Nyolc putyinszopás után Witkoff most Kiejvbe is elmenne
Hadd kezdjem egyetlen számmal, mert ez a szám többet mond a Trump-féle Ukrajna-politikáról, mint bármelyik agyonjegyzetelt külpolitikai értekezés. Nyolc. Ennyiszer zarándokolt el Steve Witkoff, Donald Trump különmegbízottja Moszkvába — kezet rázni, mosolyogni, ott ülni Vlagyimir Putyin asztalánál, mint egy régi cimbora. És hányszor tette be a lábát Ukrajnába, abba az országba, amelynek a sorsáról állítólag tárgyal? Nullaszor. Egyetlenegyszer sem. Eddig.
Most pedig, ha hihetünk a Bloombergnek, ez az ingatlanidomár talán rászánja magát, hogy Kushnerrel, Trump vejével együtt végre Kijevbe is elvánszorogjon — valamikor a következő hét-tíz napban. Óriási. Törjük ki az örömtől. Több százezer halott, lerombolt városok, eszközök nélkül hagyott légvédelem után Washington békeközvetítője talán, esetleg, ha úgy alakul, végre megnézi a saját szemével azt az országot, amelyről dönt. Bocsássanak meg, ha nem ugrálok örömömben.
Na de ki hozta nyilvánosságra a látogatás időpontját? Nem a Fehér Ház és nem is Kijev, hanem a TASZSZ — az orosz állami hírügynökség, Putyin szócsöve —, amely egy meg nem nevezett forrásra hivatkozott, és amit aztán a Bloomberg vett át. Álljunk meg itt egy pillanatra, és ízlelgessük: az információt, hogy Trump emberei Kijevbe mennek, épp a Kreml propagandagépezete szivárogtatta ki. A Fehér Ház nem erősítette meg. A Kreml hivatalosan nem erősítette meg. Kijev nem erősítette meg, de a TASZSZ tudja a menetrendet. Ha ez nem mond el mindent arról, kinek a keze van a kormányon ebben a „békefolyamatban", akkor semmi. Az egész sztori onnan ered, ahonnan a legkevésbé kellene — és mégis lelkesen kapkodjuk a fejünket, mintha valami áttörés volna. A látogatás terve amúgy nem is új: az FT és az RFE/RL már július végén megírta, hogy a páros készül, talán az augusztus 24-i ukrán függetlenség napja körül, a TASZSZ csak annyit tett hozzá, hogy talán korábban jönnek. Köszönjük szépen, Moszkva, hogy tájékoztatsz minket a saját szövetségeseink útitervéről.
Tehát nyolc moszkvai út és nulla kijevi. Ez nem holmi logisztikai véletlen, nem valami menetrendi malőr, hanem ez egy döntés - minden egyes hónapban újra és újra meghozott döntés arról, hogy kinek a szavát érdemes meghallgatni, és kiét nem. Az az ember, akit Trump a háború fő közvetítőjévé kent fel, kizárólag az agresszorhoz járt tárgyalni. Csak Moszkvából, csak Putyin nézőpontjából, csak a Kreml gondosan terített asztala mellől ismeri ezt a háborút. A megtámadott ország — a lebombázott energiahálózatával, a tömegsírjaival, a légiriadó-szirénáival — számára absztrakció maradt, egy pont a térképen, ahová nem érte meg elrepülni, és most tőle várjuk, hogy hitelesen közvetítsen!? Ez olyan, mintha egy válóperben a bíró négy évig kizárólag az egyik féllel dugna minden este, aztán csodálkoznánk, kinek az oldalára billen az ítélet.
Ukrajna sorsa nem azért került most újra elő, mert bárkinek fontos lett, hanem mert a fiúknak gondjuk akadt az iráni háborúval. Lefogytak a készletek, győzelem nincs, de még csak győzelmecske sem, és kurvára jó lenne, ha Kijev már végre megadná magát, a hírek szerint Trump azt szeretné, ha őszig Zelenszkij feladná Donbászt, befagyna a front és ő végre ismét bejelentkezhetne azért a békedíjért, mi is a neve Noble, Nolbe, fuck, valami ilyesmi, Irán meg a rezsim elleni lázadók basszák meg magukat, a Hormuzi-szorost pedig nyissa újra Európa, ha olyan fontos nekik. Andrij Szibiga ukrán külügyminiszter szavaiból is erősen átüt a türelmetlenség, még a diplomáciai csomagoláson keresztül is:
„Várjuk az amerikai tárgyalócsapat érkezését. Üdvözöljük az amerikai fél erőfeszítéseit, és szeretnénk nagyobb lendületet és elköteleződést látni az Egyesült Államok részéről."
Fordítsuk le emberi nyelvre: csináljatok már végre valamit, az istenért. És igen, annál, hogy szédítik az ukránokat, egyik nap kapnak Patriotot, a másik nap nem, egyik nap kapnak licencet, a másik nap nem, szóval ennél már az is jobb volna, ha Trump bejelentené, hogy kiszálltak a háborúból, mi több, Oroszországnak drukkolnak, mert Kijev nem akar megegyezni. Nem túlzok: Elon Musk, ez a karlendítős trumpista intellektuális szörnyeteg, ez a miden emberi empátia nélküli lény nem engedi meg a Starlink használatát az ukrán félnek ahhoz, hogy Kijev lőni tudja a rakétakilövő állomásokat. Tehát: Amerika nem ad Patriotot, így a ballisztikusok olyan nyugodtan zümmöghetnek Ukrajna felett, mint legyek a mocsárban, Musk nem ad Starlink hozzáférést, hogy még a ballisztikusok indítása előtt kilőhessék a rakétaindítókat, mert "egyezzenek meg" - igen, ezt mondta egy milliárdos a Szilikon-völgyből. Szóval Kijev nem akar békét, így majd otthagyjuk őket a picsába, és Putyinnal építünk Trump-towert Moszkva-alsón. Hogy a "béke" ott azt jelentené, hogy az ukránok legyeknek olyan kedvesek és ne mind álljanak már ellen tömeges kiirtásuknak, mert ez a jelek szerint egyáltalán nem érdekli Washingtont.
Na de mi a legárulkodóbb az egészben?
A kijevi megállót a tervek szerint rögtön egy újabb moszkvai út követné. Persze. Hát hogy is lehetne másképp. A minta kőbe vésve: oda-vissza ingázás a két főváros között, kézzelfogható eredmény nélkül, azzal a apró kozmetikai újítással, hogy most az egyik állomás történetesen Kijev lesz. Beugranak, csinálnak egy közös képet, megveregetik Zelenszkij vállát, aztán irány vissza Putyinhoz, jelenteni.
Ne legyünk naivak. A Witkoff–Kushner páros kijevi útja nem kilóg abból a sorból, amelyben minden amerikai lépés — a Starlink-tiltás, a megtagadott Patriot-gyártás, az örökös kivárás — furcsamód mindig Moszkvának kedvez, mert a kérdés nem az, hogy elvánszorognak-e végre Ukrajnába. A kérdés az, hogy visznek-e magukkal bármit a fényképezőgépen kívül, ami tényleg segít — vagy csak kattintanak egyet Zelenszkijjel, aztán fordulnak is vissza Moszkvába, jelenteni a gazdának. A háború ötödik évében az ukránok többet érdemelnének egy szelfinél. De a jelek szerint egyelőre ennyit kapnak, mi pedig nézzük ezt az abszolút filmszínházat és úgy teszünk, mintha ez valamiféle értékelhető teljesítmény lenne.
Ugar
Kapcsolódó:
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Házkutat a DNA: pénzmosás a konstancai NATO-hadikikötőkben, a Mykonos-járat utasa is érintett
A román Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) szerdán házkutatásokat tartott Konstanca megyében egy adócsalási és pénzmosási ügyben, amely a NATO-hadihajók kikötői kiszolgálásával kapcsolatos. A G4Media értesülése szerint az eljárás a Global Defense Logistics SRL nevű céget érinti, ennek a cégnek az ügyvezetője és 10,38 százalékos tulajdonosa Gabriel Daraban, a konstancai állami…

A kártyák nélküli országból kemény ellenfél lett: Trump dühös követelései Ukrajna erejét bizonyítják
Ukrajna orosz finomítók elleni csapássorozata ma nagyobb tárgyalási előnyt ad Kijevnek, mint egy évvel ezelőtt bármi, amikor Donald Trump még azzal gúnyolta Volodimir Zelenszkijt, hogy „nincsenek kártyái” Oroszországgal szemben. A Politico elemzése szerint éppen ez lett az amerikai elnök egyre nagyobb problémája. „Kevesebb mint két év alatt a kártyák hiányától odáig jutottunk, hogy most azt…

Dróntámadások a Fekete-tengeren: 21 eltűnt tengerész, Bulgária a NATO-hoz fordulna
Bulgária az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul, és a NATO szerződésének 4. cikkelye szerinti szövetségesi konzultáció kezdeményezését is fontolgatja, miután valószínűleg orosz drónok hétfőről keddre virradó éjjel a bolgár partok közelében két kereskedelmi hajót támadtak meg, és az egyik elsüllyedt. Iliana Jotova bolgár államfő szerdán a Nova TV-nek adott interjúban arról is beszélt, hogy Szófia…

Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát
Az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX korlátozta a Starlink műholdas internetszolgáltatás katonai változatának működését Ukrajnában, és a lépés több harci küldetést is meghiúsított, közölte szerdán Szerhij Beszkresztnov, az ukrán elnök tanácsadója. A tájékoztatása alapján a StarShield nevű katonai csomag termináljai szerdára virradó éjjel elvesztették a kapcsolatot, ha 160 kilométernél gyorsabban…

Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia
Lehet, hogy ha nincs bothálózat, pontosabban nem működik az adatközpont célpontokat kijelölő crawler-rendszere, nincs békétlenség sem. És ha ez eldől: már csak munkához kell látnunk, ki kell takarítanunk az online teret. De alaposan ám.