Habemus Bókam, ha-ha-ha

"Habemus Bókam!” – írta Orbán Viktor, s ezzel egyetlen, gondosan idétlen mondatba sikerült belesűrítenie mindazt, ami a Fidesz végjátékáról tudható: a hatalom vallásos önimádatát, a történelmi szerepjátékot, a nyelvi műveletlenséget és a személyi kultusz egyre öblösebb provincializmusát. Kezdjük a latinnal, bár kétséges, hogy az alkotói folyamat során bárki eljutott idáig. A Habemus papam azt jelenti: „van pápánk”, szó szerint: „pápánk van”. A papam a papa tárgyesete. (Nem szépen, de nyelvtanilag pontosan: Pápát birtokolunk.) A „Bókam” ellenben sem latinul, sem magyarul nem jelent semmit.

Ha a Bóka nevet valaki mindenáron latinosítani kívánná, előbb el kellene döntenie, milyen latin névszói paradigmába erőszakolja bele. A kampánystáb azonban a nyelvtant fölösleges brüsszeli bürokráciának tekinthette, és egyszerűen odaragasztott egy m betűt a név végére. Így született meg a NER-latin: olyan nyelv, amelyet soha senki nem beszélt, de amelyen Orbán Viktor már csalhatatlanul nyilatkozik. Magyarul a „Bókám” – hosszú á-val – legfeljebb azt jelentené: az én Bókám. Ez legalább nyelvtanilag értelmes volna, politikailag pedig meghökkentően pontos.

Mert itt éppen erről van szó. Nem arról, hogy a frakciónak van vezetője, hanem arról, hogy Orbánnak van egy újabb Bókája. Bókám. Frakcióm. Pártom. Országom. A birtokos személyrag lassan az egész állam alkotmányává válik. A történelmi utalás még szerencsétlenebb. A Habemus papam formulával a pápaválasztás eredményét jelentik be. A pápát a bíborosi kollégium választja meg; az elhunyt vagy leköszönő pápa nem ül oda a konklávé elé, hogy közölje, kit tessék egyhangúlag megválasztani. A Fideszben azonban a konklávé úgy működik, hogy előbb megszületik a vezéri akarat, azután összegyűlnek a bíborosok, végül egyhangúlag felismerik, amit mindig is gondoltak. Ez a politikai transzszubsztanciáció fideszes tana: Orbán akarata átlényegül a testület szabad döntésévé. A katolikus egyházban a fehér füst azt jelzi, hogy a választás megtörtént.

A Fideszben a Facebook-fotó jelzi, hogy a kiválasztás megtörtént. Ott a Szentlélek közreműködésében bíznak, itt Havasi Bertalan kommunikációs igazgatóéban. Ott a megválasztott személy új nevet vesz föl, itt elég, ha elveszíti maradék politikai önállóságát. A hasonlat ráadásul elárul valamit, amit talán nem akart elárulni. Orbán már nem egyszerű pártelnökként képzeli el magát. Ő az, aki megteremti a tisztséget, kijelöli a személyt, kihirdeti az eredményt, majd az eseményt szakrális formulával emeli a profán világ fölé. Egyszerre konklávé, camerlengo, protodiakónus és gondviselés. A testületnek mindössze annyi marad, hogy egyhangúlag végrehajtsa a csodát. Csakhogy a Habemus papam örömhír. Azt közli, hogy az interregnum véget ért, az üres trón ismét betöltetett. A „Habemus Bókam” ezzel szemben egy politikai interregnum kezdetét jelenti: annak a pártnak az állapotát, amely már elveszítette a kormányzati hatalmat, de még mindig birodalmi liturgiát rendez saját személyzeti döntéseiből. Minél kisebb lett a tényleges hatalom, annál nagyobb lett a szertartás. Minél prózaibb a kinevezés, annál több hozzá a tömjén.

Egy frakcióvezetőt választottak. A bejelentés hangja mégis úgy szól, mintha Szent Péter utóda lépett volna ki a loggiára. Ez a bukott hatalmak jellegzetes esztétikája. Amikor már nincs birodalom, marad a bíborpalást. Amikor megszűnik a kormányzás, megkezdődik az önkanonizáció. Amikor a történelem elindul nélkülük, történelmi jelmezbe öltöznek, hátha a brokát elfedi a vereséget. És természetesen ott a névvel való tréfálkozás infantilis közvetlensége is. Az alattvalói nyilvánosság ilyenkor köteles felismerni a vezér káprázatos humorát. Nevetni kell azon, hogy a papam helyére odakerült a „Bókam”.

Ez volna a politikai szellemesség: egy kétezer éves intézmény, egy több mint hétszáz éves formula és egy európai kultúrát végigkísérő liturgikus hagyomány találkozik egy kocsmai névragozással. A poén mélysége nagyjából akkora, mint amikor valaki azt mondja: Veni, vidi, pacal. Ám a „Habemus Bókam” mégis fontos mondat. Tökéletesen megmutatja, hová jutott a rendszer. A kezdetekkor polgári Magyarországról beszélt. Később nemzeti együttműködésről. Azután történelmi küldetésről, keresztény civilizációról, birodalmak harcáról. Végül maradt egy rosszul ragozott latin szóvicc, egy közös Facebook-fotó és egy egyhangú szavazás. Ez a Fidesz végjátéka: a hatalom eltűnt. A póz maradt. Habemus Bókam. Van Bókájuk. Országuk nincs.

Forrás:


Did you like this article?

Support our work with a small donation

Secure payment via Stripe • Min. 2 EUR

Gesta recommendations:

Irán megszabta az árat: hat feltétel a Hormuzi-szoros újranyitásáért

Irán megszabta az árat: hat feltétel a Hormuzi-szoros újranyitásáért

Van egy pillanat minden alkudozásban, amikor a gyengébbnek hitt fél hirtelen felismeri, hogy valójában az egész asztalon rajta tartja a kezét. Irán most épp ilyen pillanatban van. Miközben a világ energiaárai a Hormuzi-szoros bénultsága miatt emelkednek, Teherán szombaton nyilvánosságra hozott egy hosszú követeléslistát arról, mit kell az Egyesült Államoknak teljesítenie ahhoz, hogy a szoros újra…

ugar
Szeptemberi Duma-választás:  az FSZB elsöpri az ellenzéket

Szeptemberi Duma-választás: az FSZB elsöpri az ellenzéket

Oroszországban szeptember 17. és 20. között tartják a Duma-választásokat — az elsőt a teljes körű ukrajnai invázió kezdete óta, és minden jel arra utal, hogy a kimenetel jóval a szavazás előtt eldől. Putyin biztonsági szolgálatai ugyanis épp azon dolgoznak, hogy elszabotálják a háborúellenes ellenzék minden kísérletét arra, hogy pozíciót szerezzen.

ugar
„Pofon az oroszoknak": Zelenszkij Belgrádban

„Pofon az oroszoknak": Zelenszkij Belgrádban

Van a diplomáciában egy műfaj, amelyben maga a helyszín az üzenet. Amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton először tette be a lábát Belgrádba — Moszkva egyik utolsó európai barátjának a fővárosába —, a látogatás konkrét eredményei másodlagossá váltak ahhoz a szimbolikus gesztushoz képest, amit maga a megjelenés jelentett. Egy ukrán tisztségviselő nem is köntörfalazott: a látogatás…

ugar
Az FSZB lett az ország gazdája, Putyin a keményvonalasokra bízza magát

Az FSZB lett az ország gazdája, Putyin a keményvonalasokra bízza magát

Amikor egy tekintélyelvű rendszer meggyengül, a vezetője jellemzően nem enged a szorításon, hanem még jobban ráhúzza. Pontosan ez történik most Oroszországban. A Kremlhez közeli forrásokra épülő Bloomberg-értesülés szerint Vlagyimir Putyin egyre inkább a titkosszolgálatra, az FSZB-re bízza az ország irányítását — miközben az orosz társadalomban csökken a hit a háború sikerében, a gazdaság…

ugar
Szele Tamás: Ország a borotva élén

Szele Tamás: Ország a borotva élén

Egyszer minden a helyére fog kerülni, még ebben a Transznisztria nevű, nagyon rossz állapotban lévő sufniban is. De hogy mikor lesz ez az egyszer? Talán a háború után. És hogy az mikor lesz? Azt csak a Jóisten tudja.

zona