Nicușor Dan felfedezi, hogy a szisztém erősebb nála
Nicușor Dan egy év alatt megtette azt az utat, amit a román politikusok általában egy ciklus alatt szoktak bejárni: a rendszerkritikus aktivistából a rendszer védelmezője lett. Legalábbis ami a titkosszolgálatok feletti civil kontrollt illeti. Ez önmagában nem is annyira meglepő, de meglepő az a sebesség, amellyel megtörtént.
Bukarestben van egy liget, a liget közepén egy villa, a villában pedig állítólag rendszeresen fogadják azokat a politikusokat, akikkel a hírszerzés szeretne néhány szót váltani. Nem hivatalosan, nem jegyzőkönyvvel, nem parlamenti felügyelettel, hanem csak úgy, lehallgatás-biztosan. Románul ezt hívják la pădure-nak, jelentése: az erdőben, és az a pikáns ebben a kifejezésben, hogy maguk az érintett politikusok terjesztették el. Ez az állapot évtizedek óta tart, és Nicușor Dan kampányában az egyik leghangosabb ígéret épp ennek a felszámolása volt. Civil vezető az SRI élére, civil vezető a SIE élére, parlamenti kontroll, átláthatóság, szakítás a régi reflexekkel.
2025 márciusában, két hónappal az elnökválasztás előtt még azt nyilatkozta a Digi24-nek, hogy a két parlamenti ellenőrző bizottság nem gyakorol hatást a SRI és a SIE tevékenységére — és ez tarthatatlan. Június 4-én, frissen beiktatott elnökként megerősítette: a civil vezető jelenléte a szolgálatoknál a civil kontroll egyik alapfeltétele. 2026. július 17-én, pontosan egy évvel és negyvennégy nappal az elnöki beiktatás után, az Observator News-nak adott interjúban kijelentette:
„Nem hiszem, hogy civil főnököt kinevezni annyira fontos dolog lenne."
Tessék. Ennyi. Az SRI-t jelenleg ideiglenesen Răzvan Ionescu vezeti, aki két évtizede dolgozik a szolgálatnál. A főnöki szék 2023 júliusa óta üres, Eduard Hellvig nyolc évnyi szolgálat után távozott. A SIE élén Gabriel Vlase ül, egykori PSD-s politikus, aki magánrepülőkön járt Forma–1-es futamokra — és akit Dan egy éve még valószínűleg ugyanolyan problémának látott, mint mi. Az SPP-t Lucian Pahonțu vezeti, Románia leghosszabb ideje regnáló titkosszolgálati főnöke, aki nemrégiben Dan oldalán fényképezte le magát egy brüsszeli étteremben. Szép kép lehetett.
Dan magyarázata az ígéret erodálására technikai: nincs parlamenti többség, nincs koalíció, válságban van a kormány. Mind igaz, csakhogy volt egy jó év is, amíg a PSD–PNL–USR–RMDSZ koalíció működött, és Dan akkor sem tett formális javaslatot. Augusztusban informálisan ugyan felvetette Gabriel Zbârcea és Marius Lazurca nevét Grindeanunak és Bolojannak, de hideg fogadtatásra talált, és ezzel a téma le is zárult. Az akadályba ütközés és a feladás között alig telt el néhány nap.
A kérdés nekünk, erdélyi magyaroknak sem közömbös — bár az RMDSZ a fenti koalícióban ott ült, és ott ül most is a parlamentben, ahol a titkosszolgálatok parlamenti felügyelete zajlana, ha zajlana, csakhogy az RMDSZ soha nem volt különösebben érdekelt abban, hogy a román titkosszolgálatokat civil kontroll alá vonják, elvégre a kiszámíthatatlan, átláthatatlan rendszerben is meg lehet élni, sőt, az erdőbeli tárgyalások logikájában a kis pártok sem kivételek. Hogy pontosan mi zajlott la pădure-ban az elmúlt években, azt nem tudjuk — épp az a lényeg, hogy nem tudjuk. És most úgy néz ki, hogy egy ideig még nem is fogjuk megtudni. Ami pedig a Georgescu-ügyet illeti: máig nem tudni, tudtak-e a szolgálatok az orosz beavatkozásról, ha igen, mikor tudták meg, kit értesítettek, és mikor értesítették. Dan egy éve még azt mondta, ez tarthatatlan, most azt mondja, nem is olyan fontos. Megtanulta ő is, hogy könnyebb bemenni az erdőbe, mint kivágni.
Források: G4Media
V-a plăcut articolul?
Susțineți munca noastră cu o donație mică
Plată securizată prin Stripe • Min. 2 EUR
Recomandări Gesta:

Kínai kémet fogtak a NATO-központban
Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde
Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…

A tusványosi megnyitó alatt az RMDSZ csendben megszerezte teljes erdélyi magyar sajtót
Toró és Hunor, EMSZ és RMDSZ - ez a kettő ugyanaz a kéz. Amíg Toró a színpadon a szeretetről szónokolt, Bukarestben az ő „megbékélendő" partnere épp az egész erdélyi magyar nyilvánosságot tette el láb alól.

Végre! Orosz drónt lőtt le Románia
Először fordult elő, hogy a román hadsereg lelőtt egy drónt a saját légterében. A Borcea-i bázisról felszállt F-16-os pénteken 11 óra 2 perckor semmisítette meg a célt Buzău megyében, Padina közelében, egy lakatlan mező fölött — mindössze hét perccel azután, hogy a gép elhagyta a földet. A fedélzeten egy huszonnyolc év alatti százados és hadnagy segédpilótája ült. A drón addigra nyolcvanhárom…

Szele Tamás: Tabutéma
Ne kérje senki, hogy hallgassunk Orbánról. Azzal pont ő járna a legjobban. Vagy ha ez a cél: tessék bevallani. De hallgatni akkor sem szabad.