Kedves Drulă úr, mi nem kérdezzük meg az RMDSZ-t. Tudjuk, hogy nem válaszol.

Cătălin Drulă magyarul fordult az erdélyi magyar választókhoz, és azt kérte tőlük, tegyék fel parlamenti képviselőiknek a kérdést: miért segített az RMDSZ abban, hogy az AUR és az SOS még nagyobb hatalomhoz jusson a román parlamentben? A kérdés jogos, pontos, politikailag telibe talál, csak van vele egy apró erdélyi probléma: az egyszeri magyar választó nem fogja megkérdezni RMDSZ-t, mert az egyszeri magyar választó aligha találkozik velük, kivéve kampányban, de leginkább még olyankor sem; másrészt pedig azért, mert erre a kérdésre már harminchat éve folyamatosan érkezik a válasz, csak általában kinevezési papíron, RMDSZ-től függő iskolaigazgatói döntésben, sajtótulajdonban, bukaresti alkuban, elhallgatott botrányban és abban a végtelenül fárasztó politikai mimikában, amelyet az RMDSZ képviseletnek nevez, miközben már 25 éve inkább politikai fogvatartásra hasonlít. Igen, az erdélyi magyar választó ma egy politikai eszközként használt túsz. És 36 évnyi túsz-státusz elhozta ugyanazt, amihez a svéd bankban rekedteknek elég volt 131 óra. Így született meg a Stockholm-szindróma kifejezés. Lesz vajon RMDSZ-szindróma is? Vagy már van, csak nem vesszük észre?

Kedves Drulă úr, önöknek, többségi románoknak, minden nyomorúság, korrupció, pártpolitikai ragacs és intézményi gyávaság ellenére még mindig vannak relatíve pártfüggetlen, elvben elszámoltatható intézményeik. Vannak román pártok, amelyek egymással versenyeznek, buknak, visszajönnek, koalícióznak, szétverik egymást, néha még kérdeznek is valamit. Nekünk ezzel szemben tulajdonképpen csak pártunk van. Egyetlen nagy, mindent magába húzó, örökre leválthatatlannak berendezett kisebbségi PCR, amely egyszerre akar képviselet, intézményrendszer, sajtó, pályázati kapu, iskolaügyi felügyelet, bukaresti alkusz és közösségi lelkiismeret(lenség) lenni. Innen nézve az volna az igazán igazságos kísérlet, ha önöknek is jutna egy ilyen örök román PCR, amely harminchat évig elmagyarázza, hogy nélküle megszűnik a nemzet, majd minden alkalommal ugyanazok ülnek vissza ugyanabba a székbe. Gyanítom, három hét után forradalmat csinálnának.

Az RMDSZ etnikai párt, amivel önmagában nem volna baj, hiszen egy kisebbségi közösségnek lehet legitim érdekképviseleti igénye; a baj ott kezdődik, hogy a román választási rendszer, a parlamenti küszöb és az RMDSZ által uralt intézményi tér együtt olyan politikai karámot épített, amelyben a magyar választónak újra és újra azt mondják: ha nem rájuk szavazol, elveszik a képviselet. Nem azt mondják, hogy jók vagyunk, nem azt, hogy elszámolunk, nem azt, hogy versenyezzünk tisztességesen. Azt mondják: mögöttünk nincs senki, csak a szakadék - és ez működik. Működik, mert:

1. Az RMDSZ ugyanis nemcsak parlamenti párt, hanem intézményi monopólium. Erdélyben túl sok helyen túl sok minden függ tőle: iskolák, igazgatói kinevezések, kulturális intézmények, alapítványok, önkormányzati hálózatok, magyar nyelvű nyilvánosság, pályázati pénzek, sajtó, lojalitási körök, helyi vállalkozói kapcsolatok. A legdurvább példa: azokban az iskolákban, ahol van magyar nyelvű oktatás, az igazgatók, aligazgatók kinevezéséhez az RMDSZ engedélye kell, törvényben kódolt módon, mivel az RMDSZ kijárta ezt a román parlamentben, és a román parlament megadta nekik ezt a pártállami jogot. Ez nem középkori legenda a búcsúcédulákról, hanem 2026 valósága. A sajtóról pedig még el sem kezdtünk beszélni, pedig ott a történet különösen szép: Turos Loránt RMDSZ-es szenátor, aki már egyszer csődbe vitte médiacégét épp ezen a forró nyáron kapta meg az engedélyt a CNA-tól, hogy megvásárolhassa az erdélyi magyar média viktororbánista rendszerek által tulajdonolt részét, ezzel majdhogynem 100 százalékos monopóliumot alakítva ki. Senki az ujjukra sem koppintott, pedig többségi szinten jóval a teljes monopólium alatt megszólal a vészcsengő, ami Önöknek a România TV, Antena3, az nekünk a teljes erdélyi magyar sajtó.

2. Pénzről is beszéljünk, mert a politikai erkölcs az RMDSZ-nél ott végződik, ahol a támogatási szerződés kezdődik. Az RMDSZ sajátos helyzetben van: pártként nem úgy kap állami támogatást, mint a román pártok, hanem kisebbségi szervezetként jut jelentős közpénzekhez, amelyek nagysága és felhasználása körül régóta több a köd, mint Londonban - Londonban viszont sokkal több az erdélyi magyar, mint Csíkszeredában. Ehhez jöttek még az évek során a budapesti pénzek, amelyek ebben a rendszerben talált pénzként hullottak be az ablakon, majd szépen beépültek ugyanabba a lojalitási gépezetbe. A magyar választó közben azt látja, hogy a közösségi pénz, az intézmény, a sajtó, az iskola, az önkormányzat, a pályázat és a politikai túlélés egyetlen nagy hálóban mozog, amelynek közepén mindig ugyanaz a párt ül. Aki pedig kérdez, az könnyen megtanulja, hogy a közösségi megbecsülés és a politikai engedelmesség között Erdélyben néha gyanúsan rövid az út.

3. Igen, voltak emberek, akik megkérdezték volna, hogy Hunor, mégis mi a pixemet csináltok harminchat éve a politikában. Az ő sorsuk többnyire kétfelé ágazott: vagy kimarták őket, elüldözték őket a politikából, néha az országból is, vagy lassan megtörték, megszelídítették, bevarrták őket az RMDSZ díszszalagjai közé. Erre különösen szép, már-már oktatófilmes példa a két RMDSZ-szel szemben szerveződő magyar párt, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt története, majd az egyesülésükből létrejött EMSZ és az abból is elégedetlenül továbbmozgó Magyar Polgári Erő körüli széthullás. A végén több úgynevezett ellenzéki magyar politikus is az RMDSZ listáin kapott befutó helyet, vagyis az RMDSZ színeiben lett parlamenti képviselő. Érti ezt, Drulă úr? Ez olyan, mintha az USR vezetői végül a PSD listáin jutnának be a parlamentbe, majd elmagyaráznák, hogy ez tulajdonképpen a pluralizmus magasabb rendű formája. Nálunk ez nem abszurd példa, hanem megtörtént politikai technológia.

4. A választó pedig azért nem kérdez úgy, ahogy egy normális demokráciában kérdezne, mert nem légüres térben él. Székelyföld az ország egyik legszegényebb régiója maradt, hiába ömlöttek közben Romániába az európai támogatások, ami az emberiség történetének egyik legnagyobb ingyenpénz-osztása, hiába javult az ország gazdasági helyzete annyit, hogy abból egy normális helyi politikai rendszernek sokkal több életminőség-javító intézkedést kellett volna véghezvinnie. A tömbmagyar vidékek fejlődése túl sok helyen az RMDSZ-hez kötött önkormányzati és intézményi hálózatokon múlik, így a párt nem egyszerűen politikai szereplő, hanem a helyi túlélési ökoszisztéma kapuőre. Egy szegény régióban pedig az ember nem mindig azért hallgat, mert egyetért, hanem mert dolgozni akar holnap is.

És ez nem mese és nem konteó, hanem a helyi társadalmi tapasztalat nyers anyaga. Köztudott, hogy a székelyföldi cégek között létezik egyfajta hallgatólagos bérkartell: hiába mész át egyik városból a másikba, Csíkszeredából Sepsiszentgyörgyre vagy vissza, a béred nem nő akkorát, amekkorát a piaci verseny, a vállalkozás teljesítménye vagy a munkaerőhiány indokolna. A tulajdonosoknak mehet jól a sora, de a munkások bérei ezt már sokkal kevésbé követik le. Egy ilyen gazdasági térben a politikai lojalitás nem csak zászlólengetés, hanem óvatosság. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy hangosan kérdezzen. Nem mindenki akarja kipróbálni, mi történik, ha a gyerek iskolája, a munkahelye, a pályázata, a helyi sajtóban róla kialakuló kép vagy a közösségi státusza egyszer csak rossz helyre kerül a párt által karbantartott láthatatlan térképen. A "nem mindenki" pedig mára többséget alkot.

Ezért nem fogjuk megkérdezni az RMDSZ-t, miért segített az AUR-nak és az SOS-nek nagyobb parlamenti hatalomhoz jutni. Nem azért, mert a kérdés rossz, hanem mert a válasz benne van a rendszerben. Az RMDSZ azért segít, mert megteheti. Azért teheti meg, mert a román politikai osztály hozzászoktatta magát ahhoz, hogy az erdélyi magyar közösséget egyetlen párton keresztül olvassa. Azért teheti meg, mert a magyar választót évtizedek óta azzal tartják sakkban, hogy a párt és a közösség ugyanaz. Azért teheti meg, mert az intézményi, pénzügyi és médiarendszer túl nagy része tőle függ. És azért teheti meg, mert amikor Bukarestben kell egy szavazat a jogállam bontásához, a pozíciók újraosztásához vagy a szélsőjobb parlamenti felemeléséhez, az RMDSZ mindig talál magának egy olyan mondatot, amellyel másnap otthon el lehet magyarázni, hogy ez is a magyar érdek volt.

De van itt még egy kellemetlenebb rész is, kedves Drulă úr. Az RMDSZ racionálisan cselekedett. Cinikusan, erkölcstelenül, a saját választóival szemben gyalázatosan, de racionálisan. Mert az USR már többször is bebizonyította, hogy az RMDSZ bármit tesz, mindig tiszta lappal kezdhet az önök pártjával folytatott tárgyalások során. Az erdélyi magyar választó tájékozatlanul van tartva az RMDSZ-re szabott és a kisebbségi demokráciát szisztematikusan elnyomó román törvények, intézményi függések és médiaviszonyok miatt, az USR pedig pragmatikus. Így az RMDSZ minden irányból megússza. Otthon nem kell válaszolnia, Bukarestben pedig előbb-utóbb újra tárgyalópartner lesz, mert kellhet a szavazata. Ez a párt tökéletesen megtanulta, hogy a botrány addig tart, amíg valakinek szüksége nem lesz rájuk. Utána jön a fehér lap, az új kezdet, a stabilitás, a kisebbségi felelősség, a kormányalakítási matematika, és megint mindenki úgy tesz, mintha tegnap még nem haragban lettek volna. Hány, a kampányban "magyar vért ivó" PSD-s képviselő, miniszter dolgozott együtt kormányon az RMDSZ-el?

Kérjük, hogy alkalomadtán Ön is tegyen fel kérdéseket az RMDSZ-es honatyáknak, hiszen önnek még válaszolni is fognak, velünk ellentétben. Mi ugyanis a kormányválság kezdetén megkérdeztük Kelemen Hunort, hogy milyen, az erdélyi magyar közösséget specifikusan érintő ügyeket visznek tárgyalásra a lehetséges kormánykoalíciós egyeztetések során. Kelemen Hunor természetesen egyetlen sort sem válaszolt, ahogy korábban sem, és későbbi leveleinkre sem. A romániai magyar média pedig, még azok is, amelyek az RMDSZ-től függetlennek mondják magukat, évtizedek óta nem kérdezik meg ezt az RMDSZ-től. Így aztán marad a nagy közösségi színház: az RMDSZ tárgyal, az RMDSZ dönt, az RMDSZ hallgat, az RMDSZ riogat, majd megvéd a nagy semmitől, a választó pedig utólag megtudhatja, hogy mindez természetesen érte történt.

Nem mellékes megjegyzésként, kifejezetten érdekes, hogy az RMDSZ-nek nincsenek a magyar kisebbséget érintő politikai céljai, hiszen még az USR kormányprogramjában is vannak magyar kisebbségre vonatkozó vállalások.

Drulă úr kérdése pedig maradjon ott, ahol annak a helye van: az erdélyi magyar nyilvánosság közepén. Miért segített az RMDSZ a szélsőségeseknek? És még pontosabban: meddig fogja a román politika úgy kezelni az RMDSZ-t, mint nélkülözhetetlen kisebbségi partnert, miközben az erdélyi magyar társadalom jelentős része egy olyan egypárti rendszerben él, ahol a verseny lehetőségét jogilag, intézményileg, és egzisztenciálisan is végzetesen bekorlátozták? Amikor az USR egyszer valóban kormányra kerül, ne elégedjen meg azzal, hogy az RMDSZ-szel éppen tiszta lappal lehet tárgyalni. Változtassák meg a romániai kisebbségi autokráciát támogató törvények sorát, mert az Európa Tanács is javasolta országjelentéseiben Romániának, hogy rendezze ezt a problémát. Amíg a román állam a kisebbségi képviselet nevében egypárti struktúrákat konzervál, addig az RMDSZ minden szélsőjobbellenes mondata csak kampányplakát marad egy viharvert téglafalon, ahova valaki felgraffitizett egy szép piros tulipánt, majd alája írta, hogy fasz.

Ugar