Különleges kommunikációs művelet: Moszkva mondja, Orbán ismétli
Orbán, a Kreml-korcs (a kifejezést a lengyel sajtóból csentem), tényleg abszolúte a KGB kottájából játszik. Öt percenként mást hazudik mindenről. Annyira hasonlít gazdaelvtársaira, mintha ott kapott volna kiképzést. Lehet, hogy kapott is, még a 80-as években?
Lásd, amikor:
moszkva egy nap így szól: oroszország nem fogja megtámadni Ukrajnát, ez aljas nyugati uszítás, propaganda.
Mi hadgyakorlatozunk.
Jó, még mindig hadgyakorlatozunk. Na, még egy picikét.
Ukrajna megtámadott minket!
Ott se vótunk a Krímbe, Donbaszba.
Jó, végül is odamentünk pár százezren zöld egyenruhában 2014-ben, ők ezután 8 évig lőtték saját magukat. A harmincszor kisebb Ukrajna az agresszor!
Vagyis minket a NATO támadott meg.
Kicsit később: ez egy apró különleges katonai művelet, nincs itt semmi látnivaló.
A NATO-t nem lehet az irányunkban bővíteni! Ezért kell védekeznünk. Lett két új NATO-tag, azután, hogy mi békésen védekezni kezdtünk egy harmadik országban a NATO későbbi bővítése ellen.
Meg hát Ukrajna náci.
Másnap: Ukrajna egy libsizsidóbuzi drogos hely.
Harmadnap: Ukrajna nem létezik!
Negyednap: tulajdonképpen a NATO tegnap este ismét megtámadta oroszországot, és bammeg, nem hiszitek el mennyire kellenek a melegtengeri kikötők, már nem úgy melegek, mert mi úgy utáljuk a melegeket, mint a nácik utálták őket, azaz az ukrán nácik utálják az ukrán melegeket, akiket mi is utálunk, meg az ukrán nácikat, akik oroszok.
Kedden: az ukránok a testvéreink, testvérnép, mi mindig is ezt hangoztattuk, és a testvérek között ami a tiéd az az enyém, ami az enyém nem a tiéd.
38 perc múlva:
az ukránok CIA és MI6 ügynökök. Brit és amerikai ügynökök harcolnak a nem létező ukránok egyenruháiban. Az ukránok amúgy is elfogytak, kiürült Ukrajna, ami oroszorszag, ezért követeljük, hogy adják át azt is, amit nem tudtunk felszabadítani tőlük, mert az ukránok, akik nem vannak, aztán elmentek, akik nem léteznek, vagy oroszok, hogy több ezer kilométerről, joystickkal irányítható egymillió európai zsoldost fogadjanak fel ellenünk.
Az ukránok korruptak, megvehetőek, ezért teljesen hihető, hogy mi nem tudtuk megvenni őket, hanem inkább bombázzuk őket, akik orosz nemzettársaink, és megvehetőek, vagyishogy amikor megvehetőek, akkor éppen ukránok, ezért lőjük őket, pedig meg is vehetnénk őket.
Boris Johnson nélkül Ukrajna átadta volna magát nekünk, gondolhatják, hogy a Johnson nevű kölyök nélkül virággal, kenyérrel meg sóval vártak volna a drága nem létező korrupt testvéreink, akik már rég elmentek, píha...
Ja, és nagyon, nagyon fel vagyunk háborodva, hogy a gonosz ördögi ukránok ártatlan, hétköznapi orosz tömeggyilkosokat lőnek le Moszkvában. Hát milyen diplomácia ez, amikor mi jó szándékunk jeléül felújítottuk a mariupoli színházat, amit előtte lebombáztunk a benne lévő, bombáink elől rejtőzködő gyerekekkel egyetemben, orosz gyerekekkel, hiszen ukránok vagy nincsenek, vagy buzik vagy zsidók és nácik.
Rá fertály órára:
az ukránok mindig is oroszok voltak, - ezért kell bombáznunk őket. Miután nem léteznek, hogy támadtuk volna meg őket??
Mi csak Nagy Péter, meg a Sztálin, Molotov, Ribbentrop, izé, kénytelenek voltunk megelőző háborút indítani, mint a lengyelek és finnek ellen 39-ben, vagy a magyarok ellen 1849-ben és 1956-ban. Akarom mondani, baráti segítséget nyújtottunk a magyar népnek Batthyányi Lajos, Petőfi Sándor, Nagy Imre, az aradi 13-ak és az 56-os magyar fasiszta CIA-ügynök ellenforradalmárok kivégzésével.
Kicsit később:
Lengyelország?! Nem létezne nélkülünk, már ha van ilyen ország egyáltalán.
Zelenszkij egy rohadt zsidó, mondja Lavrov, egy héttel később, nem, nem vagyok antiszemita, de hát bántja a mélyen hívő KGB-s pópáinkat, sokba kerül ám egy kiképzett egyházi ügynökelvtárs.
Milyen KGB?? Régen nincs olyan, nekünk semmi közünk a szovjetunóhoz csak annak a felbomlása volt oroszország legnagyobb tragédiája, és igen, megtartjuk a szovjetunió ENSZ BT tagságát, az nekünk jár. Jó, nem azt mondom, Lenin elvtárs hulláját tovább imádjuk a vörös téren, visszaállítjuk szobrait a sosemvolt Ukrajnában vörös csillagokkal..., jöhetnek az új Sztálin szobrok, de abszolút nem azért, mert mi sajnálatosnak tartanánk a szovjetunió bukását.
12 perc múlva:
A ruszofob, rasszista észtek lett kurva anyjának a litván köcsögét már megint meg akarnak minket támadni a 6 milliós lakosságukkal, pedig 1940-ben önként csatlakoztak a szovjetunióhoz, amikor páran egyszerű egészségügyi sétát tettünk náluk, amihez nekünk, ismétlem, semmi közünk, mi arról vagyunk híresek, hogy nagyon szeretjük a békét terjeszteni külföldön ...
Molnár Balázs
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

A Tate-fivérek ügye a miami bíróságon - megrázó vallomások
A dokumentumok egy érdekes részletre is fényt derítenek a Tate-fivérek védekezési taktikájából. Az amerikai igazságügy szerint a testvérek ismételten megpróbálták kideríteni a őket vádoló brit nők személyazonosságát; az ügyvédeik a bíróságon kérték az áldozatok nevének felfedését, a brit bírák azonban ezt elutasították, és fenntartották a védelmi intézkedéseket. Ez a mozzanat önmagában is sokatmondó: egy olyan ügyben, ahol a vád a nők megfélemlítése és kényszerítése, a védelem első dolga kideríteni, kik a vádlók. Nehéz nem meglátni ebben ugyanazt a mintát, amelyről a vallomások szólnak.

Repeta: ismét orosz drónt lőtt le a román légierő
Kevesebb mint huszonnégy órával az első után szombat reggel egy második drónt is lelőtt a román légierő – ugyanaz a pilóta, ugyanaz az F-16, ugyanaz a segédpilóta, mint pénteken. Az eszközt 8 óra 30 körül semmisítették meg a Duna-delta fölött, Sfântu Gheorghétől mintegy tíz kilométerre nyugatra, néhány perccel azután, hogy belépett a légtérbe. A tények mögött viszont most már a nagyobb kérdés…

Szele Tamás: A szibériai banán esete
Egyszóval: Oroszország nem változik, ha az életéről van szó, akkor sem. Hiába tudnak a veszélyről, míg nincs a nyakukon, nem érdekli őket, esetleg még várják is valami félreértés miatt – ha pedig megérkezik, ráfogják valaki idegenre vagy ellenségre. És végül úgyis ők halnak bele.

Kínai kémet fogtak a NATO-központban
Kémkedés gyanújával letartóztattak egy gyakornokot a NATO belga parancsnokságán. A belga szövetségi ügyészség szombati közlése szerint a kínai származású kanadai állampolgárságú nőt csütörtökön vették őrizetbe; azzal gyanúsítják, hogy egy „harmadik ország" javára kémkedett, és egy bűnszervezet tagja volt. A gyanúsított a mons-i SHAPE-en, a NATO legfőbb hadműveleti parancsnokságán dolgozott. Az…

SZELE TAMÁS: Orbán Viktor utolsó beszéde
Orbán Viktor tusványosi beszédét elmondta, és nem adott mást, csak mi lényege. A hallottak műfaját nehéz volna meghatározni, valami olyasmit prezentált nekünk, ami messze több a szürrealizmusnál vagy a mágikus realizmusnál, inkább tudósításnak tűnt abból a párhuzamos világból, ahol ő már elég hosszú ideje éldegél a mi költségünkön. Mindenesetre csak a kötőszavainak és névelőinek volt valamelyes…