"Béke"menetesek vertek egy ellentüntetőt, a zsaruk is beszálltak

Csőgör Pétert megint letartóztatták – 24 órára. Eredetileg három napra tervezték, de az ügyészségnek még ők is belátták: nincs bizonyíték, hogy „hivatalos személy elleni erőszakot” vagy garázdaságot követett volna el. Vicces, nem? A békemenet „békéje” úgy működik, hogy a botcsapások a békés demonstrálóra esnek, a molinót tartó bátor ember pedig a bűnös. Ez az ország logikája: fejre állítva minden.

Hadházy Ákos beszámolója szerint a békemenetesek előbb botokkal támadták Csőgört, majd a rendőrök is beszálltak a játékba, álcázott hivatalosságuk tudatában vagy anélkül – mindegy. Az esemény így egy abszurd színpad: erőszak békében, hivatalos és nem hivatalos kezek összefonódva, és az áldozat lesz a gyanúsított.

Csőgör persze nem kezdő. Tudta, mibe vág bele. Nem először áll ki, és nem először kerül bajba az igazság kedvéért. Dühét a múltja indokolja: a Magyar Triatlonszövetségben feltárt visszaélések miatt kirúgták, anyagilag tönkretették. Így, amikor felmerül a molinó ötlete, a kérdés már nem az, hogy „mer-e”, hanem hogy „mennyi abszurditást bír el egy nap az ország”.

De ne áltassuk magunkat: egy emberi hősies kiállása önmagában hasztalan. Az ellenállás akkor hatásos, ha sokan lépnek fel egyszerre. Addig marad a hős, a botok, a rendőrök, a színpad és a közönség, aki nézi az egész cirkuszt. Ebben az országban a „béke” menetén a rendőr és a résztvevő vállvetve veri azt, aki a hazugságokra felhívja a figyelmet, mert ez itt a mimagyarok országa: ahol a bátor bűnös, az agresszor áldozat, a rendőr résztvevő, a béke háború, a hatalom az ütőbot – és mindenki tapsol a fejekben uralkodó sötétségnek!

Forrás: Hadházy Ákos

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Mureșan adócsökkentésre készül, de továbbra is hiányzik 64 szavazata

Mureșan adócsökkentésre készül, de továbbra is hiányzik 64 szavazata

Három miniszterelnök-helyettessel, változatlan számú minisztériummal és a PNL, az USR, valamint az RMDSZ részvételével alakítana kormányt Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök. Szerdai sajtótájékoztatóján közölte: nem emelné az adókat, megtartaná az egykulcsos adórendszert, és amint a költségvetési helyzet lehetővé teszi, 21-ről 19 százalékra csökkentené az áfát. A kormány parlamenti…

ugar
Trump a világra tolná az amerikai dízelválságot

Trump a világra tolná az amerikai dízelválságot

Donald Trump támogatja az amerikai dízelexport betiltását, miután az Egyesült Államokban a gázolaj országos átlagára gallononként rekordot jelentő 6,53 dollár fölé emelkedett. Az elnök szerint az Egyesült Államoknak nem külföldön kellene eladnia az üzemanyagot, hanem saját piacán kellene tartania, hogy növelje a kínálatot és lenyomja az árakat. Döntés azonban még nem született: Trump egyelőre…

ugar
Miért drága az üzemanyag Európában? A Trump-adminisztráció egyik nagy mulasztása

Miért drága az üzemanyag Európában? A Trump-adminisztráció egyik nagy mulasztása

Közel tíz hónapja húzódik a Lukoil nemzetközi vagyonának eladása az amerikai Carlyle befektetési alapnak, mert a Trump-kormányzat szervei nem jutottak dűlőre egymással – írta a Financial Times, amelynek elemzését a bolgár Mediapool ismertette. A halasztás miatt európai finomítók nem tudják növelni a benzin- és gázolajtermelésüket, miközben az üzemanyaghiány az Egyesült Államokban és Európában is…

ugar
Mureșan: „vagy a mi kormányunk, vagy előrehozott választás". Az RMDSZ-t is kicsit falhoz lökte

Mureșan: „vagy a mi kormányunk, vagy előrehozott választás". Az RMDSZ-t is kicsit falhoz lökte

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióinak ülésén közölte, hogy végigviszi a beiktatási eljárást, és a parlament elé áll a bizalmi szavazásra, noha a Szociáldemokrata Párt (PSD) bejelentette, hogy nem támogatja a kormányát.

ugar
A Georgescu-polip: nincs itt semmi orosz szál, csak egy kis Dugin

A Georgescu-polip: nincs itt semmi orosz szál, csak egy kis Dugin

Călin Georgescu hívei tegnap óta azt harsogják a TikTokon, hogy a DIICOT ügye koholmány, az egymillió eurós csalás a „rendszer" bosszúja, Oroszországnak pedig semmi köze az egészhez. Hát persze, hogy semmi. Legfeljebb annyi, hogy a pénz az ügyészség szerint egy orosz kézben lévő bankon keresztül vándorolt a bűntársak számláira. Meg annyi, hogy az ember, aki a megkárosított üzletembert…

ugar