Orosz hadihajó polgári jachtra lövöldözött a La Manche-csatornán

Az Admiral Grigorovich orosz fregatt tengerészei kedd délelőtt figyelmeztető lövéseket adtak le egy brit lajstromú polgári vitorlás jacht irányába a La Manche-csatornán – egy olyan esemény, amely önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy a civilizált világ komolyan elgondolkodjon azon, meddig tűrheti még, hogy egy atomhatalom hadihajói polgári kishajókra lövöldöznek a zsúfolt európai vizeken, ám az európai reakciók egyelőre inkább a meglepettség és az aggodalom jól bevált koreográfiáját követik, semmint a határozott cselekvését.

Az incidens helyi idő szerint körülbelül 11 óra 40 perckor zajlott le, a Wight-szigettől nagyjából 20 tengeri mérföldre, azaz mintegy 37 kilométerre délre, a brit felségvizeken kívül, a sziget és a franciaországi Normandia közötti nyílt tengeri szakaszon. A vitorlás jacht – amely motorral nem rendelkezett – ködös időjárási körülmények között sodródott az orosz hadihajó közelébe, amelynek legénysége először rádiós kapcsolat felvételét kísérelte meg, majd amikor ez nem járt sikerrel, rakétajelzőket lőttek ki és hangjelzéseket adtak. Miután a távolság 150 méterre csökkent, az Admiral Grigorovich parancsnoka úgy döntött, hogy kézifegyverrel figyelmeztető lövéseket ad le a jacht orra előtt – ez az a pillanat, amelyet az orosz Védelmi Minisztérium természetesen „a nemzetközi hajózási szabályokkal teljes összhangban lévő, ütközés megelőzését célzó intézkedésként" jellemzett, abban a magabiztos tudatban, hogy ezt a magyarázatot senki sem fogja különösebben feszegetni. A legénység állítása szerint a figyelmeztető lövések mintegy 457 méteres körzeten belül csapódtak a vízbe; sérülés és anyagi kár nem keletkezett, a jacht a lövések után megváltoztatta irányát és elhajózott.

A Királyi Haditengerészet egyik parti őrhajója, a HMS Mersey az esemény idején figyelte az Admiral Grigorovicsot – ami az orosz haditengerészeti jelenlét rendszeressége miatt mára már szinte rutinszerű feladattá vált a brit haditengerészet számára –, a HMS Tyne testvérhajó pedig egy csónakot küldött ki a jachthoz, hogy összegyűjtse a szükséges adatokat és megbizonyosodjon a legénység biztonságáról. A brit Védelmi Minisztérium közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy „vizsgálja a csatornában bekövetkezett incidensre vonatkozó bejelentéseket", ami kétségkívül megnyugtató mondat mindazok számára, akik úgy gondolják, hogy egy orosz hadihajó által polgári hajóra leadott figyelmeztető lövésre a megfelelő válasz egy belső vizsgálat megindítása.

Az Admiral Grigorovich nem ismeretlen vendég a brit vizek közelében: az elmúlt hónapokban rendszeresen feltűnt a La Manche-csatornán és az Északi-tengeren, ahol szankcionált orosz árnyékflotta-tartályhajókat kísért át az európai vizeken, nyíltan szembeszállva az illegális orosz olajkereskedelem visszaszorítására tett brit kormányzati tervekkel. A fregatt – amely közel 125 méter hosszú, legénysége elérheti a 220 főt, főlövege percenként 80 gránátot képes leadni több mint 20 kilométeres hatótávolságon – a Suffolk partjainál is horgonyzott már, hogy feltöltsék üzemanyagkészleteit, és ezáltal minél tovább a brit vizek közelében maradhasson. Kedd délelőtt azonban brit katonai források arra utaltak, hogy nem volt teljesen egyértelmű, vajon az orosz hadihajó teljesen irányítás alatt volt-e, ami felvetette a lehetséges mechanikai meghibásodás kérdését – bár az a körülmény, hogy egy esetlegesen meghibásodott, 125 méteres orosz haditengerészeti fregatt kóborol a La Manche-csatornán, önmagában sem tekinthető különösebben megnyugtató forgatókönyvnek.

Az incidens mindössze két nappal azután következett be, hogy brit Királyi Tengerészgyalogosok és a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség tisztjei lefoglalták a Smyrtos nevű tartályhajót, amely kameruni lobogó alatt hajózva több mint 98.000 tonna orosz nyersolajat szállított – ez volt az első olyan, brit erők által vezetett akció, amelynek során Nagy-Britannia szankcionált hajót foglalt le az ukrajnai háború kezdete óta. A Smyrtos kapitányát, Ajay Pantot, egy 38 éves indiai állampolgárt a 2019-es orosz szankciókról szóló brit rendelet megsértésével vádolják, és a southamptoni bíróság előtt jelent meg előzetes meghallgatásra. Védelmi források hangsúlyozták, hogy a keddi incidenst elszigetelt eseménynek tekintik, amelynek semmi köze a Smyrtos lefoglalásához – ez az értelmezés azért is figyelemre méltó, mert az orosz Védelmi Minisztérium nyilvánvalóan nem érezte szükségét annak, hogy tájékoztassa a brit elemzőket arról, miként látja a két esemény összefüggését.

Az Admiral Grigorovich egyébként nem először keveredik hasonló incidensbe: öt évvel ezelőtt Oroszország azt állította, hogy egyik hadihajója figyelmeztető lövéseket adott le és egy harci repülőgépük bombákat dobott le a Fekete-tengeren, hogy a HMS Defender brit rombolót eltávolítsa a Krím közelében lévő vizekről, amelyet Moszkva saját területi vizeiként tart számon. A brit kormány akkor tagadta, hogy hajójukat megtámadták volna – ez volt az első eset a hidegháború vége óta, hogy Oroszország nyilvánosan elismerte éleslőszer alkalmazását egy NATO-hadihajóval szemben, nagyjából hat hónappal az ukrajnai invázió megindítása előtt.

A brit ellenzéki árnyék-védelmi titkár, James Cartlidge „rendkívül aggasztónak" nevezte az eseményt, és kijelentette, hogy Nagy-Britanniának „nem lehet kétsége afelől, hogy Oroszország közvetlen fenyegetést jelent" – ami kétségkívül bátor megállapítás egy olyan incidens kapcsán, amelyben egy orosz hadihajó éppen lövéseket adott le egy brit polgári hajóra. A liberális demokraták védelmi szóvivője, James MacClearly szintén fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a jelentések „mélységesen aggasztók", és hogy „az agresszió és az intimidáció a mi vizeinken nem tolerálható" – pontosan az a fajta határozott üzenet, amelytől Moszkva biztosan hosszasan hánykolódik álmatlan éjszakákon. A nyilatkozatokból természetesen hiányzik az a kérdés, hogy ha az agresszió valóban nem tolerálható, akkor miféle konkrét következménnyel kell számolnia annak az orosz hadihajónak, amely éppen lövöldözött egy brit polgári hajóra – de a következmények pontos természetét nyilván a folyamatban lévő vizsgálat fogja majd meghatározni.

A tengeri lövöldözések békeidőben rendkívül ritkák, és a figyelmeztető lövések ugyan jogilag elismert módszerei a közeledő hajók eltérítésének, ám az a tény, hogy egy orosz hadihajó ilyen eszközhöz folyamodott egy zsúfolt európai hajózási útvonalon, jóval több kérdést vet fel annál, mint amit az európai politikusok jelenleg hajlandók megválaszolni – különösen annak tükrében, hogy brit és norvég erők korábban hétre orosz kém-tengeralattjárót és támadó tengeralattjárót követtek nyomon az Egyesült Királyság északi vizein, az orosz drónok már a nyugat-európai légtérbe is behatoltak, rakéták csapódtak be balti állami területekre, és egy orosz drón Romániában egy lakóépület tetejét találta el – s mindezekért Moszkva mindeddig semmilyen érzékelhető következménnyel nem szembesült. Ebben az összefüggésben a keddi incidens nem elszigetelt esemény, hanem egy gondosan kimért folyamat újabb lépcsőfoka, amelynek logikája meglehetősen egyszerű: amit büntetlenül meg lehet tenni, azt meg is teszik, majd egy fokkal tovább mennek.

Az egész történet egyik legkevésbé tárgyalt, mégis leginkább zavarba ejtő eleme az a banális tény, hogy az Admiral Grigorovich egy orosz állami hadihajó, amely hónapok óta teljesen nyíltan, szinte otthonosan cirkál az európai vizeken, és amelynek elsődleges feladata – a brit és európai hírszerzés szerint is – az, hogy szankcionált orosz árnyékflotta-tartályhajókat kísérjen át a La Manche-csatornán és az Északi-tengeren, vagyis egy háborút finanszírozó illegális olajkereskedelmi hálózat katonai védelmét látja el, méghozzá olyan vizeken, amelyeket az Európai Unió és Nagy-Britannia saját jogrendje alá tartozónak tekint. Hogy ez pontosan hogyan lehetséges, az részben a nemzetközi hajózási jog sajátosságaiból fakad: a nyílt tengeren minden állam hadihajói számára biztosított az áthaladás szabadsága, ami elvben jogszerű – csakhogy az Admiral Grigorovich nem áthalad, hanem tartózkodik, kísér, horgonyoz, üzemanyagot tölt fel a Suffolk partjainál, és visszatér, hónapról hónapra, mintha a La Manche-csatorna az orosz haditengerészet egyik bejáratott hadgyakorlati területe lenne. Az, hogy egy NATO-tagállamok által körülvett tengeri folyosón egy Oroszország által indított háborút kiszolgáló illegális kereskedelmi hálózat katonai eszköze szabadon működhet, miközben az érintett európai kormányok legfeljebb „figyelemmel kísérik" a mozgásait, nem a nemzetközi jog diadala, hanem sokkal inkább annak demonstrációja, hogy Moszkva pontosan tudja, hol vannak azok a határok, amelyeket Európa – egyelőre – nem hajlandó meghúzni.

Karczag Anna

Felhasznált források: The Guardian, RTE, AP News, BBC, Metro, UNN