Kérdés Csoma Botondhoz: legalább az aranyhalaimat megetethetem?

A cím lassan közhellyé nemesedik, ha szabad ilyen otrombán fogalmaznom, de másként nem tehetek, mert itt állok és látom, ahogy szétmállik a nagyváradi premontrei apátság intézménye, és mindezt az RMDSZ nemcsak ölbe tett kézzel nézi, nemcsak aktívan segíti, hanem immár legalizálja is a folyamatot.

Csoma Botond szövetségi képviselő adott ugyanis interjút a Híradó.hu-nak. Ez önmagában már elegendő alapot nyújtana ahhoz, hogy Csoma Botond képességeit és erkölcseit mikroszkóppal vizsgáljuk, de ezen most elegánsan túllépek, és az oroszpárti hazugsággyár kritizálásától eltekintek. Csoma Botondot vélhetően azért kérdezték meg, mert a HVIM, a Mi Hazánk és úgy általában a szélsőjobboldal tüntetést szervezett a budapesti román nagykövetség elé Fejes Rudolf Anzelm apát védelmében. Szép gesztus, csak kissé fölösleges – de hát arról már mi is írtunk, hogy a szélsőjobb több kárt okoz, mint hasznot. Akinek hallania kellene, az befogja a fülét. Csoma Botond viszont a kompromisszumra való törekvésről kezdett el beszélni, és az érdekes részek csak ezután érkeztek:

„Kompromisszumra, nyitottságra lenne szükség a nagyváradi önkormányzat és az apát között, valamilyen modus vivendit kellene találni. Meg kellene egyezniük, hogy legalább használati joguk legyen és ne sérüljön a vallásszabadság és a vallásgyakorlási jog. Született egy jogerős bírói ítélet, amit természetesen figyelembe kell venni, sajnos nem lehet már visszaállítani a határozat előtti állapotot, de sokkal visszafogottabban kellett volna ehhez a végzéshez viszonyulniuk a hatóságoknak, akik felfoghatatlan brutalitással jártak el, mikor hajnalban áttörték a falat. Elfogadhatatlan, hogy ilyen diktatúrába illő fellépés történt egy demokratikus országban."

„Legalább" használati joguk - tessék ezt egy pillanatra végiggondolni. Miután törvénytelenül elvesznek tőled mindent – az épületet, az intézményt, az évszázados örökséget –, a kisebbségvédelemre felesküdött Szövetség képviselője azzal áll elő, hogy azért időnként benézhetsz a nappaliba, esetleg etethetnéd az aranyhalakat. Ez az RMDSZ politikai ambíciójának mélységi rekordja: nem a tulajdon visszaszerzése a cél, hanem az, hogy a kirablottak legalább belátogathassanak oda, ami korábban az övék volt. Erős kétségeim vannak afelől, hogy egy kisebbségvédelemre felesküdött szövetségnek ilyen hozzáállással kellene rendelkeznie, de hát nekünk ez jutott.

„Az RMDSZ többször is felajánlotta az apátságnak, hogy szívesen ellátjuk ebben az ügyben a jogi szolgálatokat, de nem fogadták el, egy másik ügyvéddel dolgoztak és ez lett a vége. Úgy vélem, mi nagy tapasztalattal rendelkezünk az ilyen eseteket illetően és, ha elfogadják az RMDSZ jogi szolgáltatásait, lehet, nem jutott volna odáig ez a történet, hogy újraállamosító, elutasító bírói határozat szülessen. Ennek a szomorú, de jogerős ítéletnek a fényében kellene most valamilyen kompromisszumos megoldást találni az önkormányzat és az apátság közreműködésével."

Ez egy különösen szép logikai bravúr. Csoma Botond szerint az apátság maga a hibás, amiért nem az RMDSZ ügyvédeit bízta meg. Ha elfogadta volna a szövetség jogi segítségét, talán más lett volna a végeredmény. Talán. Vagy talán nem. De mindenképpen az RMDSZ számlájára lehetett volna írni a sikert, és ez – úgy tűnik – az igazi hiányérzet eme mondat mögött.

A dolgok logikája azonban nem így néz ki. Jogi képviseletét mindenki szabadon választhatja meg, és az RMDSZ-től nem azt vártuk, hogy ügyvédesdit játsszon. Azt vártuk, hogy politikai erejével követelje ki az ügy törvényes lezárását – ugyanis ha Románia saját törvényeit tiszteletben tartotta volna, nem jutunk idáig. Az ítélet lehet szomorú, lehet jogerős, de semmiképpen sem tekinthető véglegesnek, ha törvénytelen keretek között született. Aki ezt befejezett ténynek fogadja el, az nem védelmez – az megadja magát, és még magyarázatot is gyárt hozzá.

A szomorú az, hogy az a képviselő beszél teljesen félre, akinek minket kellene megvédenie.

Karczag Anna