Ez nem nagytakarítás, hanem likvidálás! A putyinista magyar kormány vérontásra készül
Orbán Viktor úgy döntött, hogy végleg ledobja az álcaálarcot, és nyílt háborút hirdet mindazzal szemben, amit a nyugati világ jelent. Nemcsak a civil társadalom, nemcsak a független sajtó, hanem az egész demokratikus berendezkedés ellen. Amit most benyújtottak „átláthatósági törvény” címszóval, az nem más, mint a putyini modell honosítása: listázás, megfélemlítés, pénzügyi kivéreztetés – és a teljes információs tér kontrollja.
Oroszországban ez az út már ismert. Először „külföldi ügynököknek” nevezik ki azokat a szervezeteket, amelyek nem hajtanak fejet a hatalomnak. Aztán ellehetetlenítik őket. Majd – ha ez sem elég – jönnek az ablakon kizuhanó ellenzékiek, a polóniummal mérgezett újságírók, a megmagyarázhatatlan balesetek. Putyinnál ez már nem kérdés – történelmi tény.
A kérdés az: lesznek-e politikai gyilkosságok Magyarországon is?
Ne legyünk naivak. A politikai hisztéria szintje már ott tart, hogy bárki „kieshet a tizedekről”. Aki rossz helyen áll, rossz időben beszél, vagy egyszerűen csak nincs a vezér körében – az veszélybe kerül. Aki gyenge, aki kérdez, aki nem elég lojális, az mehet. A „húsvéti nagytakarítás” után már senki sincs biztonságban – nem, a civilek, az újságírók, a kutatók, a színházi alkotók, a karitatív szervezetek sincsenek. Eddig sem voltak, az igaz, de mostantól a félelem határozza meg mindennapjaikat. Fortélyos félelem igazgat. Visszatértünk a harmincas évekbe.
A Halász János nevével fémjelzett törvénycsomag teljesen világossá teszi: akit a kormány „szuverenitásellenesnek” bélyegez, annak elzárják a pénzcsapokat, ráborítják a NAV-ot, nyilvánosságra hozzák a magánvagyonát, felfüggesztik a bankszámláját, eltilthatják a közléstől, végül pedig börtönbe is vethetik vagy csak simán megvonják a magyar állampolgárságát. Ha továbbra sem nyugodna, akkor majd meghal. Vagy így, vagy úgy, de meghal...
Ismerős? Pontosan ezt csinálja a Kreml.
És mindezt milyen ürüggyel? Hogy „védik a szuverenitást”. Azonban kinek a szuverenitását? Mert Magyarország függetlenségét ma nem Brüsszel, nem Washington, hanem Moszkva fenyegeti. És Orbán ezt nemhogy nem látja, de aktívan együttműködik vele.
Hogyan máshogy lehetne értelmezni, hogy a magyar miniszterelnök szövetséget köt George Simionnal, azzal a román nacionalistával, aki nemcsak magyarellenes kirohanásairól ismert, hanem arról is, hogy tegnap Lengyelországban az oroszbarát elnökjelölt mellett kampányolt – „szuverenista” álruhában, ahogy az orosz propaganda szereti. Orbán tehát nemcsak elveszítette a realitásérzékét, de világossá tette: totális háborút hirdetett a Nyugat ellen. Együtt halad azokkal, akik Európa szétverésében érdekeltek.
És hogy ez nem csak „szuverén vélemény” kérdése, arra bizonyíték a Based Hungary Twitter-fiók működése is. Ez az a propagandacsatorna, amit olyan fideszes csúcsfigurák követnek, mint Szalay-Bobrovniczky honvédelmi miniszter, Szijjártó Péter külügyminiszter – és persze George Simion. A kémbotrány kellős közepén ez a fiók már ott tart, hogy büszkén hirdeti: Magyarország arra készül, hogy megtámadja Ukrajnát.
Ez nem vélemény. Ez katonai dezinformáció. Orosz szintű manipuláció. Egy háborús narratíva előkészítése, ahogy arról a következő anyagunk szólni fog, de annak hatásos. Mit is mondott a honvédelmi miniszter azon a kiszivárgott felvételen? A háború nulladik fázisa...
Miközben a Nyugat a jogállamiság utolsó maradványait próbálja számon kérni Orbánon, ő már rég a másik oldalon áll. Nemcsak politikailag, hanem információs, gazdasági és biztonsági értelemben is. A „szuverenitásvédelemre” hivatkozva építi ki azt a nemzetbiztonsági rezsimet, amelyben bárki gyanússá válhat – csak mert nem tapsol elég hangosan. A civilek, a független sajtó, a külföldi egyetemek, a színházak, a karitatív szervezetek – mind „veszélyt jelentenek”. Mint ahogy veszélyt jelentett Navalnij is a Kreml szerint. Aztán meghalt.
Orbán most az orosz úton jár, és ha valaki azt hiszi, hogy ez a történet csak pénzbírságokról szól – az nem figyel. Aki ismeri a történelem alapszabályát, tudja: ahol listázás van, ott előbb-utóbb valaki ki is kerül a listáról. És nem feltétlenül csak képletesen.
Putyin árnyéka lengi be most Budapestet. Jó hosszú árnyék.
Már nemcsak a demokráciának van vége – de a félelem nélküli életnek is.
Did you like this article?
Support our work with a small donation
Secure payment via Stripe • Min. 2 EUR
Gesta recommendations:

Dezinformáció: kút, börtön - ebben a sorrendben
Románia egyik EU-tagadó, ennek ellenére európarlamenti képviselője szerint hamarosan börtönbe kerülhet, aki kutat ás a saját udvarán. Ez hazugság. De mire kiderül, hogy hazugság, addigra már elvégezte a dolgát - pontosan úgy, ahogy tervezték. Kezdjük a tényekkel, mert azok hamar elfogynak ebben a történetben.

Karóba húzott algebra
Lezárult a csíkszeredai vidámpark névszavazása: a Drakula Park Transylvania toronymagasan, közel háromszoros fölénnyel nyert. A beruházó erre közölte, hogy az eredmény „egyszerre egyértelmű és elgondolkodtató", és a végső döntést majd „felelősen" hozzák meg. Vagyis megtanultuk: a demokrácia szép dolog, amíg azt hozza ki, amit szeretnénk, tehát a nép szava szent, de azért még átgondoljuk.

Szele Tamás: Jelentés Teheránból
Ha Iránban nem lett volna háború, a régi rezsim nézne szembe a régi problémákkal. Ha sikerül a rendszerváltás – ami Turmp és Erdogan miatt maradt el – egy új rezsim kéne szembenézzen új problémákkal. Ezzel szemben most ebben a semmilyen állapotban, ami se háború, se béke, a megújuló régi rezsim néz szembe régi és új problémákkal egyaránt. És ezeknek a problémáknak a legnagyobb részét saját magának köszönheti.

Így nem jött el az iráni háború vége
2026. február 28-án az Egyesült Államok és Izrael koordinált légicsapásokat indított Irán ellen: közel 900 becsapódás 12 óra alatt, célpontként az iráni rakétarendszerek, légvédelem, katonai infrastruktúra és a politikai vezetés. A háborút „Ramadan-háborúnak" is nevezik; az amerikai hadműveleti neve Operation Epic Fury, az izraelié Operation Roaring Lion volt.

Nicușor Dan felfedezi, hogy a szisztém erősebb nála
Nicușor Dan egy év alatt megtette azt az utat, amit a román politikusok általában egy ciklus alatt szoktak bejárni: a rendszerkritikus aktivistából a rendszer védelmezője lett. Legalábbis ami a titkosszolgálatok feletti civil kontrollt illeti. Ez önmagában nem is annyira meglepő, de meglepő az a sebesség, amellyel megtörtént.