Követendő példa számunkra is: a lengyel ügyész vizsgálhatja az alkotmánybírót

Azért egy ilyen vizsgálatot Romániában is meg lehetne ejteni, mert az itteni alkotmánybíróság, hát, finoman szólva sem olyan intézmény, amelynek hallatán az embernek rögtön a politikai érintetlenség és a makulátlan közbizalom jut eszébe. Lengyelországban most azt vizsgálják az ügyészek, hogy az alkotmánybíróság elnöke szabálytalanul válogatta-e össze az egyes ügyekben döntő bírói tanácsokat.

A feljelentést ráadásul a testület egyik tagja, Sławomir Patyra tette Bogdan Święczkowski elnök ellen, Waldemar Żurek igazságügyi miniszter, aki egyben legfőbb ügyész is, szeptember 29-én pedig közölte, hogy megvizsgálják a beadványban szereplő tényeket és bizonyítékokat. Patyra szerint az elnök januártól kezdődően több alkalommal megkerülte a bírák kijelölésének törvényi szabályait, és ezzel befolyásolhatta az ügyek kimenetelét, a feljelentés konkrét ügyeket és személycseréket sorol fel; Święczkowskival szembeni formális vádemelésről egyelőre nincs szó.

A lengyel szabályozás szerint a tanácsok összeállításánál az ábécérendet, az ügyek jellegét és számát, valamint beérkezésük sorrendjét is figyelembe kell venni. A kifogásolt esetek között szerepelnek az elnöki intézkedések miniszterelnöki ellenjegyzésével, illetve a külföldön kötött azonos nemű házasságok lengyelországi elismerésével kapcsolatos ügyek is. Ezekben azért kurvára nem mellékes, hogy a törvényben meghatározott rend szerint kerülnek-e a bírák a döntő helyekre, vagy valaki előzetesen kiszámolja, melyik összeállításból milyen eredmény jöhet ki. Patyra október 1-jén a TOK FM-nek arról beszélt, hogy a testület adatbázisait és ügyjegyzékeit elemezte, és ezekben olyan mintázatot talált, amely magyarázatot igényel: bizonyos bírák hiányoznak az államszervezeti szempontból érzékeny ügyek tanácsaiból, miközben ugyanazok a nevek újra meg újra előkerülnek. Külön kiemelte az előadó bíró és a tanácselnök kiválasztását, mert ezeknek a szerepeknek különös jelentőségük van az eljárásban. Magyarán az iratokat kezdte összevetni azzal, ahogyan a törvény szerint működniük kellene a dolgoknak, és úgy találta, hogy a kettő között nem pusztán nyomdahiba van.

Az alkotmánybíróság visszautasította az állításokat, és közölte, hogy az elnök jogszerűen járt el, persze azt is felvetette, hogy a feljelentés személyes visszavágás lehet, mivel Święczkowski korábban Patyrával és két másik bíróval szemben fegyelmi eljárást előkészítő lépéseket tett, többek között a bírói munkában való részvételük megtagadása miatt. Az olcsó viszontvádaskodás azonban nem helyettesíti az ügyiratok vizsgálatát: ha a tanácsokat szabályosan állították össze, annak legyen nyoma; ha eltértek a rendes eljárástól, derüljön ki, milyen alapon tették. A feljelentővel fennálló konfliktus önmagában még nem válasz arra, hogy helyesek-e az általa bemutatott adatok és egy alkotmánybíróságnak illene tudnia, hogy a személyes sértettség emlegetése nem jogi indokolás.

Romániában is elkelne, hogy a konkrétan dokumentált visszaélésgyanúkat végigvizsgálják, és ne lehessen minden kellemetlen kérdést az intézmény tekintélyére hivatkozva lesöpörni. Az alkotmánybíróság tekintélyét végül is a tisztességes működésnek kellene biztosítania, nem annak, hogy senki nem mer belenézni a működésébe. A talár attól még ruhadarab, hogy ünnepélyesen viselik; nem kellene hozzá automatikusan járnia a közéleti szentségnek és a „maguk ehhez úgysem értenek, úgyhogy kuss” típusú felmentésnek, vagy éppenséggel annak, hogy Eckstein Kovács Péter arra hivatkozva mentegeti egykori kollégáját, a jelenlegi alkotmánybíró Asztalos Csabát, hogy ezer éve ismeri és tudja, hogy jó srác. Igen, a jogban azét ennél több és alaposabb indoklás kellene, Asztalos esetei pedig valósággal ordítanak egy kis felülvizsgálatért.

Ugar