Mureșan: „vagy a mi kormányunk, vagy előrehozott választás". Az RMDSZ-t is kicsit falhoz lökte

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióinak ülésén közölte, hogy végigviszi a beiktatási eljárást, és a parlament elé áll a bizalmi szavazásra, noha a Szociáldemokrata Párt (PSD) bejelentette, hogy nem támogatja a kormányát.

A Mediafax forrásai szerint Mureșan három okot sorolt fel. „Nyilvánvaló, hogy az alábbi három okból végigvisszük az eljárást, és kiállunk a parlamenti szavazásra" – mondta. Az első az államfő és az alkotmányos eljárás iránti tisztelet, a második, hogy egy „modern", „Európa-párti, megreformált Romániáról" szóló elképzelést akar bemutatni a parlamentben. A harmadik: „Hogy az emberek lássák, hogyan szavaznak az egyes pártok. Tudják meg, mi a helyzet a parlamentben. A parlamentet az elmúlt hónapokban nem tették komolyan próbára."

Mureșan az ülésen kormányprogramja néhány irányát is ismertette. Szerinte a reformot az államnál kell kezdeni: csökkenteni kell a parlamenti képviselők számát a népszámlálás szerinti lakossághoz igazítva, és össze kell vonni állami ügynökségeket. A listán szerepel a specnyugdíjak reformja, valamint annak megszüntetése, hogy valaki egyszerre kapjon nyugdíjat és állami fizetést. Az állami vállalatoknak szerinte „hatékony vezetésre" van szükségük, az adóhatóságnak pedig elsősorban a nagy adócsalásokra kellene összpontosítania. A kijelölt kormányfő elvetette az újabb adóemelést is.

„Nincs szükség adóemelésre, és az áfa emelésére sem. Tegnap a PSD ülésén persze ezt állították. Soha nem mondtam ilyet. Nem fogunk ilyet tenni"

– mondta a források szerint. Hétfő este Mureșan azt is kijelentette, hogy szívesen visszavinné az áfát 21-ről 19 százalékra, de csak akkor, ha a költségvetés helyzete ezt megengedi. A kijelölt miniszterelnök ismét felvetette az előrehozott választás lehetőségét.

„Világos, hogy Románia elnöke eddig nem támogatta az előrehozott választást, de most két lehetőség van: a mi kormányunk vagy az előrehozott választás"

– mondta. A szavazás előtt figyelmeztetést is küldött:

„Nem szeretnék egy olyan PSD-s képviselő bőrében lenni, aki előrehozott választás esetén elveszítheti a mandátumát. Vagy egy olyan kis párt, illetve csoport képviselőjének a helyében, amely nem jutna be újra a parlamentbe."

Ez utóbbi akár Kelemen Hunornak küldött burkolt üzenet is lehetett, hiszen a Szövetség elnöke alig pár napja azon lamentált az ország nyilvánossága előtt, hogy Mureșan adja vissza a megbízatását, hiszen úgysem tud kormányt alakítani, ha pedig a Parlament elég viszi a dolgot, akkor "nekünk is át kell gondolnunk, hogy mit csinálunk", ami eléggé furcsa egy olyan szervezettől, amely elvileg nemcsak támogatója, hanem jelölője is Mureșannak.

A PSD vezetése hétfőn egyhangúlag úgy döntött, hogy nem szavaz Mureșan kormányára.

„A PSD ma úgy döntött, hogy NEM szavazza meg a Bolojan 2.0 kormányt! A PSD csak olyan kormányt szavaz meg, amelynek tagja, legyen az kisebbségi vagy koalíciós kormány"

mondta Sorin Grindeanu pártelnök. Hozzátette: „Láttam, hogy Mureșan úr büszkén jelentette be, hogy Bolojan tanítványa akar lenni. Ezért a PSD NEM szavazhat rá." A döntést a párt Országos Politikai Tanácsa elé terjesztik. Grindeanu azt is kifogásolta, hogy Mureșan nem mondta meg, miből fedezné a költségvetésből hiányzó mintegy 30 milliárd lejt. A pártvezetés ülésén egy volt PSD-s miniszter a források szerint azt mondta, inkább előrehozott választás legyen, mintsem hogy megszavazzák Mureșan kormányát. Grindeanu egy nappal korábban egy tévéinterjúban azt sem zárta ki, hogy a PSD az AUR-ral alakítson kormányt. Az AUR szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu kedden úgy reagált: ha Grindeanu meghívja őket, elmennek tárgyalni vele.

A Mediafax számításai szerint a Mureșant támogató PNL, USR és RMDSZ együtt 169 képviselővel és szenátorral rendelkezik, a kormány beiktatásához viszont legalább 233 szavazat kell. Még abban a legkedvezőbb esetben is, ha Mureșan megkapná a nemzeti kisebbségek 17 képviselőjének és legfeljebb 23 független parlamenti képviselőnek a szavazatát, összesen 209 voksot érne el, 24-gyel kevesebbet a szükségesnél. Mureșan ennek ellenére kedden is elutasította, hogy visszaadja a megbízatását.

Ugar

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

A Georgescu-polip: nincs itt semmi orosz szál, csak egy kis Dugin

A Georgescu-polip: nincs itt semmi orosz szál, csak egy kis Dugin

Călin Georgescu hívei tegnap óta azt harsogják a TikTokon, hogy a DIICOT ügye koholmány, az egymillió eurós csalás a „rendszer" bosszúja, Oroszországnak pedig semmi köze az egészhez. Hát persze, hogy semmi. Legfeljebb annyi, hogy a pénz az ügyészség szerint egy orosz kézben lévő bankon keresztül vándorolt a bűntársak számláira. Meg annyi, hogy az ember, aki a megkárosított üzletembert…

ugar
Hackerek törték fel a hackereket: a ShinyHunters átvette az orosz cl0p sötét webes oldalát

Hackerek törték fel a hackereket: a ShinyHunters átvette az orosz cl0p sötét webes oldalát

A világ egyik legismertebb kiberbűnözői csoportja, a ShinyHunters vasárnap azt állította, hogy átvette az irányítást fő riválisa, az orosz nyelvű cl0p sötét webes (dark web) oldala fölött. A lépés nyilvánosság elé hozta a két banda közötti régóta húzódó viszályt – írta a Reuters.

ugar
Szele Tamás: A menekülő forgatócsoport esete

Szele Tamás: A menekülő forgatócsoport esete

Valamikori, nagyon kedves, sajnos már megboldogult főszerkesztőnőm egyik legtöbbet hangoztatott mondása jut eszembe, akkor szokta elővenni, ha valami borzalmas hibát látott egyik-másik sajtó(vég)termékben: „Ez valaha egy szakma volt...”

zona
Nulla kockázat, száznál több ország: így építené fel a Revolut a globális bankot

Nulla kockázat, száznál több ország: így építené fel a Revolut a globális bankot

Nik Storonsky, a Revolut alapítója és vezérigazgatója a Financial Timesnak adott hétfői interjújában felvázolta, milyen globális bankot szeretne építeni. A modell lényege, hogy a cég a betéteknek csak töredékét helyezné ki hitel formájában, így Storonsky szavaival „gyakorlatilag nulla kockázatot" vállal. A terv abban az időszakban kerül nyilvánosság elé, amikor a londoni fintechcég sorra szerzi…

ugar
Három éves szankció-hosszabbítás, de Magyarország támogatásával lekerült a listáról Fridman és Uszmanov

Három éves szankció-hosszabbítás, de Magyarország támogatásával lekerült a listáról Fridman és Uszmanov

Az Európai Unió tagállamai kedden három évre meghosszabbították a csaknem háromezer orosz magánszemélyt és szervezetet érintő egyéni szankciókat, a listáról azonban lekerült két, Moszkvához közel állónak tartott milliárdos: Aliser Uszmanov orosz-üzbég üzletember és Mihail Fridman orosz oligarcha. A megállapodás csak az utolsó pillanatban született meg, miután Lettország hétfő este még megvétózta…

ugar