Az EU végre észrevette, hogy nem lesz áram hálózat nélkül

Az Európai Parlament képviselői gyorsabb engedélyezést kérnek az energetikai hálózatok, a megújulóenergia-projektek, az energiatárolók és a töltő-infrastruktúra építésénél. A lényeg egyszerű: hiába épül napelem, szélerőmű, akkumulátorgyár, adatközpont vagy elektromosautó-töltő, ha az áramot nem lehet rendesen eljuttatni oda, ahol szükség van rá. Európa éveken át beszélt zöld átállásról, ipari versenyképességről és olcsó energiáról, aztán kiderült, hogy a kontinens egyik legfontosabb szűk keresztmetszete nem valami látványos geopolitikai csoda, hanem a kábel, az alállomás, az engedély és a hálózati csatlakozás.

Az ügy a European Grids Package, vagyis az európai energiahálózati csomag része. A Bizottság még 2025 decemberében terjesztette elő, Ursula von der Leyen pedig korábban azzal indokolta, hogy Európának egyszerre kell csökkentenie az energiaárakat, növelnie az ellátásbiztonságot, leválnia az orosz energiáról és felgyorsítania az elektrifikációt. Ez papíron szépen hangzik, csak a gyakorlatban az derült ki, hogy a hálózat sok helyen nem bírja azt, amit a politika rá akar akasztani. Az Európai Bizottság szerint az EU villamosenergia-hálózatainak 40 százaléka több mint negyvenéves, miközben 2030-ig körülbelül 584 milliárd eurónyi beruházásra lenne szükség.

A mostani javaslat egyik legfontosabb eleme az engedélyezési eljárások rövidítése. Az EP ipari és energetikai szakbizottsága olyan szabályokat támogat, amelyek rövidebb határidőket, egységes nemzeti digitális engedélyezési portált és külön uniós keretet vezetnének be az áramhálózati beruházásokra. A cél az, hogy a hálózatfejlesztés ne fulladjon bele abba a bürokratikus mocsárba, amelyben egy-egy átviteli hálózati projekt akár tíz évig is elakadhat, ennek pedig több mint felét maga az engedélyezés viszi el. A megújulóenergia-projektek engedélyezése tagállamtól és technológiától függően szintén évekre nyúlhat.

A Tanács júniusban már elfogadta saját tárgyalási álláspontját, amely szintén a gyorsabb, átláthatóbb engedélyezést, a digitális ügyintézést és a stratégiai jelentőségű projektek elsőbbségét támogatja. A tagállamok álláspontja szerint bizonyos esetekben az is elképzelhető, hogy ha egy hatóság köztes engedélyezési lépésben nem válaszol időben, azt hallgatólagos jóváhagyásnak lehessen tekinteni. Ez már nem adminisztratív kozmetika, hanem annak beismerése, hogy a jelenlegi tempóval Európa saját céljait sem tudja teljesíteni.

A másik nagy kérdés a pénz és a költségmegosztás. Az energiahálózatok fejlesztése nem olcsó, és sok beruházás nem egyetlen országot szolgál ki. Egy határon átnyúló vezeték, tengeri összeköttetés vagy regionális hálózatfejlesztés költségei és hasznai nem mindig ugyanott jelennek meg, ezért az EU most azt próbálja szabályozni, hogy a tagállamok a tényleges előnyök alapján osszák meg a terheket. Magyarán: ne lehessen minden projektet évekig azzal blokkolni, hogy mindenki használni akarja az áramot, de fizetni majd inkább a szomszéd fizessen.

A csomagban szerepel az úgynevezett Energy Highways kezdeményezés is, amely nyolc kiemelt európai infrastrukturális szűk keresztmetszetet akar kezelni. Ide tartozik többek között a Pireneusokon átvezető ibériai összeköttetés, Ciprus elektromos elszigeteltségének felszámolása, a balti térség Harmony Link projektje, a Bornholm Energy Island, valamint Délkelet-Európa hálózati és ellátásbiztonsági megerősítése. Ez utóbbi nekünk sem mellékes, mert Románia és a térség energiaárai, hálózati kapacitásai és tárolási lehetőségei pontosan ebben a délkelet-európai problémacsomagban ülnek.

A tét tehát nem az, hogy Brüsszel megint kitalált valami új rövidítést, amitől boldog lesz a powerpoint. A tét az, hogy Európa képes-e fizikailag is megépíteni azt az energiarendszert, amelyről politikailag már régóta beszél. Orosz gázról leválni, ipart itthon tartani, adatközpontokat, akkumulátorokat, hőszivattyúkat, elektromos autókat és megújuló energiát egyszerre futtatni nem lehet olyan hálózattal, amelynek jelentős része még abból az időből maradt ránk, amikor az európai energiapolitika csúcstechnológiája nagyjából az volt, hogy olcsón jön a gáz keletről, aztán majd csak lesz valahogy.

Forrás: EP