Az ENSZ friss jelentése megerősíti, amit Kijev régóta állít: az orosz haderő rendszeresen végzi ki a fogságba esett ukrán katonákat, és a dokumentált esetek száma riasztóan nő. Moszkva persze tagad – ami ebben a háborúban nagyjából a megerősítés legmegbízhatóbb formája. A számok mögött pedig nem elszigetelt kilengések állnak, hanem egy módszer: a terror mint haditerv.

Kezdjük egyetlen emberrel, mert a statisztika elfedi azt, amit csak egy arc tud megmutatni. Andrij Dubnyickij huszonöt éves volt. 2024 februárjában, az avgyijivkai visszavonulás közben esett fogságba. Utolsó üzenetében azt írta a feleségének, hogy őt és a bajtársait valószínűleg elfogják az oroszok – majd elhallgatott. Két nappal később az asszony egy közösségi médiában terjedő videóban ismerte fel a férjét, több megölt ukrán katona holtteste között. Az ukrán 110. dandár később azzal vádolta az orosz erőket, hogy megszegték a sebesültek kimenekítéséről szóló megállapodást, az ukrán ügyészség pedig nyomozást indított fegyvertelen hadifoglyok kivégzése ügyében. És ez az eset nem kivétel.

Egy hete az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala erősítette meg azt, amit Kijev már régóta hangoztat: a fogságba esett ukrán katonák kivégzése rendszeres jelenség, a dokumentált esetek száma pedig egyértelműen emelkedik. A június 29-én közzétett jelentés 2022 februárja óta 129 hitelesített kivégzést tart nyilván – olyan emberekét, akik hadifogolyként vagy már fegyvertelenül, harcképtelenné válva kerültek orosz kézre. Csak a tavaly novembertől idén januárig tartó néhány hónapban legalább 16 ilyen esetet igazoltak. És a 129 csak a jéghegy csúcsa. Az ukrán főügyészség szerint eddig 116 nyomozás indult 306 fogságba esett katona kivégzése ügyében – ám a valós szám ennél jóval magasabb lehet. Az ukrán hírszerzés forrásai az AFP-nek azt mondták, több mint 340 incidensben több mint 900 megölt katonát azonosítottak, és becslésük szerint még ez is csak az összes eset negyedét-kétötödét teszi ki. A számok közötti eltérés módszertani: az ügyészek kizárólag a dokumentált, bizonyított eseteket veszik számba, a hírszerzés viszont a frontról közvetlenül érkező információkat is beszámítja. Bármelyik számot nézzük, ugyanaz a kép rajzolódik ki – csak élesebb vagy homályosabb felbontásban.

A zsoldosokat toborzó, hadseregét fenntartó és Ukrajnára népirtó háborút zúdító Orosz Anyácska természetesen tagad. Az orosz hatóságok következetesen visszautasítják a vádakat, és tagadják, hogy létezne bármiféle politika a hadifoglyok kivégzésére. Van azonban egy fanyar szakmai bölcsesség, amely mintha épp az ilyen esetekre találták volna ki: semmit nem hiszünk el, amíg a TASZ nem cáfolja. Nos, ezúttal is megtörtént – Moszkva cáfol, tehát a dolog jó eséllyel igaz. A cinizmus mögött komoly állítás húzódik: egy olyan államtól, amelynek működési alapelve az állandó, iparszerű hazugság, a tagadás önmagában nem cáfolat, hanem sokkal inkább megerősítés. És ne legyenek illúzióink: lesz néhány millió európai, aki fennhangon hirdeti majd, hogy mindez kamu, Moszkva ilyet nem tesz, különben is Putyin voltaképp jó ember, a bajok kútfeje pedig Amerika. Ez sem véletlen: a Kreml pontosan tudja, hogy az efféle barbárság heves reakciót vált ki – ezért maga is terjeszti, kellően felnagyítva, a propagandacsatornáin, amit aztán a putyinista visszhangkamra lelkesen felsokszoroz. A végeredmény az a kényelmes „mindkét fél hazudik, mindkét fél követ el bűnöket" narratíva, amely egyetlen csúsztatással eltünteti a különbséget gyilkos és áldozat, támadó és védekező között.

Érdemes tágabbra nyitni a képet, mert a hadifogoly-kivégzés és a civilek tömeges legyilkolása nem önmagában álló szörnyűség, hanem egy jól ismert – és jól dokumentált – logika része. Ezt a logikát láttuk már a balkáni háborúkban, Srebrenica és a boszniai tömegsírok idején: nem a hadicél a lényeg, hanem a terror. Minél több civil megölése, hogy ne nőhessen fel egy generáció, amely bosszút állhatna, és hogy az ország sokáig ne álljon talpra. A nők tömeges megerőszakolása – az ENSZ mostani jelentése egyébként külön dokumentálja az ukrán hadifoglyok és az oroszok által megszállt területen élő civilek elleni szexuális erőszakot is – nem „kísérőjelenség", hanem eszköz: a legyőzendő közösség lelkének szisztematikus szétzúzása. Ehhez képest a fogságba esett katonák kivégzése már-már „csak" a hab a tortán. A cél mindegyik esetben ugyanaz: beköltöztetni a rettegést a másik fél fejébe, szívébe, lelkébe – mindenhová. Andrij Atamancsuk, az ügyek kivizsgálásáért felelős ukrán ügyész szerint ez egy „ténylegesen ösztönzött és lehetővé tett" politikát tükröz, amelyhez egyes parancsnokok kifejezett utasításokat is kiadtak.

A módszertani gyökér is ismerős: az ukrán hírszerzés szerint a 2023-as lázadása után felszámolt Wagner-csoport – tele erőszakos bűncselekményekért elítélt egykori rabokkal – „adta meg az alaphangot" a kivégzésekhez. A számonkérés lassú, de nem lehetetlen A felelősségre vonás egyelőre botrányosan lassú: eddig mindössze öt orosz katonát ítéltek el Ukrajnában, közülük kettőt a távollétében. Ennek részben tárgyilagos oka van – a harci zónákhoz nincs hozzáférés, a bizonyítás rendkívül nehéz. De épp ezért számít minden dokumentált eset, minden megnyitott nyomozás, minden ENSZ-jelentés. Bár ez utóbbi nem állapít meg egyéni büntetőjogi felelősséget, független megerősítést ad arról, hogy a dokumentált esetek száma nő – és ez az a nyomás, amely egy jövőbeli, nemzetközi elszámoltatás alapjául szolgálhat. A hadifoglyok kivégzése a genfi egyezmények súlyos megsértése, és háborús bűnnek minősülhet. Nem elévülő ügyről van szó, hanem olyanról, amelynek dokumentálása most, valós időben zajlik. A tanulság kijózanító, de nem cinikus. Nem szabad hagynunk, hogy a Kreml által gerjesztett zajban elmosódjon a lényeg: itt egy megtámadott ország katonáit gyilkolják le azután, hogy letették a fegyvert. Aki erre azt mondja, hogy „hát, háború van, ilyen mindkét oldalon megesik", az nem semleges – az már választott.

Andrij Dubnyickij még el tudott búcsúzni a feleségétől. Akik megölték, pedig arra számítanak, hogy a világ előbb belefárad a számolásba, minthogy eljutna a felelősségig. A mi egyetlen dolgunk, hogy ne adjuk meg nekik ezt az örömöt.

Felhasznált források: Euronews, Ukraine UN

Kapcsolódó: