Szmolenszk: Lengyelország orosz igazságügyi szakértőket venne őrizetbe

A szmolenszki légikatasztrófa történetében van egy rész, amelyhez még csak azt sem kell eldönteni, hogy ki mit gondol a 2010. április 10-i tragédia okairól. Nem kell elfogadni a merényletelméletet, nem kell hinni abban, hogy Moszkva robbantotta fel Lech Kaczyński elnöki gépét, és nem kell belépni abba a lengyel belpolitikai háborúba sem, amely tizenhat éve épül a roncsok körül. Elég megnézni, mi történt az áldozatok holttesteivel az orosz igazságügyi orvosszakértői vizsgálatok során, mert az önmagában olyan történet, amely miatt most egy varsói bíróság 14 orosz szakértő letartóztatását rendelte el.

A Varsói Kerületi Bíróság augusztus 25-én adott ki letartóztatási végzést a szmolenszki vizsgálatokban részt vevő orosz igazságügyi szakértők közül tizennégy ellen. A lengyel ügyészség összesen negyven emberrel kapcsolatban kérte ezt az intézkedést; 26 kérelmet a bíróság elutasított, közülük hat ügyében azonban az ügyészség fellebbezett, amelyeket augusztus 28-án tárgyalnak. Przemysław Nowak ügyészségi szóvivő szerint a többi gyanúsított esetében körözési jellegű intézkedést alkalmaznak annak érdekében, hogy vallomást lehessen tőlük szerezni. Ha a letartóztatást távollétükben rendelik el, az később hazai és nemzetközi elfogatóparancs kiadásához is megnyithatja az utat.

Ennek gyakorlati eredménye persze egyelőre kérdéses, mert Oroszország nem arról híres, hogy saját állampolgárait készségesen átadná Lengyelországnak, különösen egy olyan ügyben, amely másfél évtizede mérgezi a lengyel–orosz kapcsolatokat. A lengyel ügyészség szerint Moszkva a korábbi jogsegélykérelmek kapcsán sem működött együtt megfelelően, több, az eljárás szempontjából kulcsfontosságú kérést nem teljesített. A végzés ezért rövid távon inkább jogi és politikai jelentőségű, mintsem annak volna reális esélye, hogy holnap tizennégy orosz igazságügyi szakértőt bilincsben szállítanak Varsóba.

Az ügy előzménye természetesen maga Szmolenszk. 2010. április 10-én a lengyel légierő Tu–154M kormánygépe leszállás közben lezuhant az oroszországi Szmolenszk közelében. A fedélzeten 96 ember utazott, és senki sem élte túl a katasztrófát. Meghalt Lech Kaczyński köztársasági elnök és felesége, Maria Kaczyńska, a lengyel fegyveres erők számos vezetője, parlamenti képviselők és a lengyel állam több magas rangú tisztségviselője. A delegáció Katyńba tartott, hogy megemlékezzen az 1940-ben az NKVD által meggyilkolt lengyel tisztekről. A történelmi irónia ennél feketébb aligha lehetett volna: a lengyel állam vezetői egy szovjet tömeggyilkosság áldozataira emlékezni indultak Oroszországba, és néhány kilométerrel a cél előtt meghaltak.

A katasztrófa oka azóta Lengyelország egyik legmérgezőbb politikai konfliktusává vált. A korábbi hivatalos lengyel és orosz légiközlekedési vizsgálatok a rossz időjárást, a leszállási megközelítés során elkövetett hibákat és más repülésbiztonsági tényezőket jelölték meg, miközben a PiS környezetében – mindenekelőtt az elhunyt elnök ikertestvére, Jarosław Kaczyński és Antoni Macierewicz körül – hosszú éveken keresztül azt állították, hogy merénylet történhetett. A Macierewicz vezette különbizottság munkáját később a Donald Tusk vezette kormány felülvizsgálta, és súlyos szakmai manipulációkkal vádolta. Vagyis nagyon fontos elválasztani egymástól a két kérdést: a mostani elfogatóparancsok nem annak bizonyítékai, hogy az elnöki gépet Oroszország robbantotta fel. A jelenlegi büntetőeljárás az orosz igazságügyi szakértők munkájában feltárt állítólagos hamisításokról és szabálytalanságokról szól.

Csakhogy amit ezen a területen a lengyelek találtak, az így is egészen elképesztő.

A lengyel ügyészség 2016 novembere és 2018 májusa között exhumálta az áldozatok holttesteit, majd új igazságügyi orvosszakértői vizsgálatokat végeztek. A hivatalos lengyel ügyészségi összefoglaló szerint nyolc áldozat holttestét felcserélték, 29 sírban pedig egynél több ember maradványait találták meg. A legdurvább esetben egyetlen sírban tíz különböző áldozathoz tartozó maradványokat azonosítottak. Már a vizsgálatok korábbi szakaszában is egészen abszurd eredmények születtek. 2017 júniusára 24 megvizsgált esetből tizenkettőben találtak rendellenességet. Volt koporsó, amelyben nyolc különböző ember testrészei feküdtek, másikban hat, egy harmadikban öt áldozat maradványait találták együtt. Lech Kaczyński lengyel elnök koporsójában két másik ember testrészeit is megtalálták. Más esetekben egész holttesteket cseréltek fel, és még ezzel sem értünk a történet legaljára. A lengyel ügyészség hivatalos tájékoztatása szerint az exhumálások során az áldozatok testébe varrt tárgyakat is találtak: üvegpalackokat, cigarettacsikket, műanyag pohár darabját, gumikesztyűt, bonckést, valamint különféle kisebb fém- és műanyagdarabokat. Az orosz fél által átadott igazságügyi orvosszakértői dokumentációban pedig olyan anatómiai képtelenségeket is felfedeztek, amelyeknél az orosz jegyzőkönyvek olyan szerveket írtak le az áldozatok testében, amelyeket még életükben, korábbi műtétek során eltávolítottak.

Ezek már nem politikai értelmezések, hanem a lengyel ügyészség által dokumentált exhumálási és igazságügyi orvosszakértői megállapítások. Ettől még külön kérdés, hogy az egyes orosz szakértők büntetőjogi felelősségét sikerül-e bizonyítani, de pontosan ezért indult ellenük eljárás: a lengyel nyomozók szerint az orosz boncolási jegyzőkönyvekben számos valótlanság és pontatlanság szerepelt. A lengyel ügyészség már 2025 tavaszán jelezte, hogy több mint negyven orosz igazságügyi szakértővel szemben kíván kényszerintézkedést kérni; most ennek az eljárásnak jutottak el az első 14 letartóztatási végzéséig.

Lehet vitatkozni azon, miért zuhant le a repülőgép, azon viszont már sokkal nehezebb, hogy ami utána történt a halottakkal, az önmagában is botrány.

Források: Lengyel Nemzeti Ügyészség , Lengyel Nemzeti Ügyészség, Digi24

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát

Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát

Az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX korlátozta a Starlink műholdas internetszolgáltatás katonai változatának működését Ukrajnában, és a lépés több harci küldetést is meghiúsított, közölte szerdán Szerhij Beszkresztnov, az ukrán elnök tanácsadója. A tájékoztatása alapján a StarShield nevű katonai csomag termináljai szerdára virradó éjjel elvesztették a kapcsolatot, ha 160 kilométernél gyorsabban…

ugar•
Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia

Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia

Lehet, hogy ha nincs bothálózat, pontosabban nem működik az adatközpont célpontokat kijelölő crawler-rendszere, nincs békétlenség sem. És ha ez eldől: már csak munkához kell látnunk, ki kell takarítanunk az online teret. De alaposan ám.

zona•
 Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat

Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat

Újabb fordulóhoz közeledik a romániai politikai válság. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön, október 15-én küldi el a parlamentnek a kormánya névsorát és a kormányprogramot, ezzel elindulhatnak a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatásai, utána pedig jöhet a parlamenti bizalmi szavazás. Nagyjából ennyi az, ami biztos – de még ez sem egészen az, ebből pedig világosan látszik,…

ugar•
A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik

A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter szerint külföldi szereplők megpróbálják befolyásolni a 2027-es francia elnökválasztást, a lista elejére pedig ezúttal nem csak Moszkvát, hanem Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét is odaírta azok közé, akik az európai demokratikus vitát akarják aláásni.

ugar•
Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti

Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti

Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin jobban szeretne békemegállapodást, mint Volodimir Zelenszkij. A kijelentést a Sky News idézte, és ugyanazon a napon hangzott el, amikor az orosz hadsereg az amerikai elnök által bejelentett „energetikai tűzszünet” ellenére tovább bombázta az ukrán energiarendszert.

ugar•