Újabb rohamot hirdettek a migránsok Ceutánál: augusztus 15.

Van a hibrid hadviselésnek egy olyan típusa, ami már az abszurdot súrolja: néha előre bejelentik. Nem titkos hadmozdulatról van szó, amelyet a hírszerzésnek kell felderítenie, hanem egy dátumról, amelyet közösségi médiás csoportokban osztogatnak, mint egy fesztivál eseménymeghívóját. Most épp augusztus 15. ez a dátum, a helyszín pedig ismét a spanyol Ceuta és Melilla — az Európai Unió egyetlen szárazföldi határa Afrikával.

A felhívások, amelyek egy újabb tömeges betörésre buzdítanak a két észak-afrikai spanyol exklávéba, továbbra is szaporodnak a marokkói közösségi médiában — és egybeesnek a marokkói rendőri erők látványos felvonultatásával a két város határán. Egyelőre nem érkeztek migránsok a határ marokkói oldalára; a helyzet, ahogy egy Fnideqben (Ceuta mellett) élő, migrációs kérdésekre szakosodott újságíró fogalmazott, a múlt havi események után „nyugodt", de a rendőri jelenlét masszív maradt, épp az augusztus 15-re tervezett esemény miatt.

Hogy mekkora tömegről lehet szó, azt a júliusi „főpróba" mutatta meg. Július végén, mindössze 48 óra alatt több mint ötvenezer ember lépett át Ceutába szárazföldön és tengeren — soha nem látott mértékű roham. A spanyol hatóságok szerint közülük több mint negyvennyolcezret két napon belül visszairányítottak Marokkóba. A halálos áldozatok számában viszont a szokásos, kínos kettősség: a marokkói hatóságok hivatalosan tizennégy halottat ismertek el a saját területükön, míg a Marokkói Emberi Jogi Egyesület (AMDH) száznegyvenegy elhunytról és további száztizenegy őrizetbe vett emberről beszél. A júliusi rohamot nem a nélkülözés spontán robbanása indította el, hanem egy hír — pontosabban egy hír szándékos félreértelmezése. A spanyol és marokkói hatóságok szerint az egészet egy hetekig tartó online kampány előzte meg, amely a TikTokon, a WhatsAppon, a Facebookon és az Instagramon terjedt - vagyis, ezt a közelmúltban lejátszódott eseményt is előre bejelentették.

Július 8-án a spanyol legfelsőbb bíróság döntést hozott a tengeren feltartóztatott, Ceuta és Melilla felé tartó migránsok visszairányításáról. A döntést a közösségi médiában néhány nap alatt kiforgatták: „leegyszerűsített és a szövegkörnyezetükből kiragadott" értelmezések kezdtek terjedni, amelyek úgy állították be a bírósági határozatot, mintha az a tartós spanyolországi tartózkodás garanciája lenne. Július 8. és 15. között ez a narratíva fokozatosan terebélyesedett szét a hálózatokon, rövid videókkal, képekkel és kommentekkel megtámogatva — mindegyik azt az érzést erősítette, hogy most nyílt lehetőség a belépésre. Július 28-án azonosították az egyik kulcselemet: egy „Migráció Ceuta közelében" nevű nyilvános üzenetküldő csoportot. Vagyis egy jogi aktus — a maga bonyolult, feltételes, jogászi nyelvezetével — pár nap alatt átalakult egy hamis ígéretté, amely tízezreket mozgatott meg. A dezinformáció itt épp nem hazudott nyíltan; egyszerűen levágta a kontextust, és a maradékot addig pörgette, amíg cselekvéssé nem sűrűsödött. Ez a kognitív hadviselés lényege: nem kell elhitetni egy hazugságot, elég bizonytalanná tenni a valóságot, aztán a megfelelő irányba lökni. A második felvonás már meg is hirdették. A spanyol rendőrség egy hatoldalas, nyílt forrású hírszerzésre épülő jelentése olyan Facebook-, WhatsApp- és Instagram-csoportokat vizsgált, amelyeknek tagsága nagyjából négyszázezertől négyszázhuszonkétezerig terjed, és amelyekben visszatérően augusztus 15-ről, indulási pontokról és logisztikáról esik szó, a gyülekező helye a jelentés szerint a Ceuta-i átkelő (Bab Sebta / El Tarajal), az időpont pedig most szombat. Tulajdonképp ugyanaz történik, mint a korábbi esetnél - előre bejelentik, hogy kijönnek, mert kérem, ezek a migránsok udvariasak, nem mondhatni az ellenkezőjét, kivéve persze, amikor nyílt utcán akarnak lefejezni őshonos állampolgárokat, de hát Istenem, a kulturális különbségek, ugye, szóval, ismét bejelentették előre, hogy jönni fognak, a kérdés pedig az, hogy ismét béna kacsaként, pókhálóba ragadt vergődő légyhez hasonlóan nézi majd a spanyol hatóság, vagy tesz is valamit.

A Ceuta-i ügyben egyelőre nincs kézzel fogható, megtapintható, kiszagolható, megkóstolható bizonyíték orosz vagy Wagner-részvételre, épp csak a mintázat egyezik szinte száz százalékosan, - a szinte itt vesszőhibákat jelent -, és minő meglepetés, Uram, ne hagyj el, marokkói belpolitikai színezete van. Ahogy Viktor Orbán oroszszopó rezsimjének jól jött az, hogy 2015-ben migránsok ezrei jelentek meg a magyar határ déli szakaszán, ahogy aztán Fico újraválasztáshoz is sikerült Szlovákia déli részéről, azaz Magyarország felől érkező migránsokat produkálni a semmiből, hogy-hogy nem most is választás környékén jelennek meg a migránsok. És, ha ez nem lenne elég az orosz szálhoz, jegyezzük meg: a Wagner helyét átvette azt Afrikas Korps nevű orosz minisztériumi irányítás alatt álló zsoldossereg, akiket az iszlám lázadói és a tuaregek nem mindennapi koalíciója zavart ki Maliból, de ez nem azért a Száhel-övezetben továbbra is befolyással bírnak, no meg, gondoljuk bármennyire is az ellenkezőjét, egy orosz állami gépezetnek filléres ügy és napi rutin egy menekültáradat megszervezése, van elég tapasztalatuk és kapcsolatrendszerük, hogy csak ilyen simán fejezzem ki magam. A migráció fegyverré tétele — a szakirodalom „weaponization of migration" néven ismeri — nem attól az, ami, hogy ki a megrendelő, hanem attól, hogy egy állam (vagy egy államhoz kötődő szereplő) embertömegek mozgását használja politikai nyomásgyakorlásra egy másik állam ellen. Marokkó ezt a módszert nem most találta ki: a 2021-es ceutai rohamot, amikor néhány nap alatt mintegy tízezer ember özönlött át, akkor is széles körben Rabat büntető gesztusaként értékelték — válaszul arra, hogy Spanyolország kórházi kezelést engedélyezett a nyugat-szaharai függetlenségi mozgalom vezetőjének. A határ, úgy tűnik, Marokkó kezében nyitható és zárható csap.

Az ismerős mintázat

A 2021-es belarusz–lengyel határválság. Aljakszandr Lukasenka rezsimje — orosz biztatásra és segítséggel — közel-keleti és afrikai embereket csábított Belaruszba azzal a hamis ígérettel, hogy onnan könnyen bejutnak az EU-ba, majd a lengyel, litván és lett határhoz terelte őket. Az EU ezt egyértelműen hibrid támadásként kezelte, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ekkor mondta ki a máig visszhangzó mondatot:

„Ez hibrid támadás. Nem migrációs válság."

Az Unió néhány héten belül tizenhét belarusz tisztségviselőt szankcionált is, aminek hatásait gyakorlatilag senki sem érezte meg azok közül, akik részesei a problémának, legyen az a migráns, az orosz szervező vagy az uniós polgár, mint szenvedő alany, de legalább a minősítés azóta is állandó: az EU biztonságért felelős biztosa, Henna Virkkunen 2024-ben szó szerint úgy fogalmazott, hogy Oroszország a migráció fegyverré tételét

„új eszközként használja az EU elleni háborújában"

— a Bizottság szerint a Belaruszból Lengyelországba illegálisan átlépők több mint kilencven százaléka orosz diák- vagy turistavízummal rendelkezett.

A Wagner-csoport ebben a gépezetben nem elméleti szereplő. Olaszország védelmi minisztériuma már 2022–2023-ban nyíltan a Wagnert okolta azért, hogy embercsempészekkel egyeztetve és a Földközi-tengeren át felgyorsítva próbálja destabilizálni az európai államokat — a líbiai, száheli és közép-afrikai jelenlétük révén. Amikor pedig a csoport a 2023-as, kudarcba fulladt lázadása után Belaruszba került, a lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki nyíltan attól tartott, hogy a wagneresek migránsnak álcázva vagy belarusz határőrnek öltözve segítik majd át az embereket az EU-ba. A minta tehát adott: embertömeg mint nyomásgyakorló eszköz, a közösségi média mint gyorsító, a káosz mint politikai haszon.

A tanulság mindebből nem az, hogy „jönnek az oroszok Ceutába" — hanem az, hogy a módszer önállósult. A recept nyilvános, olcsó és utánozható: nem kell hozzá hadsereg, elég egy kiforgatható hír, néhány négyszázezres közösségi csoport és egy állam, amelynek érdekében áll megnyitni vagy elzárni a csapot. Ceutánál most Rabat forgatja, választási haszonszerzésre; Belarusznál Moszkva forgatta, az EU szétzilálására, és, bár fegyver ugyanaz, mégcsak az sem biztos, hogy a kéz más, hiszen a ceutiai migránskrízis nyomán kialakult Unión belüli fezsültség láttán, amikor már a schengeni egyezmény felmondásával fenygeetőztek egyes tagállamok, pont olyan eredmény, ami mellé Moszkvában már csak egy kávét kérnek.

A migráció fegyverré tétele ugyanabba a hibrid eszköztárba tartozik, mint a dezinformációs kampányok vagy a budapesti vétók. Amíg Rabat a határon nyit csapot, addig a putyinista propaganda a fejekben — de a cél mindkét esetben ugyanaz: a bizonytalanság mint politikai nyersanyag. Ceuta most azt mutatja meg, milyen az, amikor egy meghirdetett dátum és egy kiforgatott bírósági döntés többet ér, mint bármelyik hadoszlop. A következő ilyen dátumot pedig már ki is hirdették és elnézve az Unió vezetőinek gyávasággal kevert töketlenségét, nyugodtan elszögezhetjük: augusztus 15 nem lesz az utolsó.

Ugar