Elillant a szatyor fing, élvezzük a friss levegőt!

Ünnepelhet ma Magyarország szabadságszerető népe, mert a Tisza-kormány megnyerte első IGAZI csatáját: Sulyok Tamás aláírta az Alaptörvény tizenhetedik módosítását, azt a bizonyosat, amely — micsoda pikantéria — az ő köztársasági elnöki megbízatását is megszünteti. Amint a Magyar Közlönyben megjelenik, másnap vége, mehet haza, és nem is önmagában a távozás ténye a győzelem, hiszen annak az embernek abban a székben soha semmi keresnivalója nem volt, hanem az, hogy végre lelép az a köztársasági elnök, aki arra is képes volt, hogy a Munkácsot ért orosz rakétatámadás idején kiadott közleményéből UTÓLAG kihúzza az orosz szót. Ennyire szolgalelkű, Viktor Orbán orosz bábjának becsicskuló államfője még nem volt ennek az országnak, pedig azért erős a mezőny, ezt lássuk be.

Mert ki is volt ez a Sulyok Tamás? A búcsúbeszédében elmondta ő maga: egész életét a jog tisztelete és szeretete határozta meg, ügyvédként, alkotmánybíróként, államfőként, és számára minden hatalom csak a jog keretei között értelmezhető. Szép, kérem, nagyon szép. Csak éppen hallgatott, amikor Viktor Orbán a fél országot leepoloskázta. Hallgatott, amikor a Pride-ot tiltották volna be. Hallgatott, amikor a Parlament elé került az a fideszes törvényjavaslat, amely orosz mintára ellehetetlenítette volna az ellenzéki sajtót, és külföldi ügynökként bélyegezte volna meg az újságírókat. A jog szeretete valahogy mindig akkor lobbant fel benne, amikor a gazdái érdeke úgy kívánta, és most, a legvégén, amikor már nincs mit veszíteni, hirtelen felfedezte magában a jogállam Antigonéját, aki „lelkiismerete alapos mérlegelése után" nyomja rá aláírását mint „végső pecsétet" — a saját nekrológjára. A hallgatását egyetlen emlékezetes cselekvés kísérte, és az sem válik dicsőségére: amikor a ruszki gyilkosok rakétát lőttek ki Munkácsra, egy órán belül törölte a posztjából az oroszokat. Volt valami robbanás, kérem, de nem tudjuk, ki volt, illetve akikre gondoltunk, azok biztos nem, mert Putyin Orbán cimbije, és nem akarunk belezavarni az idillbe. Ez volt Sulyok Tamás, ahogy a nép joggal nevezte: egy szatyor fing, és most végre áramolhat a friss levegő.

Azért fontos ez a győzelem a Tiszának, mert ehhez a lépéshez bátorság kellett. A jogállam visszaépítése ugyanis fenemód kétesélyes műfaj, és nem szokott sikerülni, ha a régi rosszat leváltó új kormány nem lép fel kellő határozottsággal. Így maradt el Magyarországon a szembenézés a második világháborús szerepünkkel, így maradt el a kommunista diktatúra utáni elszámoltatás, és így maradt el mindenféle elszámoltatás, amit annyira szomjazott a nép, de sosem kapott meg — legutóbb a Gyurcsány-féle rémálomkormányé, amit a Fidesz önös érdekből siklatott ki, majd dobott a kukába. Magyar Péter viszont már a nyíregyházi fórumon megmondta: ha kétharmad lesz, mennek a bábok, név szerint is említve Sulyokot. Kétharmad lett, határidőt kaptak, május 31-ig távozhattak volna önként, méltósággal. Nem tették. Hát most megy törvénnyel, méltóság nélkül.

Normális esetben persze elfogadhatatlan lenne, hogy egy új kormány, legyen akármekkora a felhatalmazása, így váltsa le a köztársasági elnököt. Csakhogy ebben a tételben máris két olyan elem van, ami nem áll fenn: nem normális esetről beszélünk, és nem köztársasági elnökről. Nem normális az eset, mert a Fidesz mindenféle társadalmi konzultáció nélkül, a maga akkori kétharmadával ültette oda Novák Katalin bukása után, és sosem volt ő köztársasági elnök, hanem Orbán Viktor bohóca, aki elszínészkedte, hogy ő valamiféle jogász itt, kérem. Magyar Péter is világosan fogalmazott: ez nem arra ad felhatalmazást, hogy ezentúl minden új többség kedvére cserélgesse a vezetőket, hanem arra, hogy egyszer és világosan lezárjunk egy egyszeri, súlyos és tarthatatlan helyzetet — mert nem azért kaptak kétharmadot, hogy új urakat adjanak Magyarországnak, de arra viszont igen, hogy eltakarítsák a régieket.

És ne feledkezzünk meg arról sem, mi minden van még ebben a módosításban, amit Sulyok a jogállam végeként sirat. Visszaáll az alkotmánybírák hetvenéves korhatára — viszlát, Polt Péter és még három társa —, az Alkotmánybíróság elnökét megint a bírák választják maguk közül, visszakapja a testület a Fidesz által 2011-ben elvett költségvetési felülvizsgálati jogát, a bírák beleszólnak az OBH- és Kúria-elnök kiválasztásába, tizenkét éves időkorlát jön a képviselőknek, felállhat a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, és — apró, de jólesően szimbolikus tétel — a vármegyék októbertől megint megyék lesznek, mert a huszonegyedik században élünk, nem egy Horthy-emlékházban. Ez volna az önkényuralom kezdete? Mert a Fidesz szerint az, és múlt csütörtökön a jogállam védelmében tüntettek a Sándor-palotánál — igen, jól tetszettek olvasni, a Fidesz tüntetett a jogállamért, ezen a ponton pedig a szatíra műfaja hivatalosan is munkanélkülivé vált. Gulyás Gergely szerint ha ezt meg lehet tenni az államfővel, akkor mostantól bárkivel bármit meg lehet tenni Magyarországon. Nos, Gergely, erről kérdezzék meg a leepoloskázott újságírókat, a szétvert egyetemeket, a kilistázott civileket — ők tudnának mesélni arról, milyen az, amikor bárkivel bármit meg lehet tenni.

Harminc napon belül lesz új köztársasági elnök, addig Forsthoffer Ágnes házelnök viszi az ügyeket, Magyar Péter pedig olyan jelöltet ígér, aki tényleg a nemzet egységét testesíti meg, és akit az ellenzék is meg tud szavazni — sőt, az új, népszavazással megerősített alkotmányban akár közvetlen államfőválasztás is jöhet, ami már önmagában több demokrácia, mint amennyit a NER tizenhat év alatt összesen termelt.

Addig is: kinyitottuk az ablakot a Sándor-palotában. Ideje volt.

Karczag Anna