Így is épül egy politikai nemzet - roma származású katona dísztemetése Ungváron

Jevhenij Jurjiovics Buko a 107-es önálló területvédelmi dandár (Csernyivci megye) katonája volt, 2026. május 19-én esett el. 35 éves volt. Június elsején temették el Ungváron, teljes katonai tiszteletadás mellett. A temetésén az ukrán mellett kint volt a hagyományos, kocsikerekes, kék-zöld roma zászló is.

Buko bátor és jó katona lehetett. Onnan lehet sejteni, hogy egyrészt, majdnem két évet túlélt a harctéren, ez pedig akárkinek nem sikerül. Másrészt, a temetésén személyesen vett részt Bohdan Andrijiv ungvári polgármester is (a fotókon ő a szürke öltönyös, fehér inges, rövidhajú, 50+-os, ősz férfi). Sőt, a fegyveres erők főparancsnoka, Olekszandr Szirszkij is küldött egy, Bukót méltató búcsúüzenetet. Szintén a kivételességre utal, hogy az Ungvári Városi Tanács közösségi médiás oldalai szokatlanul sok fényképpel és részletes tudósításban számoltak be Buko temetéséről.

A kárpátaljai romák Ukrajna talán legkevésbé integrált nemzeti kisebbsége, akik közül nagyon sokan még ukrán léptékkel is iszonyú szegénységben élnek. Jelentős szegregátumok vannak Ungváron, Munkácson, és kisebb településeken is (Badaló, Makkosjánosi, stb.) Ha valaki Ungváron jár, elég végigmenni pl. a Hranyitna utcán és akkor el lehet képzelni a körülményeket a többi szegregátumban is... Az alacsony integráltsági szint miatt a 2022-es nagy háború előtt elég nehezen lett volna elképzelhető az a jelenet, hogy egy roma származású ember dísztemetést kap egy megyeszékhelyen, a polgármester részvételével, a helyi média kitüntetett figyelme mellett, stb. A nagy háború azonban ezt is megváltoztatta. Bár pontos adatok nincsenek, de tanulmányokban azt lehet olvasni, hogy minimum több száz roma harcol az ukrán hadseregben, kisebb részben szerződéses katonaként, nagyobb részben mozgósítottként. Helytállnak tisztességgel és megfizetik az árát is - több helyen lehet látni katonasírokon az ukrán mellett a roma zászlót is, és nem is csak Kárpátalján.

+4 kép

Buko nem az egyetlen, roma származású ukrán katona volt, aki ismertté vált. A nagy háború elején híres, széles körben "mémesedett" sztori volt Herszon megyében az orosz harckocsit állítólag elkötő helyi cigányok története (azóta egyébként kiderült, hogy nem teljesen úgy volt, ahogyan az a köztudatban szerepel, de egy elhagyott orosz páncélost valóban sikerült használhatatlanná tenniük a helyi lakosoknak.).

Volt egy "Báró" hívójelű, talán csehországi munkából hazatért roma katona (nem azonos a vinnicjai népzenész és vajda Petro "Báró" Oglival) szintén a háború elején, aki saját pénzéből szerelt fel egy, döntően romákból álló rajt és harcoltak szintén valahol a déli fronton... de ezzel együtt nincs sok ilyen történet, Buko magas szintű búcsúztatását tehát ez is kivételessé teszi. Jevhenij Buko dísztemetése tágabb kontextusban jól mutatja, hogyan alakítja át a háború az ukrán nemzeti identitást a háború, és mikből jön létre fokozatosan egy, az etnikai hovatartozáson átívelő politikai nemzet. Némi egyszerűsítéssel úgy néz ki a kép, hogy ha Ukrajnáért harcoltál, akkor onnantól nem számít, hogy ukrán vagy-e, roma, örmény, magyar, lengyel vagy éppen azeri, grúz vagy görög. Ennek a jelenségnek a megértése kulcsfontosságú abban, hogy értelmesen lehessen beszélni arról, hogy milyen lesz vajon a háború utáni Ukrajna identitás-politikája. Mindebből az is következik, hogy az Ukrajnáért harcoló kárpátaljai magyarok történetéről is sokkal többet kellene beszélni, a határ mindkét oldalán. Az ő helytállásuk története - ideértve az elesettekről való emlékezést is (mostanra bőven száz fölött van a szám sajnos) - segíthet majd a Magyarország és Ukrajna közötti megbékélés elősegítésében is.

FORRÁS: Rácz András Facebook-oldala