Kelemen-Grindeanu látványcsörte: az RMDSZ most zsörtölődik az AUR miatt

A Grindeanu–Kelemen-féle feszültségből első ránézésre azt lehetne hinni, hogy itt hirtelen elvi ütközés támadt: az RMDSZ elnöke állítólag azt kérte a PSD vezetőjétől, hogy szakadjon el az AUR-tól, mert a magyar közösségben már így is nagy a felháborodás amiatt, hogy a Szövetség az AUR-ral és az SOS-szel szavazott. Ez jól hangzik, csak éppen nagyjából annyira hihető, mint amikor a zsebtolvaj a buszon közli, hogy ő a közösségi közlekedés biztonsági réseit térképezi fel.

A színjáték része pontosan ez: az RMDSZ most úgy próbál távolságot tartani az AUR-tól, mintha pár nappal ezelőtt nem szavazott volna együtt vele és Șoșoacă oroszbarát cirkuszával a Képviselőház vezetőségének újraosztásáról. Kelemen Hunor most panaszkodik, hogy a magyar közösségben nagy a felháborodás. Hát igen, ez szokott történni, amikor valaki egész életében azt mondja, hogy ő védi a magyarokat a román szélsőjobbtól, majd egy háznagyi pozícióért cserébe ugyanazzal a szélsőjobbal nyomja meg a gombot. Ráadásul az RMDSZ nem nagyon kérheti komolyan Grindeanutól, hogy a PSD mellőzze az AUR és az SOS szavazatait, mert a kormányalakítási matek éppen ott vérzik el, hogy pusztán az RMDSZ voksai nem elegendők. Ha a PSD kormányt akar, valahonnan még szavazatokat kell szereznie. Ha nem a PNL-től és az USR-től, akkor marad a szuverenista törmelék, az AUR környéke, az SOS környéke, a kiugrott, átcsomagolt, politikailag fertőtlenítettnek hazudott parlamenti anyag. Vagyis Kelemen nagy erkölcsi kérése valójában úgy néz ki: Sorin, kérlek, ne használd azokat a szavazatokat, amelyek nélkül talán nincs kormány, de azért mi szeretnénk úgy kinézni, mintha nekünk még volna valamilyen vörös vonalunk.

A valódi konfliktus máshol van. Ott, ahol Grindeanu már nemcsak kormányt akar, hanem olyan csomagokat is lebegtet, amelyek az RMDSZ húsába vágnának: a 300 fős parlamentet, a területi-adminisztratív reformot, a választási küszöb emelését. Ezek közül a küszöbemelés valóban vállalhatatlan minden jóérzésű demokrata számára, mert Romániában nem nehezíteni kellene a pártok bejutását, hanem könnyíteni, hogy ne ugyanaz a néhány politikai kartell ossza újra és újra az országot. Csakhogy az RMDSZ-nek pont ez a pluralizmus fájna, hiszen megbolygatja a jelenlegi rendszert, veszélyezteti az ő 36 éves monopóliumát.

A 300 fős parlament ügye különösen kellemetlen nekik, mert erről egyszer már népszavazáson mondtak véleményt a román állampolgárok, aztán a politikai osztály azóta vette napirendre, ugynais kevesebb parlamenti hely kevesebb pártembert jelent. Kevesebb befutó helyet, kevesebb alkut, kevesebb kényelmes mandátumot, kevesebb olyan figurát, akit húsz év párthűség után már nem lehet csak úgy hazaküldeni krumplit kapálni, mert megsértődik a helyi szervezet. Persze aki ezt a reformot levezényli, annak közben arról is gondoskodnia kellene, hogy hova ejtőernyőzi ki a fölöslegessé váló saját embereit- a politikai osztály rögtön azt is számolja, melyik hatóság, ügynökség, állami vállalat, tanács, bizottság, felügyelet és közpénzes párnázott szoba tudja majd felszívni a kieső kádert, ezért az ezt lemendezselő kormány alapos helyzeti előnybe kerül pártvonalon.

A területi-adminisztratív reform még nagyobb darázsfészek. Az RMDSZ ösztönösen ellenáll neki, mert nincs saját, komolyan vehető koncepciója Székelyföldről, Erdélyről, magyar önkormányzatiságról, regionális fejlesztésről, életképes közigazgatási szerkezetről. Pedig a szétaprózott Székelyföldnek akár jót is tehetne egy értelmes reform, ha volna mögötte magyar politikai vízió. De nincs. Márpedig a nincs a politikában nem üres tér, hanem meghívó, ha az RMDSZ nem tesz le az asztalra egy működő, védhető, európai, magyar érdekből is értelmezhető tervet, akkor majd letesz valaki más egy román tervet, és aztán lehet nézni, mint borjú az új megyetérképre, mert előbb vagy utóbb a területi reform meg fog történni. Ha nem most, akkor később. Ha nem egy még valamennyire európai keretben működő román kormány alatt, akkor majd akkor, amikor az AUR vagy az AUR környékéről kinövő politikai szörnyeteg kerül olyan helyzetbe, hogy maga rajzolhatja át az országot. Akkor majd lehet panaszkodni Bukarestre, román nacionalizmusra, történelmi igazságtalanságra, sötét erőkre és a Kárpátok szomorú vonulatára, csak éppen addigra már késő lesz. Aki 36 év alatt nem készült fel egy elkerülhetetlen államreformra, az nem képviseletet végzett, hanem parkolópályán tartotta a közösséget.

Szóval a kérdés nem az, hogy Kelemen és Grindeanu összeveszett-e. A kérdés az, mit akar eladni az RMDSZ azért, hogy a leendő kormányt támogassa, mert egyelőre semmi olyasmiről nem hallani, ami kifejezetten magyar érdek volna. Ellenben van szó parlamentcsökkentésről, közigazgatási reformról, választási küszöbről, kormányalakítási szavazatokról, AUR-tól való látványos távolságtartásról és ugyanazon AUR-szavazatok csendes körbeszimatolásáról. Magyarán: az RMDSZ újfent nem stratégiát gyárt, hanem árfolyamot számol. Mennyiért adjuk a szavazatot? Mit kérünk cserébe? Mit tudunk elmagyarázni otthon úgy, hogy ne tűnjön teljes bukásnak? És ha nagyon muszáj, ráírjuk a csomagra, hogy magyar érdek.

Az viszont kétségtelenül jóleső fejlemény, hogy Kelemen Hunor már kénytelen számolni az erdélyi magyar felháborodással. Ez azt jelenti, hogy mégis van értelme magyarul írni, kérdezni, zajt csapni, beleállni abba, amit az erdélyi magyar sajtó nagy része továbbra is úgy kerül, mintha véletlenül hatalomellenőrzésnek nézne ki. Egyelőre nem rengett bele a rendszer, de legalább már nyikorog. És a nyikorgás jó hang. Innen lehet tudni, hogy valami, amit eddig mozdíthatatlannak hazudtak, talán mégsem betonból van, csak nagyon régóta nem rúgták meg rendesen.

Forrás: G4Media