Tánczos Barna: Brüsszel az RMDSZ-nek fizessen, ne a polgároknak

Tánczos Barna, az RMDSZ vájszprömierje bedobta a nagy ötletet: Románia kérjen egyéves moratóriumot Brüsszeltől, hogy 2027-ben ne kelljen tovább csökkenteni a költségvetési hiányt. Maradjunk csak szépen a 2026-os, nagyjából 6 százalékos deficiten, mert újabb egy százalék lefaragása „rendkívül fájdalmas” lenne. Hát persze, hogy az lenne: Bolojan elvégezte a piszkos melót, lefaragott a költségvetési hiányból, megbuktatták, most senki sem akar kormányozni, mert onnan kellene folytatnia, ahonnan Bolojan abbahagyta, így kérjünk már egy évet, Főni, mert különben megszorítani kell, és akkor jön az AUR nem kapunk annyi szavazatot. Ez egy nagy hazugság, de akkora, hogy Tánczos is neki tud támaszkodni a teljes pártjával együtt. Neki is támaszkodik...

Az RMDSZ az elmúlt években így vagy úgy, de végig ott volt a kormányzás környékén, többnyire benne, néha mellette, de mindig elég közel ahhoz, hogy az osztogatás melegét érezze. Bár a Ciolacu-Ciucă-kormány 2024-es utolsó szakaszából Klaus Iohannis kimatekozta őket, addigra azért a Szövetség is bőven kivette a részét abból a politikai lakomából, abból, amit osztogatásnak neveznek. Semmiféle fedezete nem volt az akkori minimálbér-emelésnek meg a többi pénzosztásnak, de választási év volt, kellett az a fránya győzelem, amit végül mégis Georgescu húzott be majdnem, meg olyan parlament alakult, ahol már aligha van az AUR nélkül rendes többség. Így aztán az akkori PSD-PNL-kormány után maradt egy költségvetési romhalmaz, egy eltörölt választási eredmény utáni házi feladat parlamenti matekból, és ebbe a szerkezetbe valahogy beemelték Ilie Bolojant miniszterelnöknek. Valaki emlékszik még, hogy szinte könyörgött Iliének a politikai osztály, legyen olyan kedves, és vállalja el a miniszterelnökséget? Bolojan romániai mércével tényleg reformokat indított el, csak persze a szokásos sorrendben: először a polgárok és a vállalkozások kapták meg a számlát. Adóemelések, adómentességek megszüntetése, támogatások megvágása, pénzek elzárása, minden, amitől az egyszeri ember rájön, hogy a reform szép szó, csak fájdalmas. Az ingatlanadó jó példa erre: évtizedekig olyan értékek alapján számolták, mintha valaki 1990-ben beírta volna őket egy füzetbe, aztán azóta minden kormány úgy tett volna, mintha az ingatlanpiac nem létezne. Bolojan ezt napirendre vette, a polgároknak pedig hirtelen magasabb adókat kellett fizetniük. Még a politikailag általában marihuánán tartott Székelyföldön is tüntetések robbantak ki, ahol RMDSZ-es polgármestereket kértek számon, hogy a kampányban nem egészen ezt ígérték. Hát igen, arról volt szó, hogy rájuk szavazunk, mert ugye többet a polgárnak és kevesebbet az államnak, de arról nem, hogy majd sírunk az adóhivatal előtt.

Aztán mire Bolojan befejezte volna a polgár zsebében való turkálást, és nekiállt volna az állam környékén is rendet tenni: az állami vállalatoknál (pl. Salrom), a politikai pénznyelőknél, a klientúrák otthonos kis párnáinál. Ekkor hirtelen nagyon megnőtt a reformellenes érzékenység: a PSD az AUR-ral közösen megbuktatta Bolojant. A politikai számítás egyszerű lehetett: akkora a társadalmi düh, hogy Bolojan után majd jön valaki, akit szépen odaültetnek, mozgatnak, megkennek, eltartanak, a rendszer pedig visszazökken abba a kellemes romániai állapotba, amelyben mindenki reformot akar, amíg nem az ő embereit rúgják ki.

Bolojan népszerűsége nem zuhant be, ellenben kilőtt, vele együtt erősödött a PNL és az USR is, Grindeanu pedig rájött, hogy a PNRR-ből hátralévő reformokat neki is végig kellene vinnie, márpedig ez népszerűségvesztéssel járna. Így aztán senki nem akar igazán kormányozni, Románia hónapok óta ügyvezető kormánnyal működik, és a legszebb az egészben, hogy a társadalom jelentős része ezt alig vette észre. Pont olyan, mintha lenne kormány, sőt, néha jobb is így, mert legalább kevesebb embernek van teljes felhatalmazása hülyeséget csinálni.

Az RMDSZ közben persze nem a reformok kis motorvonata volt, hanem inkább az egyik fékezőember. A közalkalmazotti bértörvényt, amely szintén PNRR-mérföldkő, nem szavazta meg, Kelemen Hunor pedig elővette a klasszikus „nem kell kapkodni” dumát. Nem kell kapkodni, mondja három évvel azután, hogy Románia megígérte az Uniónak, elkészül ez a törvény. Ez már nem lassúság, hanem politikai életforma. Ugyanakkor jött a brüsszelezős kártya is: nem az Európai Bizottságnak alkotunk törvényeket. Rendben, csak akkor az Európai Bizottság pénze se kelljen olyan nagyon, mert így azért kicsit furcsán néz ki a jelenet: nem nektek dolgozunk, de a pénzt tessék utalni, lehetőleg gyorsan, mert kell a párthálózatoknak.

A közalkalmazotti bértörvény elmaradásával Románia nagyjából 70 millió eurót bukott, az integritási törvény elkaszálásával újabb körülbelül 70 milliót. Az RMDSZ mindkét történetben nyakig benne volt, és akkor most Tánczos Barna előáll azzal, hogy Brüsszel legyen már kedves, és adjon egy év levegőt a román politikai osztálynak. Mert 2027 választás előtti év, és akkor mégsem lehet csak úgy fájdalmas reformokat vinni az emberek elé. Hát persze. A reform jó dolog, csak ne legyen kampány előtt, kampány alatt, kampány után, koalíciós válságban, kormányalakítás előtt, kormányalakítás után, télen, nyáron, esőben, napsütésben, egyáltalán, amikor valaki szavazni tud róla. A hazugság ott van, hogy már nem az emberek lennének soron, hanem a léhűtők, de milyen jó ezt a keményen dolgozó kisemberre fogni, Rogánnak is nagyon bejött, na meg az sem utolsó szempont, hogy amennyiben Brüsszel nemet mond erre az aljasságra, akkor lehet brüsszelezni is. Kelemen Hunor már meg is kezdte. Aztán majd keményen dolgozó kisember, akinek nincs ideje megkerülni a propagandát, Brüsszelre fog haragudni, amiért az ő érdekeit védi ez a túlontúl megszemélytesített város.

Adót emelni már nem nagyon tudnak, új adókat kitalálni már politikailag veszélyes, az államot valóban megvágni nem merik, mert ott ülnek a pártemberek, a sógorok, a kinevezettek, a mozgósítók, a hivatali kis királyságok, a teleormani ősmagyarok és mindenki más, aki a megfelelő pillanatban tudja, melyik urnához kell odaterelni a népet. Az igazságügyi reform sem nagyon sürgős nekik, mert ha ott egyszer valóban rendet raknának, hirtelen túl sok ember feje fölött kezdene el lengeni pár év börtön. Így marad a legkényelmesebb megoldás: Brüsszel engedjen, Románia költsön, a kamat nőjön, a választásig pedig valahogy húzzuk ki. Csakhogy ha Románia megkapja ezt a moratóriumot, más miért ne kérné? Ha Bukarest azt mondhatja, hogy bocsánat, nálunk 2027-ben fájna a deficitcsökkentés, akkor mi akadályozza meg a többieket, hogy ugyanezt mondják? És ha mindenkinek lehet, akkor ki fizeti a bulit? Hans, a német nyugdíjas? A holland adófizető? A francia munkás? Az a nyugati polgár, akinek majd elmagyarázzák, hogy Romániának azért kell még egy év haladék, mert különben a politikai osztály nem tudja békében megetetni a saját klientúráját?

De miért most?

Azért, mert nagyon úgy néz ki, hogy mégiscsak kormányt fognak alakítani. És ha igen, abban az RMDSZ részt venne. Ha részt vesz benne, akkor reformokat kell véghez vinnie, méghozzá az állami intézmények körében, ami azt jelenti, hogy a saját lábát kellene levágnia. Ez igaz mindegyik pártra egyébként. Ha nem lépi meg, akkor finanszíroznia kell a rendszert, de jövőre már nem jönnek a PNRR-s pénzek, így nem lesz miből. Vagyis hitelből, de az meg visszarontja a költségvetési hiányszámokat, ami miatt uniós forrásoktól eshetnek el. Ha viszont kapnak egy egyéves moratóriumot, akkor ki lehet húzni a 2028-as választásokig, lenne miből osztogatni, aztán majd lesz valahogy.

Nem lesz sehogy. Pont oda jutnánk vissza, ahonnan 2024-ben elindultunk, csak még rosszabb pozícióból kezdhetnénk a tárgyalásokat, mert nem lesz már PNRR, és Brüsszel is eljárást indíthat a költségvetési hiány miatt, amelyet vélhetően még a moratóriummal együtt sem tudnának hat százalékon tartani. Idáig is alig sikerült lefaragni.

Amit Tánczos mond ezzel az ötletével, az tulajdonképp egy önvallomás: nem tudnak kormányozni, nem tudják megoldani a válságot, de szeretnének kormányon maradni, 2028 után pedig majd vagy ők, vagy az AUR megoldja, ha megoldja. Aham.

Na, így kell a szélsőjobboldal kezébe adni a kormányzást. Pedig a széljobb az ő létezésük egyetlen érve.

Köszönjük, Tánczos, jó mulatság volt.

Karczag Anna