A szuverenitás hamissága: csernobili válságkezelés Gödön
Aki tényleg látni akarja, mi a NER, annak idén nem kell vaskos tanulmányokat bújnia. Elég elolvasni a Telex cikkét a gödi Samsung-gyárról. Röviden: szennyezés Csernobil-hangulatban, hatóságok csernobili tempóban, kormányzati reakció szovjet koreográfiával. A vezetés nem a saját intézményeitől értesült a valóságról, hanem a titkosszolgálattól, majd pontosan azt tette, amit a szovjet elvtársak 1986. április 28-a után: lapított, tagadott, és másokra mutogatott.
A Telex anyaga nemcsak egy botrány krónikája, hanem a neoviktoriánus társadalmunk kórtani jelentése. Ha a szakhatóságok tudtak az extrém szennyezésről — márpedig tudtak —, akkor két lehetőség van. Vagy a több tucat oldalas jelentések valahogy mind „elvesztek” a rendszerben, vagy eljutottak a döntéshozókhoz, csak épp nem történt semmi. Az első verzió nevetséges, a második ijesztő. Mert ha eljutottak, akkor a kormány pontosan tudta, hogy a gödi üzem milyen kockázatot jelent magyarok ezreire nézve. Tudta, és nem tett semmit. Mert kellett a pénz.
Ugyanis ha nem fogadjuk el válaszként azt, hogy a fél tucatnyi szakhatóság által készített, egyenként több tíz oldalas jelentések azonnal a kukában landoltak, akkor a rendszer működése alapján kizárható, hogy az abban szereplő információk ne jutottak volna el a politikai döntéshozókhoz. És ez a baj. Biztos vagyok benne, hogy titkosszolgálati vizsgálatok nélkül is tudták, hogy a gödi üzem extrém mértékben szennyez, hogy magyarok százait, ezreit fenyegeti az egészségkárosodás közvetlen veszélye. Ennek ellenére szemet hunytak felette, mert kellett a lóvé.
Ennyit az Orbán-kormányok nép iránt érzett felelősségéről!
Az igazi groteszk azonban az, hogy végül nem a környezetvédelmi hatóságok, hanem az Alkotmányvédelmi Hivatal kezdett vizsgálódni. Miért? Azért, mert úgy sejtették, hogy a Samsung-gyár vezetői átverik a magyar állam vezetését. És ebből a vizsgálatból kiderült: lám, tényleg! Magyarul megfogalmazva: a Samsung gödi gyárát vezető koreaiak lazán f*szra veszik Orbán Viktort, mert tudták, hogy Magyarország lecsorésodott, és a pénzük van annyira fontos, hogy ezt megtehessék. Meg is tették!
A magyar kormány reakciója viszont beszédes: az AH egyértelművé tette, hogy a gödi gyár vezetői hazudnak és átverik a magyar döntéshozókat, és mi történt ezután? Nagy Márton szólalkozott össze Szijjártóval. Oké. És? És hol volt Orbán Viktor? Nélküle nincs kormányülés, biztosan jelen volt, de miért hallgatott? Miért maradt mindenki a helyén? Ha egy ország vezetését egy multinacionális cég ilyen látványosan megvezeti, annak normális államokban következményei vannak. Itt nem voltak. Két miniszterszerűség egymásnak köszörülte a torkát, aztán csend.
A történetben minden benne van, amiről a neoviktoriánusok hazudnak:
Cáfolja a NER egyik kedvenc mítoszát: a szuverenitást. Nincs szuverenitás ott, ahol a kormány a külföldi tőke jóindulatától függ, és ezért inkább félrenéz, ha a saját állampolgárai egészsége kerül veszélybe. A „nemzeti érdek” addig tart, amíg a befektető pénzt hoz. Utána már csak a könyvelés marad.
Közben kiderült az is, mennyire „szakértői” a rendszer. Annyira, hogy egy dél-koreai vállalat vezetői gyakorlatilag a saját feltételeik szerint működhetnek egy magyar városban, miközben a hatóságok jelentései a fiókokban keringenek. És, ha ez nem lenne elég, a politikai vezetés inkább egymással veszekszik, minthogy rendet tenne - a felelősség ismét elpárolog.
És ott a jól ismert kommunikációs koreográfia. Először lapítás: nincs itt semmi látnivaló. Aztán tagadás: minden rendben van. Végül a felháborodás: valaki más a hibás. Csernobil után Moszkva pont így csinálta. Most Budapest csinálja ugyanígy.
A legbeszédesebb talán az, hogy mindezek után is minden megy tovább. A gyár működik, a rendszer működik, a politikai következmények pedig elmaradnak. A NER nem azért erős, mert jól működik, hanem mert következmények nélkül működik. És amíg ez így van, addig a gödi történet nem kivétel, hanem minta.
Ez Magyarország Orbán általi eloroszosításának mintája.
Karczag Anna