Vészhelyzet Partiumban: kilakoltatják az apátot, az RMDSZ hallgat
Nyolc nap múlva, 2026. február 23-án a partiumi magyarság fordulóponthoz érkezik: marad-e még jövője ezen a tájon, vagy a lassú, de határozott és biztos felszámolódás útjára lép. Ha az utóbbi, akkor onnan visszaút már nincs – ezt most szögezzük le!
2026 február 23-án kilakoltatják otthonából Fejes Rudolf Anzelm apátot.
Nagyjából úgy, ahogy annak idején Tőkés Lászlót.
Nagyjából ugyanazok az emberek.
A még fájóbb pont:
A nagyváradi magyarság többsége az eddigi jelek szerint ölbe tett kézzel nézi végig az őt érő sérelmet, fel sem fogva, hogy ez visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el a ma is erősen fogyatkozó bihari magyarság jövőjét illetően.
Dr. Fleisz János történész, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége elnöke így foglalta össze a helyzetet:
Értetlenül és elkeseredéssel figyelem a nagyváradi premontrei apát kilakoltatásának ügyét, amely úgy tűnik a nagyváradi, bihari magyarság egyfajta szembesülését is hozza, a keserű valósággal. A 900 éves nagyváradi premontrei rend története során végig kiemelkedő egyházi, szellemi és kulturális értéket képviselt, kötődött a magyarsághoz, kiállva a közösségi érdekekért. Annak ellenére, hogy jelentősen hozzájárult Nagyvárad és Bihar megye fejlesztéséhez, ma olyan nehéz helyzetbe hozzák, amely a legsötétebb időket idézi. Ebben a súlyos helyzetben, ráadásul egyedül marad, pedig egyértelmű, amennyiben a bátor kiállásnak ez az egyik utolsó bástyája is elesik, akkor az egész közösség jövője megkérdőjeleződik.
Nem tisztem, hogy bárkit hibáztassak a történtekért, vagy azért, mert nem tartja fontosnak, hogy e helyi ügyet messze meghaladó kérdésben, állást foglaljon és kiálljon, de néhány gondolatot, azért hozzáfűznék. Köztudott, hogy magyar közösségünk általános érdekeinek védelmében szükségünk van gondoskodó egyházakra, erős politikai képviseletre, hatékony önkormányzatra és életképes civil társadalomra. Helyi szinten szétnézve, egyházaink szépen fejlődtek, sok kiemelkedő eredményt mutattak fel, azonban úgy tűnik, a közös, emberi célok szolgálatában nem történt hasonló szintű előrelépés. A politikai képviselet tekintetében, magam idestova bő egy évtizede kifejtettem, hogy az az út, amelyre a Bihar megyei és nagyváradi RMDSZ rátért vállalhatatlan és ma már egyértelmű, hogy ez magyar közösségünk szétveréséhez vezetett. Mi bizonyíthatná jobban ezt, mint a mostani eset, a választási kampány időszakában szinte rátörték az ajtót az emberekre, az általában soha be nem tartott ígéreteikkel, hogy aztán négy évig rendszerint magára hagyják a közösséget. Érvényes ez az önkormányzati képviseletre is, amely sok kirakat tevékenység mellett, kevésbé oldotta meg a közösség valós érdekeit. És eljutottunk a civil szervezetekig, amelyek néhány lelkes ember vezetésével, sok szépet megvalósítottak. Ma is vannak lelkes emberek és jól működő civil szervezetek, azonban a civil érdekvédelem és ellenőrzés teljesen háttérbe szorult. Nem is lehet ez másképp, abban a helyzetben, amikor az anyagi erőforrások a pártok jóindulatától függenek. Mindezek miatt nem igazán lep meg, hogy a magyar közösségi célokért ma nem történik megfelelő összehangolt fellépés.
E nyomasztó helyzet ellenére is, bízom abban, hogy őszintén feltárva a problémákat, közösségünk visszatér arra az útra, hogy összefogással felelősen, közösen kiáll és lép fel a mostani és a hasonló fontos ügyekben.
Nagyvárad, 2026. február 14.
Itt tartunk most, nyolc nappal a kilakoltatás előtt.
Aki úgy gondolja, hogy tenne is valami e gyalázat ellen, annak:
2026. február 23.
10:00 óra
Roman Ciorogariu (Úri) utca 16.
A borítókép (ma még) illusztráció
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások
A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő
Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

Szele Tamás: A szibériai banán esete
Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

Kínai kémet fogtak a NATO-központban
Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde
Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…