Bukarest: a rendszer saját romjai alatt keresi az új miniszterelnököt

Alig telt el egy hónap azóta, hogy a PSD és az AUR közös erővel kihúzta a széket Ilie Bolojan kormánya alól, és a román politika máris úgy néz ki, mint egy kiégett kaszinó hajnali négykor: a játékosok többsége rég elvesztette a pénzét, a krupiék fáradtan forgatják a rulettet, a biztonsági őrök pedig csak abban bíznak, hogy nem tör ki verekedés a kijárat előtt.

Ebben a helyzetben lépett színre Nicușor Dan, aki egy hónapnyi eredménytelen alkudozás, háttértárgyalás és politikai helyezkedés után arra a következtetésre jutott, hogy ha a pártok képtelenek kormányt alakítani, akkor majd alakít helyettük valaki más. Így lett Eugen Tomac a miniszterelnök-jelölt, egy olyan politikus, aki gyakorlatilag nem rendelkezik saját parlamenti hadsereggel, nincs mögötte jelentős párt, és akinek elsődleges politikai tőkéje jelenleg az, hogy nem tartozik a nagy pártok egyikéhez sem. Csakhogy Románia nem egy egyetemi vitaest, ahol a jó szándék és a szakértelem elegendő a sikerhez. Románia parlamentáris köztársaság, ahol a kormányzás alapfeltétele a parlamenti többség, márpedig jelenleg pontosan ez az, ami hiányzik. A helyzet groteszk voltát jól mutatja, hogy Tomac hétfőn végiglátogatta a parlamenti pártokat, és mindenütt ugyanazzal a problémával találkozott: mindenki elmagyarázta neki, miért nem fogja támogatni.

A PNL lényegében azt mondta, hogy parlamenti támogatás nélkül semmilyen kormány nem képes végrehajtani azokat a reformokat, amelyek nélkül Románia elveszítheti az uniós források jelentős részét. Ilie Bolojan nem kerülgette a forró kását. Világossá tette, hogy az ország előtt álló legfontosabb feladat a helyreállítási alap pénzeinek lehívása, ehhez pedig olyan törvényeket kell elfogadni, amelyeket kizárólag stabil parlamenti többséggel lehet keresztülverni a törvényhozáson.

A USR még ennél is tovább ment. Dominic Fritz gyakorlatilag kimondta azt, amit Bukarestben már hetek óta mindenki suttog: a parlamentben jelenleg egy többség létezik, az pedig a PSD–AUR és minden más csak politikai kozmetika. A reformokat megbuktató PSD most egy technokrata kormány mögé bújva próbálná elkerülni a felelősséget, miközben ugyanazokkal az eszközökkel akadályozná a változásokat, amelyekkel korábban megbuktatta a Bolojan-kormányt. Ez az egész történet ugyanis nem Tomacról szól. Tomac csupán a díszlet.

A valódi kérdés az, hogy Nicușor Dan elnök képes-e olyan kormányt létrehozni, amelynek nincs politikai hátországa, de mégis végig tud vinni fájdalmas reformokat egy olyan parlamentben, ahol a pártok többsége vagy nem akarja ezeket a reformokat, vagy kizárólag politikai haszonszerzés céljából támogatná őket. A helyzetet pedig tovább súlyosbítja a tervezett kabinet névsora.

A listán kétségtelenül található néhány komoly szakmai múlttal rendelkező személyiség. Mihnea Motoc korábbi védelmi miniszter és diplomata például nehezen vádolható tapasztalatlansággal. Luca Niculescu külügyminiszter-jelölt szintén hosszú diplomáciai pályafutással rendelkezik. Az oktatási tárcára kiszemelt Sorin Costreie mögött komoly akadémiai és közigazgatási tapasztalat áll. Ugyanakkor a névsorban olyan figurák is feltűnnek, akik körül évek óta viták, botrányok és kérdőjelek keringenek.

A belügy élére például Bogdan Despescu neve került elő, akinek pályafutását nemcsak a román rendőrség látványos kudarcai árnyékolják be, hanem a plágiumvádak is. Egy olyan országban, ahol a rendőrség sorozatos kudarcokat vallott a legsúlyosabb ügyek felderítésében, egy ilyen jelölt kinevezése minimum nehezen magyarázható. A pénzügyi tárcánál felmerült Bogdan Drăgoi neve is, akinek karrierje egyszerre testesíti meg a román elit felemelkedésének és összefonódásainak teljes történetét, a rendszerváltás utáni privatizációktól kezdve a pénzügyi szektor hatalmi hálózatain át egészen azokig a családi és üzleti kapcsolatokig, amelyekről évek óta cikkez a sajtó.

És miközben Bukarest a miniszteri székek körül alkudozik, az ország előtt álló kihívások egyre sürgetőbbek:

• a PNRR-források

• a reformok

• a költségvetési hiány

• a befektetői bizalom kérdése

• az ukrajnai háború árnyékában zajló geopolitikai átrendeződés

• az AUR

Mert miközben a rendszer pártjai egymást gyengítik, a román nacionalisták minden nappal erősebbek lesznek. Nem azért, mert különösebben tehetségesek lennének, hanem azért, mert minden politikai káosz az ő narratívájukat erősíti. Minden sikertelen kormányalakítás, minden háttéralku, minden technokrata kísérlet ugyanazt az üzenetet közvetíti a választók felé: a régi elit képtelen kormányozni. És amikor egy társadalom eljut erre a következtetésre, akkor rendszerint nem a mérsékelt erők erősödnek meg. Éppen ezért a Tomac-kormány története valójában nem egy technokrata kabinet története. Sokkal inkább annak a története, hogy a román politikai rendszer képtelen eldönteni, mit akar kezdeni saját magával.

Nicușor Dan most arra tesz kísérletet, hogy szakértőkkel pótolja a politikát. A probléma csak az, hogy a politika nem egy meghibásodott alkatrész, amelyet egyszerűen ki lehet szerelni a gépből. A politika maga a gép. Ha Tomac megbukik, az elnök állítólag újabb technokrata jelöltet küld csatába. Ha az is elbukik, megnyílik az út az előrehozott választások felé, ami ugyan alkotmányosan lehetséges, de Románia történetében még soha nem történt meg, mert a képviselők ritkán szavaznak saját állásuk megszüntetésére. Így aztán az ország egy furcsa átmeneti állapotban lebeg, ahol mindenki tudja, hogy a jelenlegi helyzet fenntarthatatlan, de senki sem hajlandó megfizetni a változás politikai árát. A román politika tehát ismét eljutott oda, ahová időről időre mindig eljut: a szereplők már nem az ország jövőjét próbálják megtervezni, hanem a következő közvélemény-kutatást túlélni. És miközben a pártok a saját túlélésükért küzdenek az egész történet kezd leginkább arra hasonlítani, amikor a Titanic zenekara leváltja a karmestert, majd elégedetten megállapítja, hogy ezzel minden lényeges problémát sikerült kezelni.

Karczag Anna