pszichológiai hadviselés révén, saját narratíva alátámasztása a korábban ezerszer hangoztatott „ukránveszély” igazolására, a „beépült ukránok” mítoszának erősítése, vagy éppen az ellenfél szavazótáborának elbizonytalanítása. Valószínűleg mindez együtt.
Október 1-jén
került fel az AnonPaste weboldalra az a CSV-fájl, amely a Tisza applikációjának feltörésére hivatkozva az alkalmazás használóinak adatait tette közzé: neveket, felhasználóneveket, e-mail-címeket és telefonszámokat. Összesen 20.000 Tisza-tag adatairól beszélnek. A kormányzati propaganda ismét beindul: gúnyos hangvétel, olykor az áldozatokat is hibáztató narratíva. Az „ukránok” újra megjelennek a történetben.
Október 11.
Magyarország miniszterelnöke saját Facebook-oldalán oszt meg egy mesterséges intelligenciával generált videót. A képsorokon Zelenszkij elnök mutatja be a Tisza applikációját a lelkesen tapsoló Magyar Péternek és a „tiszás” közönségnek. A videó legdurvább üzenete: „Minden adat biztonságban van. Nálam, Kijevben!” — mondja Ukrajna elnöke a hamisított felvételen. Az ellenzéki közönség gúnnyal, iróniával fogadja a videót - mi is, ezért külön bocsánatot kérünk, az UGAR infónak tudnia kellett volna, hogy ez céllal készült!
November 2., vasárnap, este fél nyolc
A kormányzati sajtó éllovasa, a Magyar Nemzet hozza a hírt a Prohardver internetes szakmai oldalra hivatkozva, miszerint 200.000 Tisza-felhasználó adata került ki a netre. A közzétevő felület: Leak Base. Az adatokhoz vezető link viszont már nem elérhető. A Prohardver a cikk megjelenése után nem sokkal törölte is az anyagot, de nem annyira későn, hogy a Magyar Nemzet vasárnap esti ügyeletes szerkesztője még észre ne vegye. Hihető a történet, nem?
Az orosz kognitív háború fontos eleme, hogy az első információkat olyan portálokon jelenítik meg, amelyek valamelyest hitelesnek tűnnek. A Prohardver valóban pusztán szakmai portál, politikával nem foglalkozik, így a hír hitelessége növelhető. Az október eleji adatszivárgásban pedig az Index játszotta ugyanezt a szerepet.
Érdemes hozzátenni, hogy a kormány által „érted haragszom, nem ellened típusú” álkritikusként szerepeltetett Hont András mindenféle vizsgálat előtt kijelentette: „Biztosan nem az oroszok voltak, mert azok nem érnek rá ilyesmire.” Szavait természetesen fontosnak tartotta idézni majdnem a teljes közmédia...
A fentiek alapján aligha lehet kétséges, hogy egy szervezett akcióról, az orosz terminus technicussal élve: aktív intézkedésről beszélhetünk. A magyar kormány pedig tanult a korábbi, a kárpátaljai templomgyújtogatások idején elkövetett hibájából, amikor túl gyorsan próbálta ráhúzni a vádat az ukránokra — és ezzel bukott le.
Most nyugodt tempóban, hideg számítással építik a narratívát.
November 3., hétfő.
Orbán Viktor Facebook-oldalán közzétett videójában komoly, sőt komor arccal jelenti be, hogy a Tisza adatai ukrán kézre jutottak. Mire alapozza ezt?
„Megnéztük az adatbázist” - mondja.
Igen? És hogyan? Orbán Viktor lett a Tisza alkalmazás adminja? Szervergazdája? Fejlesztője? Vagy ez csak egy freudi elszólás?
Orbán Viktor bejelenti, hogy a nemzeti biztonsági tanács ülésén tájékozódott az ügyről, amelynek végén elrendelte az eset haladéktalan kivizsgálását. A Doktorminiszterfőnielnö Kúr megvédi tiszásokat is...
Akárhogy is legyen, a történet nem áll meg itt — folytatódni fog. És ne felejtsük el a százhalombattai finomítóban történt tűzesetet sem: annak is van folytatása. Kattints ide!
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások
A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő
Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

Szele Tamás: A szibériai banán esete
Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

Kínai kémet fogtak a NATO-központban
Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde
Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…