Tényleg a saját polgárait dobja oda az EU a hackereknek, vagy csak a Google féltékenységéről van szó?

Van valami megható abban, ahogyan a Google hirtelen a digitális Vöröskereszt szerepében tetszeleg, és könnyfacsaró hangnemben aggódik Európa milliárdnyi felhasználójának biztonságáért, méghozzá pontosan abban a pillanatban, amikor Brüsszel végre olyan kötelezettségeket próbál rászabni a vállalatra, amelyek tényleg fájhatnak neki. Az európai jogalkotás legmélyebb indítéka nem más, mint hogy felszámolja végre azt a monopolhelyzetet, amelyben néhány amerikai technológiai óriás évtizedek óta kényelmesen üldögél, miközben európai polgárok millióinak személyes adatait, keresési szokásait, vásárlási preferenciáit és apró digitális rezdüléseit gyűjtögeti, rendszerezi és pénzesíti, anélkül, hogy ezért valódi elszámoltathatósággal tartozna bárkinek is az óceán ezen az oldalán.

Az már önmagában elgondolkodtató, hogy egy amerikai szövetségi bíróság tavaly a Google rovására döntött egy trösztellenes ügyben, és most az Európai Unió tulajdonképpen ugyanazt az irányt próbálja követni, csak éppen szélesebb körben és mélyebben, amikor arra kötelezné a vállalatot, hogy ossza meg keresési adatait a versenytársakkal. Csakhogy itt érdemes megállni egy pillanatra, és feltenni a kellemetlen kérdést: vajon számít-e bármit is a kiberbiztonság szempontjából, hogy ez a kötelező adatmegosztás végül úgyis, így is amerikai kezekben landol, hiszen a harmadik féli keresőmotorok és mesterséges intelligencia-szolgáltatók, akik hozzáférést kapnának, jellemzően szintén amerikai vállalatok? Ha az európai digitális szuverenitás valódi célja az lenne, hogy kivonja a kontinens polgárainak adatait az amerikai techbirodalom gravitációs teréből, akkor ez a fajta megoldás legfeljebb egy belső átrendeződés, nem pedig felszabadulás.

És itt érkezünk el ahhoz a megfigyeléshez, amely talán a legtöbb iróniát rejti az egész történetben: a Google éppen most kezdi el hangosan hangoztatni a biztonsági aggályait, amikor az Unió egyre határozottabban próbálja megfékezni a rendkívül torz techpiacot, és lefaragni valamit a techóriások évtizedek alatt felhalmozott túlhatalmából. Nehéz nem észrevenni az időzítés ékesszólását: a vállalat, amely eddig ritkán szólalt meg ilyen patetikusan a felhasználói biztonság nevében, pont akkor találja meg a hangját, amikor a saját bevételi modelljét fenyegetik.

Mert tegyük fel őszintén a kérdést: vajon a Facebook, a Google és a hozzájuk hasonló techóriások, amelyek eddig is kényelmesen lavíroztak egy nekik kedvező európai szabályozási környezetben, ténylegesen megvédtek-e bennünket bármitől is? Ha nem is hekkelték szét orosz szereplők egyenesen a Google adatbázisát, attól még tökéletesen képesek voltak és képesek arra, hogy manipulálják a keresési találatokat, hogy a mesterséges intelligencia-asszisztensek egyre kevésbé bizonyulnak ellenállónak az orosz propagandával és a célzott dezinformációval szemben. Ez utóbbi probléma pedig riasztó módon egyre kevesebb embert érdekel, még a politikai döntéshozók is hajlamosak legyinteni rá, holott egy valóban rezilienciális társadalom első számú alapköve az lenne, hogy polgárai védettek legyenek az álhírekkel és a manipulált narratívákkal szemben, hiszen ezek a polgárok azok, akik végül szavazatukkal döntenek arról, hogy országuk, és ezáltal tágabb értelemben egész Európa, egy Le Pen-es, egy AfD-s, egy Georgescu-s vagy egy svéd demokratás, oroszbarát irányba sodródik-e, vagy megmarad a politikai normalitás talaján.

Ezekre az igazán égető kérdésekről a Google által most kiadott figyelmeztetések kínosan hallgatnak, ahogyan eddig a cselekvésben sem láttunk tőlük túl sokat ezen a téren. A vállalat aggodalma szigorúan a saját adatkincsének és üzleti modelljének védelmére korlátozódik, miközben a társadalmi reziliencia, a dezinformáció elleni küzdelem és a digitális manipuláció kérdése feltűnően kimarad a retorikájából.

Mindeközben persze tisztességtelenség volna elhallgatni, hogy a Google érvelése nem pusztán üres handabandázás. A WIRED vasárnapi cikke szerint a vállalat vezető biztonsági és adatvédelmi szakemberei valóban arra figyelmeztettek, hogy az Európai Bizottság Digitális Piacokról szóló törvénye, vagyis a DMA keretében zajló eljárás, amely arra kötelezné a Google-t, hogy ossza meg részletes keresési adatait és nyissa meg Android rendszerének bizonyos elemeit a konkurensek előtt, valódi kockázatokat hordozhat. A Bizottság áprilisban olyan intézkedéseket javasolt, amelyek a vállalatot napi szintű, automatizált API-n keresztüli adatmegosztásra köteleznék, méghozzá egyedi rekordszintű részletességgel, amely kiterjedne arra is, mire keresnek rá a felhasználók, mire kattintanak, hogyan finomítják lekérdezéseiket, sőt akár eszközazonosítókat és hozzávetőleges helyadatokat is tartalmazna. A DMA vonatkozó cikkelye alapján a Google-nak emellett egyenértékű hozzáférést kellene biztosítania a versengő mesterséges intelligencia-szolgáltatások számára az Android olyan funkcióihoz, mint az ébresztőszavas aktiválás vagy a kontextuális adatkezelés, és a Bizottság várhatóan 2026 júliusának végéig hoz kötelező érvényű döntést az ügyben.

A vállalat azzal érvel, hogy egy ilyen mértékű adatmegosztás kiberbiztonsági szempontból kifejezetten veszélyes lehet, hiszen még az állítólag anonimizált adathalmazokból is rekonstruálhatóvá válhatnak érzékeny felhasználói információk, és ebben az aggodalomban a vállalat nincs is teljesen egyedül: független szakértők, köztük Łukasz Olejnik kiberbiztonsági kutató is rámutatott arra, hogy a Bizottság jelenlegi anonimizálási elképzelése, amely entitás-engedélylistákkal és lekérdezéshossz-küszöbértékekkel dolgozna, akár egyedi keresési lekérdezések nyilvánosságra kerüléséhez is vezethet. Hasonló aggályokat fogalmazott meg a Center for Cybersecurity Policy and Law is, amely szerint a rendkívül részletes adatok széles körben történő, kötelező megosztása önmagában is komoly biztonsági kockázatot jelent, a Progress Chamber pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az Android-együttműködési javaslat új lehetőségeket nyithat mesterséges intelligencia-ügynökök számára ahhoz, hogy megfigyeljék a felhasználói kontextust vagy akár adatszivárgást idézzenek elő.

Mindez egy sokkal tágabb feszültséget tükröz, amely az Unió versenypolitikai törekvései és a kiberbiztonsági realitások között feszül: a szabályozók a domináns platformok piaci előnyét próbálják lebontani, miközben a Google-t emellett rekordösszegű bírság is fenyegeti keresési gyakorlatai miatt, és bár az amerikai bíróság már korábban elrendelt egy korlátozottabb adatmegosztást egy hazai trösztellenes ügyben, az uniós elképzelés ennél jóval szélesebb körű, hiszen több adattípusra és tágabb kedvezményezetti körre terjedne ki.

Az uniós szabályozási törekvés, valljuk be őszintén, korántsem tökéletes, és bőven van benne mit kritizálni, hiszen a kockázatok, amelyekre a Google és a független szakértők is figyelmeztetnek, nem tűnnek el csupán azért, mert kényelmetlenek annak, aki éppen szorgalmazza ezt a fajta nyitást. De attól még tény marad, hogy legalább elkezdődött valamiféle építkezés egy olyan irányba, amely hosszú távon a platformok hatalmának visszaszorítását célozza, még akkor is, ha az európai digitális szuverenitás valódi megvalósulása egyelőre jócskán odébb van, mint ahogy azt a brüsszeli sajtótájékoztatók sugallják. A kérdés tehát nem egyszerűen az, hogy igaza van-e a Google-nak a biztonsági kockázatokkal kapcsolatban, hanem az, hogy vajon kinek az érdekét szolgálja valójában az, aki ezt a kérdést éppen most, éppen ilyen hangosan teszi fel.

FORRÁS: Center for Cybersecurity Policy