Kalózok, harcsa és a reciprok maffia - Dezső Andrással a Balaton alvilágáról

A Kultúrtáj legújabb epizódjában Ficor Benedek Dezső Andrással, a Telex újságírójával beszélget a Magyar tenger kalózai című könyvéről, amelyben a Balaton alvilágának és felvilágának történetét tárja fel a rendszerváltástól egészen a NER bukásáig.

A könyv kiindulópontja egy 1997-es robbantásos merénylet Balatonalmádi és Veszprém között, amelynek szálai évtizedeken át húzódnak egészen a mai napig — az elkövető gyanúsítottakat csak most tartóztatták le. Dezső András a veszprémi alvilági körön keresztül mutatja be, hogyan alakult a Balaton mint egyfajta társadalmi laboratórium: ahogy a 90-es évek kidobói és brigádjai helyet adtak a NER „reciprok maffiájának", amely már nem kézigránátokkal, hanem szabályozásokkal és adóvizsgálatokkal szerezte meg, amit akart.

A beszélgetés kitér Pintér Sándor örökségére, a hatóságokba vetett (meg-megrendülő) bizalomra, a most induló elszámoltatási folyamat kockázataira, és arra is, hogy vajon a ledőlt mítoszok után milyen új szereplők jelentkezhetnek a Balaton körül. Dezső András azoknak is sokat mesél, akik nem a krimit, hanem a gazdaság- és társadalomtörténetet keresik: a könyv egy korszak lenyomata arról, hogyan működik a behódolás és a félelem kultusza — akár alvilági, akár politikai közegben.

Ami értékes volt a Balatonon, azt a NER szinte mind elvitte. Egy vállalkozó nekem mesélte el először, hogy Mészáros Lőrincék hogyan kényszerítették az érdekeltségeinek átadására – mondta Kultúrtáj podcastunkban Dezső András bűnügyi újságíró, a Telex munkatársa, akinek most jelent meg új könyve: A magyar tenger kalózai a Balaton alvilágának és felvilágának történetét beszéli el a nyaralókultúra hőskorától a brutális maffiaháborúkon át az Orbán-rendszer országlásáig. Szerinte az elmúlt tizenhat évben azért is tűnhetett el az alvilág a magyar tenger környékéről, mert a NER elszívta a levegőt a bűnözők elől.

Did you like this article?

Support our work with a small donation

Secure payment via Stripe • Min. 2 EUR

Gesta recommendations:

Két liberalizmusról, egy elveszett horgonyról, és arról, mivel lehet harcolni

Két liberalizmusról, egy elveszett horgonyról, és arról, mivel lehet harcolni

Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés főnöke egy tavalyi fórumon mondott egy mondatot, amely látszatra a hadviselésről szól, valójában azonban a filozófia legmélyebb kérdéséig ér le. Úgy fogalmazott: a nagyszabású dezinformációval szemben lehetetlen hatékonyan fellépni saját, világos, ellenőrzött álláspont nélkül. Aki csak cáfol, az veszít. A hazugságot nem lehet pusztán letagadni — szembe…

ugar
Szele Tamás: Melnyicsenko esszéje

Szele Tamás: Melnyicsenko esszéje

Aki Oroszországnak enged, maga is rabszolga lesz, inkább előbb, mint utóbb.

zona
A kéz és az agy: két robot tört fel kormányokat kínai megbízásból

A kéz és az agy: két robot tört fel kormányokat kínai megbízásból

Biztonsági kutatók egy aktív kiberkémkedési kampányt lepleztek le, amelyben feltételezett kínai állami kötődésű operátorok két kereskedelmi mesterséges intelligenciát – az Anthropic Claude Code-ját és a kínai DeepSeek-v4-prót – építettek be közvetlenül a támadások végrehajtásába. A célpontok között Tajvan, Thaiföld és Afganisztán kormányzati rendszerei szerepeltek, de amerikai portálokat is…

ugar
Az IMF üzeni: elfogyott a világ pénze

Az IMF üzeni: elfogyott a világ pénze

Kristalina Georgieva, az IMF ügyvezető igazgatója komor mondattal foglalta össze a világgazdaság állapotát: elfogyott a „fiskális lőszer". A kormányok tartalékai kiürültek, épp amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk – az államadósság 2029-re átlépi a GDP 100 százalékát, a kamatszámla pedig négy év alatt a másfélszeresére hízott. A figyelmeztetés akkor hangzik el, amikor az IMF a saját működését…

ugar
Bulgarizálódunk – és az RMDSZ nyomja a gázt

Bulgarizálódunk – és az RMDSZ nyomja a gázt

A romániai belpolitikai válság idei kiadása kicsit durvábbra sikerült, mint az eddigiek. Mert eddig az volt, hogy a vérünkbe ivódott balkáni közönnyel vettük tudomásul, hogy bizalmatlansági indítvánnyal megbukott egy kormány, majd jött a másik, hogy esetleg az is megbukjon – de arra is volt már példa kies tájainkon, hogy a kormánypárt buktassa meg saját kormányfőjét. Mindez azonban jó jel is…

ugar