Washington kimondta: Európa csak a negyedik az Egyesült Államok stratégiai fontossági sorrendjében

Az Egyesült Államok saját területének védelmét, a nyugati féltekét és a csendes-óceáni térséget is fontosabbnak tartja Európánál – jelentette ki Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet. A diplomata szerint ez nem jelenti Európa elhagyását, Washington azonban azt várja az európai szövetségesektől, hogy nagyobb részt vállaljanak saját kontinensük védelméből.

Whitaker Mark Rutte NATO-főtitkárral együtt vett részt az észak-atlanti szövetség jövőjéről rendezett beszélgetésen az amerikai Iowa államban. Az Egyesült Államok stratégiai prioritásait világos sorrendben ismertette:

„Az első a saját országunk területe. A második a saját féltekénk. A harmadik a csendes-óceáni térség. A negyedik Európa.”

Az amerikai NATO-nagykövet hangsúlyozta, hogy a sorrendet a Trump-kormány határozta meg, és az nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok feladná európai kötelezettségeit. Washington azonban azt akarja, hogy az európai NATO-tagállamok több katonai képességet építsenek ki, és méltányosabb részt vállaljanak a szövetség fenntartásából. „Nem arról van szó, hogy magára hagyjuk Európát. Egyszerűen azt kérjük az európaiaktól, hogy lépjenek előre, és méltányosan járuljanak hozzá” – mondta Whitaker.

A felsorolás első két pontja közvetlenül kapcsolódik Donald Trump kül- és biztonságpolitikájához. Az amerikai terület védelméhez sorolják a rakétavédelmet, a határbiztonságot és az Egyesült Államokat fenyegető stratégiai fegyverek elhárítását. A nyugati félteke Washington értelmezésében Kanadától és Grönlandtól egészen Közép- és Dél-Amerikáig terjed. Trump kormánya ismét előtérbe helyezte a Monroe-elv egy új, agresszívabb változatát, amely szerint Washington nem engedheti meg, hogy Kína, Oroszország vagy más hatalmak katonai és gazdasági hídfőállásokat építsenek ki az amerikai kontinensen. Az Egyesült Államok ennek jegyében növeli a drogkartellekre gyakorolt katonai nyomást, erősíti befolyását a Panama-csatorna környezetében, és egyre nagyobb figyelmet fordít Grönlandra, valamint az északi-sarkvidéki útvonalakra. A harmadik helyen szereplő csendes-óceáni térség elsősorban Kína feltartóztatását, Tajvan védelmét, valamint az amerikai katonai jelenlét fenntartását jelenti a Japántól és Dél-Koreától a Fülöp-szigeteken keresztül Ausztráliáig húzódó térségben. Az amerikai stratégák egyidejű európai és csendes-óceáni konfliktus lehetőségével is számolnak, ezért azt akarják, hogy egy Oroszországgal szembeni hagyományos háborúban Európa adja a szükséges szárazföldi, légi és tengeri erők többségét.

Whitaker kijelentése nem elszigetelt megjegyzés, hanem az amerikai stratégiai átrendeződés nyílt megfogalmazása. A Trump-kormány álláspontja szerint az Egyesült Államok erőforrásai nem elegendők ahhoz, hogy változatlan mértékben legyen jelen Európában, a csendes-óceáni térségben, a Közel-Keleten és a nyugati féltekén. Washington ezért azt várja, hogy az európai szövetségesek építsék ki az Oroszország elrettentéséhez szükséges hagyományos katonai képességeket: növeljék szárazföldi haderejüket, légvédelmüket, rakéta- és dróngyártásukat, haditengerészeti erejüket, valamint lőszerkészleteiket. A NATO 2026-os ankarai csúcstalálkozóján elfogadott megközelítés szerint az európai tagállamok és Kanada fokozatosan nagyobb felelősséget vállalnának a kontinens védelméért. Az amerikai fél ezt a „NATO 3.0” koncepciójaként emlegeti: az Egyesült Államok a nukleáris elrettentésben, a hírszerzésben, a stratégiai szállításban és egyes csúcstechnológiai képességekben továbbra is nélkülözhetetlen maradna, a hagyományos védelem nagy részét azonban Európának kellene biztosítania.

A Fehér Ház és a Pentagon jelenleg is felülvizsgálja az Európában állomásozó amerikai erők létszámát és elhelyezését. Korábbi sajtóértesülések szerint Washington több tízezer katona kivonását vagy más térségbe vezénylését is mérlegeli, bár végleges döntést még nem jelentettek be. A lehetséges csökkentés elsősorban Németországot, Olaszországot és Spanyolországot érintheti, miközben az Egyesült Államok a keleti NATO-tagállamokban található egyes kulcsfontosságú támaszpontokat továbbra is megtartaná. A Pentagon azt is vizsgálja, hogy az egyes szövetségesek mennyit költenek védelemre, milyen katonai képességeket biztosítanak, és mennyire támogatják az amerikai külpolitikai célokat.

A probléma Európa számára nem pusztán az, hogy az amerikai katonai jelenlét csökkenhet, hanem az is, hogy az amerikai biztonsági garanciák kiszámíthatósága meggyengült. Miközben Oroszország egyre gyakrabban sérti meg NATO-tagállamok légterét, szabotázsakciókat és kibertámadásokat hajt végre, valamint hadihajókkal biztosítja szankcionált árnyékflottáját, Washington figyelmének jelentős részét már más térségek kötik le. Whitaker mondata ezért akkor is figyelmeztetés Európának, ha az Egyesült Államok egyelőre nem vonul ki a NATO-ból, és nem mondja fel az ötödik cikkelyben vállalt kötelezettségét. Washington hivatalosan továbbra is szövetségesnek nevezi Európát, de már nyíltan közli, hogy az amerikai stratégiai sorrendben a kontinens csak a negyedik helyen áll.

Ugar