Rendhagyó civil szavazás az államfőről - Hadházy kapta a legtöbb voksot

Odaát, Magyarországon a napokban zajlott egy figyelemre méltó kísérlet a részvételi demokráciára. Miután Sulyok Tamás köztársasági elnök távozott a tisztségből, és az Országgyűlésnek új államfőt kell választania (a döntés kedden várható), az aHang nevű civil szervezet online szavazást indított arról, kit látnának szívesen a magyarok a Sándor-palotában. A felhívás magától Magyar Péter miniszterelnöktől eredt, aki július 18-án azt mondta: „Javasoljanak pártok és civilek új köztársasági elnököt." A részvétel tekintélyesnek mondható: 60.019 ember mondott véleményt, összesen csaknem másfél millió (1.483.847) voksot adva le.

A szervezet egy Openion nevű platformot és egy Quantified nevű módszert használt, amelynek az a lényege, hogy a résztvevők nem egy előre gyártott listáról pipálgattak: maguk is javasolhattak neveket (511-en összesen 641 személyt vetettek fel), és nem csak igennel-nemmel szavazhattak, hanem egy –3-tól +3-ig terjedő skálán fejezhették ki, mennyire tartanak alkalmasnak valakit. Így egyszerre lehetett mérni, kit kedvelnek sokan, és kit utasítanak el sokan.

A lista tetejére az került, akire sok pozitív és kevés negatív szavazat érkezett (magas elfogadottság), és akire egyúttal sokan szavaztak (nagy érdeklődés). Aki csak egy szűk, de lelkes tábort mozgatott meg, az hátrébb csúszott. A módszer tehát tudatosan azokat a jelölteket hozta előre, akik nemcsak ismertek, hanem széles körben elfogadhatók is — és ki tudta szűrni, hogy egy-egy jelölt rajongótábora eltorzítsa a végeredményt. Ez a különbségtétel — népszerűség kontra elfogadottság — épp a köztársasági elnök szerepéhez illik. Az államfő ugyanis alkotmányos értelemben nem egy tábor vezére, hanem az ország egységének megtestesítője, a fékek és ellensúlyok őre. Ezért nem mindegy, hogy egy jelöltnek csak lelkes, de szűk rajongótábora van-e, vagy olyanok is elfogadják, akik nem őt tennék az első helyre. Az Orbán-korszakban a köztársasági elnök jellemzően „közjegyző" volt — egy aláírógép, akinek a fő feladata az volt, hogy zokszó nélkül szentesítse, amit a kormány elé tett. Az elnök személyéről nem az elfogadottság, a pártatlanság, a nemzeti egység szempontjai döntöttek, hanem a lojalitás. Most, ebben a civil kezdeményezésben, épp a fordítottja történik: nem azt kérdezik, ki a leghűségesebb, hanem azt, ki a legelfogadhatóbb mindenki számára. Akár beválik a gyakorlatban, akár nem, maga a szemléletváltás beszédes.

A meglepő végeredmény: aki a legtöbb szavazatot kapta, mégsem nyert

A hivatalos, végső rangsorban az első hat helyen a következők végeztek: Laczó Adrienn (ügyvéd, volt bíró), Bárándy Péter (ügyvéd, a Medgyessy-kormány egykori igazságügy-minisztere), Hadházy Ákos (állatorvos, volt független országgyűlési képviselő), Forsthoffer Ágnes (a köztársasági elnöki feladatokat ideiglenesen ellátó házelnök, a Tisza alelnöke), Romsics Ignác történész és Fülöp Botond, a „Vidéki Prókátorként" ismert ügyvéd, aki annak idején a kegyelmi botrányt kirobbantotta. Csakhogy a nyers számok mást mutatnak, mint a végső sorrend. Az első tíz jelölt mind legalább 6000 szavazatot kapott, az első három elérte a 22 ezret. És itt jön a lényeg, amelyet az aHang saját elemzése szó szerint ki is mond:

„Csak Hadházy Ákos nevezhető kivételnek, akire adott szavazatok száma magasabb, mint az első két jelöltnél, de a rá adott szavazatok átlaga alacsonyabb, vagyis ő enyhén megosztó jelöltnek számít."

Fordítsuk le: Hadházyra szavaztak a legtöbben — több pozitív voksot kapott, mint Laczó vagy Bárándy —, de mivel őt utasították el a legtöbben is, a rá adott szavazatok átlaga lejjebb húzta. Az elfogadottság-alapú módszer így sorolta a harmadik helyre, és hozta az élre a kevésbé megosztó Laczó Adriennt.

Hadházy megosztottsága — nem hiba, hanem életrajz

Itt viszont álljunk meg egy szóra, mert a „megosztó" jelző félrevezető, ha nem tesszük mellé a hátterét. Hadházy Ákos megosztottsága ugyanis nem valamiféle jellemhiba vagy alkalmatlanság jele — épp ellenkezőleg, a pályafutásának egyenes következménye. Hadházy tizenhárom éven át volt a magyar közélet egyik legmakacsabb korrupcióellenes harcosa, aki még a Fideszből kilépve, független képviselőként, gyakran magányos farkasként dokumentálta és jelentette fel az orbáni rendszer visszaéléseit — a Mészáros Lőrinchez és Orbán Győző bányacégéhez köthető, milliárdos túlárazású állami szerződésektől kezdve számtalan más ügyig. Aki tizenhárom éven át a hatalom ujjára koppint, az szükségszerűen rengeteg ellenséget szerez — nemcsak a másik oldalon, hanem a saját táborán belül is, mert Hadházy nem kímélte a leendő szövetségeseit sem. Ő volt az, aki a nyilvánosság elé tárta Magyar Péter Diákhitel Központ-os időszakának túlárazott, korrupciógyanús szerződéseit — amit Magyar akkor élesen rágalmazásnak minősített. Hadházy nem lépett be a Tiszába, a 2026-os választáson egyéniben, a Tisza jelöltjével szemben indult, miután a párt elzárkózott attól, hogy a javára visszalépjen vagy a listájára vegye. Mandátumot végül nem szerzett. Vagyis Hadházy egyszerre irritálta a Fideszt, akit másfél évtizede támadott, és a Tiszát, amelynek a vezetőjét szintén nem kímélte az elszámoltatástól. Nem csoda, ha megosztó — de ez a fajta megosztottság a függetlenségéből, nem a gyengeségéből fakad.

És most elmélkedjünk el ezen egy kicsit

Az „elfogadottság" mint fő szempont első hallásra vonzó: legyen az elnök mindenkié, ne egy tábor embere. De van ennek egy kényelmetlen árnyoldala is. Aki a legkevésbé megosztó, az sokszor épp azért az, mert a legkevésbé markáns — mert nem lépett senkinek a tyúkszemére, nem harcolt élesen semmiért, nem szerzett ellenségeket, mert nem is állt ki elég határozottan ahhoz, hogy ellenségeket szerezzen. A „se hús, se hal" jelölt könnyen tűnik elfogadhatónak — de vajon lesz-e belőle jó köztársasági elnök? Mert nézzük meg, mit várunk egy államfőtől. Vagy azt, hogy a nemzet egységét fejezze ki — ehhez tényleg jól jön, ha széles körben elfogadott, de a köztársasági elnök egy másik olvasatban az alkotmányosság őre is: az az utolsó fék, aki megtagadhatja egy rossz törvény aláírását, aki az Alkotmánybírósághoz küldhet egy jogszabályt, aki kiállhat a jogállam mellett, amikor a hatalom átlépné a határokat. Ez utóbbi szerephez pedig nem elfogadhatóság kell, hanem gerinc — az a fajta konok elszántság, ami történetesen ellenségeket is szerez. Egy Hadházy-típusú, megosztó, de elvhű ember alkalmasint keményebb őre lenne az alkotmányosságnak, mint egy mindenki által kedvelt, de senkinek sem ellentmondó jelölt.

És ez a kérdés most nem pusztán elméleti. A Tisza-kormány idején minden jel szerint új alkotmány készül majd — vagyis a most megválasztandó köztársasági elnök épp abban a történelmi pillanatban tölti majd be a tisztségét, amikor Magyarország újraírja az alaptörvényét. Egy ilyen korszakban pedig kifejezetten sokat számít, hogy az államfő puha, mindenkinek megfelelni akaró közvetítő-e, vagy olyasvalaki, aki adott esetben nemet mer mondani — akár a saját táborának is. A „legkevésbé megosztó" jelölt megnyugtató választás lehet a békeidőkre, de amikor egy ország az alkotmányos berendezkedését építi újra, talán épp a megosztó, gerinces őrre volna nagyobb szükség.

A lista alján is akadtak árulkodó eredmények. A tízes lista végén álló nevek (Márki-Zay Péter, Ungváry Krisztián, Bod Péter Ákos) erősen megosztották a közönséget — a rájuk adott szavazatok átlaga közel nulla volt. A listán lejjebb pedig már csak olyan jelöltek szerepeltek, akiknek az elutasítottsága nagyobb volt, mint az elfogadottságuk. A legbeszédesebb a Magyar Péter lehetséges favoritjaként emlegetett Baka András szereplése: rá a résztvevők mindössze 5 százaléka szavazott, a szavazatai átlaga pedig –0,66 lett — vagyis a közösség egyértelműen elutasította a jelölését. Hasonlóan elbukott Szoboszlai Dominik neve is, ami nyilván inkább tréfás felvetésként került a listára. Az aHang értelmezése szerint épp ezek a bukások mutatják, hogy a szavazók komolyan vették a feladatot: a közkedvelt, de az államfői posztra alkalmatlannak tartott neveket tudatosan hátrasorolták.

A két tábor

A szavazás egy másik érdekes réteget is feltárt: az úgynevezett másodlagos preferenciákat, vagyis hogy egy-egy jelölt támogatói kit tartanának még elfogadhatónak. Ebből két jól elkülönülő tábor rajzolódott ki. Az egyik csoport középpontjában Hadházy Ákos áll — hozzá húznak leginkább Márki-Zay Péter, Iványi Gábor és részben Bárándy Péter támogatói. A másik csoport magja Laczó Adrienn, akihez Fülöp Botond és Romsics Ignác hívei kötődnek. Bárándy Péter pedig egyfajta „hídjelölt": több különböző tábor is viszonylag jól elfogadja, ezért ő az összekötő a két blokk között. Ez a csoportosulás ugyanakkor nem feltétlenül azonos politikai álláspontot jelent — inkább azt, hogy a szavazók mely jelölteket értékelték hasonlóan.

Az aHang a héten átadja az eredményt a döntéshozóknak, és bízik benne, hogy a hatvanezer ember hangját figyelembe veszik. Ahogy fogalmaznak:

"Nem csak nézői, hanem alakítói is kell, hogy legyünk a demokráciának. Mi eleget tettünk a miniszterelnök felhívásának, rajtuk a sor."

A valódi döntés azonban nem a civileké: az új köztársasági elnökről az Országgyűlés szavaz, és a kormányzó Tisza egyelőre nem jelentette be a saját jelöltjét, így egyelőre nyitott, hogy a civil szavazás nevei közül lesz-e bárki a befutó, vagy a végén valaki más kerül a Sándor-palotába. Akárhogy is: az, hogy hatvanezer ember ült le véleményt mondani egy államfőről, önmagában figyelemre méltó — még akkor is, ha a módszer, amely a legkevésbé megosztót emeli a csúcsra, épp a legfontosabb kérdést hagyja nyitva. Azt, hogy egy alkotmányát újraíró országnak vajon a békés közvetítőre van-e szüksége a Sándor-palotában, vagy arra, aki nemet mer mondani. Nálunk, ahol a közjogi méltóságok kiválasztásába a polgárnak jellemzően annyi beleszólása van, mint befagyott Dunába a gólyának, már maga a kérdés is fényűzésnek tűnik.

Forrás: aHang