A kommunista Szekuritátétól az elnöki palotáig: Lucian Pahonțu eltitkolt élete

Lucian Pahonțu Románia egyik legnagyobb hatalmú, ugyanakkor a nyilvánosság előtt feltűnően kevéssé ismert biztonsági embere, aki több mint két évtizede vezeti az állami méltóságok védelmét ellátó különleges szolgálatot, az SPP-t. 2005-ben Traian Băsescu nevezte ki a szolgálat élére, és azóta elnökök, kormányok, parlamenti többségek jöttek-mentek, Pahonțu azonban maradt. Négycsillagos tábornok, hosszú időn át a román állam legfelső vezetőinek közvetlen közelében dolgozott, és az évek során olyan politikai befolyást tulajdonítottak neki, amely jóval túlmutat egy testőrszolgálat vezetőjének szokásos szerepén. Több politikus nyilvánosan is azzal vádolta, hogy beleszól pártügyekbe, embereket mozgat, háttéralkukat közvetít, vagyis Pahonțu neve már régóta a román mélyállamról szóló viták egyik visszatérő eleme.

A Recorder szerint azonban Pahonțu hivatalos életrajza hosszú éveken át eltakarta pályájának legkényesebb részét: mielőtt a demokratikus Románia egyik legfontosabb biztonsági vezetője lett volna, 1987 és 1990 között a Securitate militarizált csapatainál szolgált, 1989. december 21-én pedig ott volt Bukarest központjában, és részt vett a Ceaușescu-ellenes tüntetések vérbe fojtásában. A Recorder dokumentumokkal és tanúvallomásokkal azt is bemutatja, hogy 1990 júniusában, a bányászjárások (Mineriáda) idején ugyanennek az állami erőszakszervezetnek az utódszervezetében szolgált az Egyetem tér környékén. Vagyis Pahonțu pályája valójában nem 2005-ben, az SPP élén kezdődött, hanem a kommunista állam elnyomó apparátusában, és éppen ez az a fejezet, amely a nyilvános életrajzból évtizedeken át kimaradt.

A Recorder mostani oknyomozása feltárja, hogy Lucian Pahonțu, a román állam egyik leghosszabb ideje hivatalban lévő és legbefolyásosabb titkosszolgálati vezetője, több mint húsz éven át úgy tudta fenntartani a saját hivatalos életrajzát, hogy abból hiányzott pályájának legkényesebb része: 1987 és 1990 között a Securitate csapatainál szolgált, 1989. december 21-én pedig annak az állami elnyomó gépezetnek a részeként volt jelen Bukarest központjában, amely aznap éjjel vérbe fojtotta a Ceaușescu-ellenes tüntetést. A Recorder több dokumentumot, egykori katonai jelentést és tanúvallomást vetett össze, és arra jutott, hogy Pahonțu, a Securitate egyik alegységének parancsnokaként személyesen is ott volt az Intercontinentalnál felállított barikád szétverésénél, ahol 48 ember meghalt, 150-en megsebesültek, 1245 embert pedig megvertek és őrizetbe vettek.

A történet súlyát növeli, hogy Pahonțu nem valamilyen jelentéktelen egykori tiszt. 2005 decembere óta ő vezeti a SPP-t, vagyis az állami méltóságok védelmét ellátó titkosszolgálatot, és 2024-ben ugyan négycsillagos tábornokként tartalékállományba helyezték, de a szolgálat élén maradt. Közben Romániában három államfő és tizenöt kormány váltotta egymást, ő viszont maradt. A román politikában régóta beszédtéma rendkívüli befolyása: Liviu Dragnea például 2018-ban azzal vádolta, hogy embereket próbál átcsábítani a PSD-ből, Paul Stănescu pedig azt állította, hogy Pahonțu közvetítőn keresztül felajánlotta neki támogatását a pártelnöki tisztség megszerzéséhez. 2026-ban egy olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen Nicușor Dan elnök és más politikai szereplők társaságában ül egy asztalnál, ami tovább táplálta azt a képet, hogy Pahonțu már rég nem egyszerűen egy védelmi szolgálat szakmai vezetője.

A hivatalos SPP-életrajz ehhez képest feltűnően szűkszavú a kezdetekről. A CV szerint Pahonțu 1987 és 1990 között szakaszparancsnok, majd 1990 és 1992 között századparancsnok volt a belügyminisztériumban, később pedig különböző belügyi tisztségeket töltött be. A Recorder szerint ez technikailag igaz, de félrevezető, mert elhallgatja a legfontosabb részletet: Pahonțu 1987 és 1990 között az UM 0305 Băneasa kötelékében, a Trupele de Securitate, vagyis a Securitate militarizált csapatainál szolgált. Ez a struktúra 1986-tól közvetlenül a Departamentul Securității Statului alá tartozott, és történelmileg az állami elnyomó apparátus része volt. A szervezetet korábban parasztfelkelések leverésére, a hegyi ellenállás felszámolására, börtönök és munkatáborok őrzésére használták, a Ceaușescu-korszak végén pedig közrendvédelmi és hírszerzési feladatokat is ellátott.

A Recorder azt is feltárta, hogy Pahonțu családi háttere sem volt érdektelen. Apja, Nicolae Pahonțu első unokatestvére volt Vasile Milea tábornoknak, Ceaușescu utolsó honvédelmi miniszterének. Ez azt jelenti, hogy Lucian Pahonțu Milea unokaöccse volt. A családi források szerint a rokonság a kommunista rendszerben komoly előnyt jelenthetett, különösen egy katonai pálya kezdetén, amikor Milea az állam egyik legerősebb embere volt. A Recorder azonban nem állítja, hogy bizonyíthatóan Milea juttatta volna be Pahonțut a katonai iskolába; azt viszont igen, hogy a kapcsolat fontos része a háttérnek.

A legfontosabb rész 1989. december 21-e.

Az UM 0305 már december 17-én riadókészültségbe került, amikor Temesváron elkezdődött a forradalom. December 21-én, miután Ceaușescu bukaresti nagygyűlése szétesett és a tüntetések átterjedtek a városközpontra, a belügyi és katonai erőket mozgósították a rezsim védelmére. Egy UM 0305-ös jelentés szerint a Securitate-csapatok egységeit a Központi Bizottság épületének környezetébe vezényelték, hogy lezárják a bevezető utcákat és visszaszorítsák a tömeget. Este tíz óra körül Pahonțu szakasza is megérkezett a 13 Decembrie utcához, a mai Ion Câmpineanu és a Nicolae Bălcescu sugárút találkozásához, vagyis közvetlenül az Egyetem tér–Intercontinental körzetébe. A Recorder két külön tiszti jelentésben találta meg Pahonțu nevét, amelyek szerint az ő szakasza egy másik alegységet váltott le a kordonnál, katonái pajzsokkal, sisakokkal, fegyverrel és éles lőszerrel felszerelve érkeztek.

Pahonțu saját, később adott nyilatkozata ezt a jelenlétet maga is megerősíti. Azt írta, hogy este tíz körül a 13 Decembrie utcai barikádhoz vezényelték, ahol átvették az előző egység pajzsait, előttük pedig katonai alakulatok és páncélozott járművek adtak le figyelmeztető lövéseket. Azt állította ugyanakkor, hogy hajnali kettőig ott maradtak, de sem ő, sem emberei nem kerültek kapcsolatba a tüntetőkkel, majd visszatértek a teherautóikhoz. A Recorder éppen ezt a részt tartja erősen problematikusnak, mert más, ugyanabban a blokádban szolgáló tisztek jelentései ennél jóval erőszakosabb képet írnak le: géppuskatüzet, páncélozott járműveket, vízágyúkat, barikád-áttörést és közvetlen összecsapásokat a tüntetőkkel. Ion Alecu alezredes, akit Pahonțu maga is a parancsnokaként nevezett meg, azt írta, hogy többször jelezte rádión, hogy nehezen tud ellenállni a demonstrálóknak, ami nehezen egyeztethető össze Pahonțu állításával, hogy az egysége semmilyen kontaktusba nem került a tömeggel.

Még erősebb Radu Grigoraș vallomása, aki ugyanebben az UM 0305-ben szolgált. Ő a Recordernek azt mondta, hogy az egység valóban ott volt a barikádnál, amikor a tankok áttörtek, embereket gázoltak el és lövések dördültek. Grigoraș szerint az éjszaka során embereket vittek el teherautókon, majd a tűzoltókkal együtt mosták le az utcát. Azt is elmondta, hogy Pahonțu azon az éjszakán személyesen találkozott nagybátyjával, Vasile Mileával, aki állítólag azt mondta neki: vigyázzon az embereire és a fegyverekre, és ne nyissanak tüzet. Mileát másnap reggel holtan találták az irodájában; a hivatalos verzió szerint öngyilkos lett.

A Recorder egyik legerősebb állítása nem az, hogy Pahonțu személyesen lőtt volna emberekre, mert erre nincs bizonyíték, hanem az, hogy a saját vallomása feltűnően hiányos ahhoz képest, amit az egysége és a környező erők ténylegesen csináltak azon az éjszakán. A jelentések szerint a barikád áttörése után a hatóságok üldözni, verni és letartóztatni kezdték a tüntetőket, több metróbejáratot is lezártak, hogy megakadályozzák a menekülést. A túlélők vallomásaiban rendszeresen szerepelnek a „pajzsosok”, miközben az ilyen felszereléssel két belügyi struktúra rendelkezett: a milícia rendfenntartó egységei és a Securitate csapatai, amelyekhez Pahonțu is tartozott. A gond az, hogy az érintett katonák később szinte kivétel nélkül azt állították, hogy ők személyesen nem lőttek, nem vertek és nem tartóztattak le senkit. Ennek ellenére az éjszakának 48 halottja, 150 sebesültje és több mint ezer megvert, őrizetbe vett áldozata volt. A katonai ügyészség egy 1990–1994 közötti összegző jelentésében maga is azt írta, hogy a represszióban részt vevő erők makacsul tagadják a lövöldözést, noha a halottak és sebesültek száma alapján nyilvánvaló, hogy lőttek a tömegre.

A Recorder azt is kiemeli, hogy Pahonțu később még ezt a korlátozott verziót is tovább kozmetikázta. 2003-as, „Terorism și destabilizare” című könyvében már nem ír a december 21-i egyetem téri bevetésről, hanem csak annyit említ, hogy a forradalom idején különféle objektumokat, például üzemanyagtöltő állomásokat őrzött. Vagyis a hivatalos és önéletrajzi narratívából fokozatosan eltűnt az a rész, amelyet a saját 1990 körüli vallomása még maga is elismert: hogy a represszió egyik legvéresebb helyszínén szolgált.

Az oknyomozás második súlyos fejezete: a bányászjárás (Minériáda)

1990 januárjában a Securitate csapatait átnevezték Trupele de Pază și Ordine névre, de a Recorder szerint lényegében ugyanazzal a személyi állománnyal és struktúrával működtek tovább a belügyminisztérium alatt. Az UM 0305, amelyben Pahonțu szolgált, 1990. június 13-án részt vett az Egyetem tér erőszakos kiürítésében. Ekkor Ion Iliescu FSN-kormánya hajnalban mintegy 1400 belügyi katonát és további katonai erőket küldött ki néhány tucat éhségsztrájkoló és tüntető eltávolítására.

Radu Grigoraș 2007-es katonai ügyészségi vallomása szerint az UM 0305 egységei már április és június között rendszeresen jártak az Egyetem térre, ahol esténként 50–60 embert fogtak el, majd a bukaresti rendőrség udvaráról távozó tüntetőket kordont alkotva rugdosták. Június 13-án hajnalban az egész alakulatot riadóztatták, géppisztolyokkal, gumibotokkal, pajzsokkal és sisakokkal felszerelve vonultak ki, majd körbezárták a sátrakat. Grigoraș elismerte, hogy ő és katonái gumibotokkal ütötték azokat, akik ellenálltak az őrizetbe vételnek, és kifejezetten megnevezte Pahonțut is: szerinte Pahonțu és egy másik tiszt június 13-án és 14-én az Egyetem tér körzetében teljesített szolgálatot. Később a Recordernek azt mondta, hogy Pahonțuval együtt voltak jelen a tér kiürítésénél, ahol a tüntetőket „botvégre kapták”, megbilincselték és erőszakkal vitték el.

A Recorder által idézett iratok alapján az erőszakos kiürítés során 260 embert törvénytelenül őrizetbe vettek és a măgurelei UM 0575 laktanyába vittek. A másnapi és június 15-i események során Pahonțu alegységének katonái továbbra is az Egyetem tér környékén szolgáltak. Egyik beosztottja azt vallotta, hogy Pahonțu szakasza rendfenntartó kordont alkotott, miközben a bányászok civileket igazoltattak, vertek és vittek el ismeretlen helyre. Vagyis a Recorder képe szerint Pahonțu nemcsak Ceaușescu bukásának előestéjén, hanem fél évvel később, Ion Iliescu rendszerének egyik legsötétebb erőszakos akciójában is ugyanannak az állami erőszakszervezetnek a részeként volt jelen.

Ezután következett a pálya látványos felívelése. 1990 júliusában a volt Securitate-csapatokat Jandarmeria Română (Román Csendőrség) néven szervezték újjá. Pahonțu maradt a băneasai egységben, később a Bukaresti 11. Mobil Csendőrdandár vezérkari főnöke, majd parancsnoka lett, 2002-ben átvette a „Vlad Țepeș” Különleges Beavatkozó Dandár vezetését, 2003-ban hadtudományból doktorált, 2005-ben pedig Traian Băsescu kinevezte a SPP élére. Ott maradt Băsescu, Klaus Iohannis és Nicușor Dan alatt is.

Különösen erős része a Recorder cikkének az intézményi titkolózás. A CNSAS-nak máig nincs olyan határozata, amely Pahonțu Securitatéhoz fűződő viszonyát tisztázná. A szervezet a Recorder kérdésére azt válaszolta, hogy a dokumentumok azonosítása hosszadalmas és összetett folyamat. A Securitate csapatainak archívuma közben a román csendőrségnél van. A Recorder megpróbálta kikérni az 1989-es forradalom és az 1990-es Mineriáda idején keletkezett anyagokat, de a belügyminisztérium és a csendőrség megtagadta a hozzáférést, arra hivatkozva, hogy az iratok szolgálati titkot vagy nemzetbiztonsági adatokat tartalmaznak. Egy részük csak száz év elteltével, vagyis 2089–2090 körül válhat kutathatóvá. Magyarán egy 1989-ben polgárok ellen bevetett kommunista állambiztonsági alakulat dokumentumainak egy része még ma is olyan titkos, hogy az állam szerint az unokáinknak kell kivárniuk, míg megnézhetik.

Az oknyomozás végén még egy fontos ideológiai részlet kerül elő. Pahonțu 2003-as könyvében arról ír, hogy a Securitate és a kommunista milícia a forradalom után részben „a múlt, de főleg a propaganda miatt” veszítette el tekintélyét, majd erőszakos akciók célpontjává vált bizonyos „forradalmár”csoportok részéről. A „forradalmár” szót ő maga tette idézőjelbe. A Recorder ebből azt a következtetést vonja le, hogy Pahonțu nemcsak elhallgatta saját múltjának represszív részét, hanem évekkel később is hajlamos volt a volt Securitatét inkább áldozatként láttatni, miközben távolságot tartott azoktól, akik 1989-ben a rendszer ellen fellázadtak.

Pahonțu a Recorder konkrét kérdéseire nem adott részletes választ. Általánosságban azt közölte, hogy egész pályafutása a törvényes normákkal és a katonai szolgálat alapelveivel – lojalitás, becsület, méltóság, integritás – összhangban zajlott. A cikk tehát nem azt bizonyítja, hogy Pahonțu személyesen lőtt vagy ölt 1989 decemberében, és nem is ezt állítja. Azt viszont nagyon erősen dokumentálja, hogy a Securitate csapatainak tisztjeként ott volt az egyik legvéresebb bukaresti repressziós ponton, saját későbbi vallomása több ponton nem egyezik az ugyanott szolgáló tisztek beszámolóival, majd 1990 júniusában ismét egy olyan egységben teljesített szolgálatot, amely részt vett az Egyetem tér erőszakos kiürítésében. Mindez évtizedeken keresztül kimaradt abból a nyilvános életrajzból, amely alapján Románia egyik legbefolyásosabb biztonsági vezetőjeként ismerte az ország.

A Recorder anyagának talán legfontosabb állítása ezért nem is kizárólag Pahonțuról szól, hanem a román állam folytonosságáról. Egy fiatal tiszt 1989-ben Ceaușescu elnyomó csapatainál szolgál, 1990-ben ugyanazzal a struktúrával részt vesz az Iliescu-rendszer ellenfeleinek eltávolításában, az egységét később átnevezik, ő folyamatosan előlép, végül húsz éven át a demokratikus Románia egyik legfontosabb titkosszolgálatát vezeti, miközben a karrierje kezdetéről szóló kulcsiratok egy része továbbra is titkos. A Recorder szerint ez nem egyszerűen egy ember eltitkolt életrajza, hanem annak története is, hogyan tudott a régi rendszer személyi és intézményi világa úgy továbbélni az újban, hogy közben a hivatalos önéletrajzból eltűntek a legkellemetlenebb mondatok.

Ugar

Forrás: Recorder