Laczó Adrienn: Orbán Viktornál felmerülhet a terrorcselekmény gyanúja is

„Nehéz azt megélni, hogy az ember tudja, milyen disznóságok történtek, de nem azok ülnek a vádlottak padján, akiknek kellene” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, ügyvéd a Szinten túl Krug Emíliával című, szerdán rögzített műsorban.

Laczó, aki Szabó Bence százados védőjeként dolgozott, jelenleg pedig az ukrán pénzszállítók ügyvédjeként és az NKA-ügyben is részt vesz, nem tartja túlzásnak azt az állítást, hogy eddig bűnszervezet irányította az országot. Szerinte a Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatal hosszabb távon végezhet majd valóban érdemi munkát. Úgy látja, az NKA pénzszórási ügyeiben a hatóságok viszonylag könnyen eljuthatnak egészen Hankó Balázs volt miniszterig – bár szerinte a történet nála nem áll meg, feljebb már jóval nehezebb dolguk lesz a nyomozóknak. Az ukrán pénzszállítók ügyében Orbán Viktorral szemben szerinte minimum a hivatali visszaélés gyanúja megáll, ő maga pedig – elmondása szerint – radikálisabban gondolkodik: nem zárja ki, hogy akár terrorcselekmény gyanúja is felmerülhessen. A beszélgetésben szó esik arról is, visszamenne-e dolgozni a bíróságra, mit gondol az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra korlátozó javaslatról, és hogy Sulyok Tamással együtt kiket kellene még eltávolítania a tiszás kétharmadnak.

Did you like this article?

Support our work with a small donation

Secure payment via Stripe • Min. 2 EUR

Gesta recommendations:

Bulgarizálódunk – és az RMDSZ nyomja a gázt

Bulgarizálódunk – és az RMDSZ nyomja a gázt

A romániai belpolitikai válság idei kiadása kicsit durvábbra sikerült, mint az eddigiek. Mert eddig az volt, hogy a vérünkbe ivódott balkáni közönnyel vettük tudomásul, hogy bizalmatlansági indítvánnyal megbukott egy kormány, majd jött a másik, hogy esetleg az is megbukjon – de arra is volt már példa kies tájainkon, hogy a kormánypárt buktassa meg saját kormányfőjét. Mindez azonban jó jel is…

ugar
Szele Tamás: Jelentés a Krímből

Szele Tamás: Jelentés a Krímből

A Krím most borotvaélen táncol – és kétoldalt is éles pengék várják a bukását. A tánc már nem tart sokáig.

zona
„Nyuszi voltam" – a NER egyik első oligarchája mesél arról, hogyan zabálta fel a rendszer saját magát

„Nyuszi voltam" – a NER egyik első oligarchája mesél arról, hogyan zabálta fel a rendszer saját magát

Ritka pillanat, amikor valaki a nemzeti együttműködés rendszerének (NER) belső gépezetéből ül be egy kamera elé, és nem sértődött vádbeszédet mond, hanem – helyenként önironikusan, helyenként kínosan kitérőzve – elmeséli, hogyan működött a rendszer belülről. A Válasz Podcastban Bódis András és Stumpf András vendége Kuna Tibor volt: az az ember, aki a 2010-es évek közepén a kormányzati…

ugar
A keleti nyitás zárása: Szijjártó a kínaiaknál kötött ki

A keleti nyitás zárása: Szijjártó a kínaiaknál kötött ki

A távozást a sajtó sem hagyta kommentár nélkül. A 444 egyenesen egy pályaív-összefoglalóval búcsúztatta a volt külügyminisztert: „jachtozástól orosz hekkerekig, gödi gyártól a Lavrovval folytatott telefonokig – mindig volt miről kérdezni" azt a politikust, aki mostanra a Fidesz-frakcióból is kiszállt.

ugar
Egy központ, négy ország, és a Moszkvából vezényelt hazugság

Egy központ, négy ország, és a Moszkvából vezényelt hazugság

Sokat tudunk arról, hogyan ábrázolja az orosz propaganda az Ukrajna elleni háborút. Arról már jóval kevesebbet, hogy ez a gépezet országhatárokon átnyúlva, összehangoltan működik-e – vagy minden ország a maga módján kapja a moszkvai üzeneteket. Egy friss, a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával készült kutatás éppen erre a kérdésre keresi a választ, és az eredményt egy rövid videóban foglalja…

ugar