A magánzárkában egy egérhez beszélt, hogy ne őrüljön meg

Olexij Sevcsenko ahhoz szokott hozzá, hogy mások életét mentse. A Luhanszk megyéből származó férfi egészségügyi képzést kapott, szülészként dolgozott egy szülészeten, majd 2017-ben, krónikus asztmája ellenére, szerződést kötött az ukrán hadsereggel. Harctéri egészségügyi katonaként a Donbászban szolgált, ahol tűz alatt mentette a sebesülteket, és a halottakat is kihozta a lövedékek közül, 2022. április 4-én azonban ő maga került az oroszok kezére, miután abban a hitben ült autóba, hogy egy úgynevezett zöld folyosón keresztül biztonságosan továbbjuthat. A folyosó csapdának bizonyult, Olexij pedig csaknem négy évre eltűnt az orosz fogság rendszerében.

Különböző fogvatartási helyeken őrizték, rendszeresen verték és kínozták, visszaemlékezése szerint pedig volt, hogy olyan súlyosan rugdosták, hogy már a lábait sem érezte. „Olyan voltam, mint egy focilabda… csak rugdostak” – mondta később. Arra is emlékszik, hogy helyi orosz nők azt kiabálták a foglyokra: „Gyűjtsük össze őket egy kupacba, aztán traktorokkal keverjük bele őket a földbe!” Krónikus asztmája miatt a fogság számára még veszélyesebb volt, mert inhalátort nem kapott, amikor pedig roham tört rá és segítséget kért, az őrök előbb árammal kínozták, és csak utána adtak neki gyógyszert. Minden egyes roham ugyanazt a választást jelentette: vagy szól, hogy nem kap levegőt, és vállalja az újabb kínzást, vagy megpróbálja segítség nélkül átvészelni, miközben azt sem tudhatta, nem fullad-e meg.

Olexij árva, ezért a fogság éveiben nővére, Kateryna jelentette számára a legfontosabb kapcsolatot azzal a világgal, amelyhez vissza akart térni, és az asszony levelei segítettek neki abban, hogy ne veszítse el teljesen a reményt. Rabtartói közben orosz állampolgárságot ajánlottak neki, arra hivatkozva, hogy Luhanszkból származik, tehát szerintük ő is „közéjük tartozik”. Olexij ezt visszautasította: „Menjetek a fenébe! Miféle állampolgárság? Otthon, Ukrajnában várnak rám!” A fizikai kínzások mellett azonban ott volt a magánzárka és a teljes elszigeteltség is, amelyről később azt mondta, hogy gyorsabban képes megölni az embert, mint az éhség vagy a verés. Ebben a bezárt világban talált rá egy egérre, amelyet lassan magához szoktatott: megosztotta vele a kevés kenyerét, figyelte, beszélt hozzá, és egy idő után ez az apró állat lett az egyetlen élőlény, amelyhez a négy fal között szólhatott.

„A fogságban megszelídítettem egy egeret. Megosztottam vele a kenyeremet, figyeltem, beszélgettem hozzá – hogy ne őrüljek meg”

– emlékezett vissza. Ugyanezekben az években verseket is írt, csakhogy papírja és ceruzája sem volt, ezért a sorokat kizárólag a fejében őrizte, újra és újra elmondva őket magának, hogy a fogság ne vehesse el tőle azokat is. Olexij végül 2026. február 5-én, csaknem négy év után tért vissza Ukrajnába, és amikor ismét a saját hazája földjére lépett, úgy érezte, mintha szárnyak nőttek volna a hátára. Ekkor szavalta el azt a verset is, amelyet a fogság éveiben papír nélkül őrzött meg:

„Ukrán vagyok! Büszke vagyok rá! Soha, de soha nem fogom támogatni azokat, akik megvetnek bennünket és a nyelvünket.”

A most 28 éves Olexij testén továbbra is ott vannak a fogság következményei: látás- és hallásproblémákkal küzd, asztmája súlyosbodott, fáj a háta, és szervezete még mindig viseli a többéves fogva tartás, az éhezés, a verések és a kínzások nyomait. A tervei ehhez képest szinte meghökkentően hétköznapiak: sebész szeretne lenni, meg akar tanulni vezetni, saját otthonra vágyik, és mindenekelőtt békében szeretne élni. A hadseregbe már nem akar visszatérni, de az embereken továbbra is segíteni szeretne, ezért a civil életben folytatná azt, amit a háború előtt elkezdett. „Végre szabadon fellélegezhetek. Hallom a szeretteimet, és ők is hallanak engem” – mondta hazatérése után. Egy olyan ember számára, akinek éveken keresztül még egy asztmás roham is azt jelentette, hogy a fulladás és az újabb kínzás között kell választania, ennél aligha lehet pontosabban megfogalmazni, mit jelent a szabadság: levegőt venni, megszólalni, és tudni, hogy ezúttal nem egy magánzárka falai és egy megszelídített egér jelentik az egész világot.

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Petraeus: Ukrajna a 21. század katonai laboratóriuma, Oroszország pedig épp benne ég a saját háborújában

Petraeus: Ukrajna a 21. század katonai laboratóriuma, Oroszország pedig épp benne ég a saját háborújában

David Petraeus szerint Ukrajna már régen nem egyszerűen „a második világháború óta Európában zajló legnagyobb szárazföldi háború”, hanem a 21. század meghatározó katonai kísérleti terepe. A jövő hadtörténészei alighanem úgy fogják tanulmányozni ezt a háborút, ahogy korábbi nemzedékek az amerikai polgárháborút vagy a világháborúkat: nem azért, mert minden ugyanaz, hanem mert itt látszik először…

ugar
Svéd hadgyakorlat: a tömeges temetés főpróbája

Svéd hadgyakorlat: a tömeges temetés főpróbája

Svédországban megtartották azt a hadgyakorlatot, amelyről normális békeidőben senki nem szeretne olvasni, de amelynek éppen az a jelentősége, hogy Stockholm - legalábbis látszólag - már nem békeidős önáltatással nézi a világot. Az Aurora 26 keretében nemcsak katonákat mozgattak, nemcsak NATO-együttműködést, logisztikát, Gotland védelmét és gyors reagálást gyakoroltak, hanem azt is, mi történik…

ugar
Mit akar elérni Moszkva a nukleáris fenyegetésekkel?

Mit akar elérni Moszkva a nukleáris fenyegetésekkel?

Oroszország háborúja már régen nem csak Ukrajnáról szól. Nukleáris fenyegetések, szabotázsakciók, drónincidensek és más hibrid műveletek teszik próbára Európa biztonságát, miközben a NATO-nak és az európai államoknak egyre nehezebb meghúzniuk a határt a nyomásgyakorlás és a tényleges támadás között.

ugar
Tarr Zoltán párbeszédel, miközben  már bottal üthetjük az orbáni pénzek nyomát

Tarr Zoltán párbeszédel, miközben már bottal üthetjük az orbáni pénzek nyomát

Nagyon nagy örömmel töltene el, ha valaki megfejtené nekem, miről is akart beszélni Tarr Zoltán az MTI híre alapján, mert első olvasásra úgy fest, mintha a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Magyar Tudományos Akadémián tartott UNESCO-konferencián beleállt volna a párbeszédbe, aztán ott is maradt volna derékig. Meg kell erősíteni a párbeszéd eszközeit, mondta, a békéhez…

ugar
Az anyja banderistának nevezte, az oroszok megkínozták

Az anyja banderistának nevezte, az oroszok megkínozták

Dmitro Dmitrisin mindössze harmincéves volt, amikor 2025 augusztusában meghalt, addigra azonban annyi mindenen ment keresztül, amennyi másnak több életre is sok lenne: hét éven át harcolt Ukrajnáért, ötször sérült meg ugyanazon a lábán, túlélt egy égő harcjárművet, töréseket és aknarobbanást, orosz fogságba került, ahol éheztették és elektromos árammal kínozták, később elveszítette az egyik…

ugar