Laura Codruța Kövesi lepacsizott a kínai állampárt ügyészével

Az Európai Ügyészség 2028-ig szóló együttműködési tervet kötött Kínával. Az ok nagyon is valós: kínai hátterű bűnszervezetek százmilliókat szivattyúznak ki az uniós vám- és áfarendszerből. A partner azonban nem független ügyészség, hanem saját bevallása szerint is a Kínai Kommunista Párt „abszolút vezetése” alatt működő állami szerv.

Laura Codruța Kövesi európai főügyész és Ying Yong kínai legfőbb ügyész szeptember 4-én Luxembourgban írta alá az Európai Ügyészség és a Kínai Népköztársaság Legfelsőbb Népi Ügyészsége közötti munkamegállapodást. A hivatalos közlemény szerint a két intézmény a szervezett bűnözés, a korrupció és a pénzmosás elleni fellépésben, valamint a bűncselekményekből származó vagyon felkutatásában és visszaszerzésében akar szorosabban együttműködni. Ehhez egy 2026 és 2028 közötti cselekvési tervet is elfogadtak, amelyből azonban az EPPO egymondatos összefoglalóján túl egyelőre nem sokat láthat a nyilvánosság.

A megállapodás első hallásra úgy hangzik, mintha az Európai Ügyészség a tyúkól biztonságáról egyeztetne a rókák országos szövetségével, csakhogy a történet gazdasági oldala nagyon is komoly. Az EPPO 2025 végén 3602 aktív nyomozást folytatott, amelyekben az uniós és tagállami költségvetéseket fenyegető becsült kár meghaladta a 67 milliárd eurót; ebből több mint 45 milliárd euró vám- és áfacsalásokhoz kötődött. Kövesi hivatala külön kiemelte, hogy az Unión kívülről érkező áruk importjára épülő csalási iparágban erős a kínai bűnszervezetek befolyása. A Calypso fedőnevű nyomozásban például Kínából érkező textíliákat, cipőket, elektromos rollereket és kerékpárokat hoztak be az Európai Unióba úgy, hogy a hálózatok a gyanú szerint elkerülték a vámok és az áfa megfizetését. Az ügy tizennégy országot érintett, az előzetesen becsült kár már a nyomozás kezdeti szakaszában elérte a 700 millió eurót, később pedig több mint kétezer-négyszáz konténert foglaltak le Pireusz kikötőjében. Egy másik, 2026 augusztusában vádemelésig jutott csehországi ügyben kínai importáruk fiktív uniós továbbértékesítésével több mint 17,4 millió euró áfát tüntethettek el.

Vagyis az EPPO nem azért keresi Peking társaságát, mert Kövesi hirtelen kedvet kapott a kínai jogállamiság tanulmányozásához, hanem mert az európai pénzt meglovasító hálózatok cégei, bankszámlái, exportőrei, számlái és tényleges haszonhúzói gyakran Kínában találhatók. Ha egy európai ügyész nem fér hozzá az ottani cégiratokhoz, banki adatokhoz vagy tanúvallomásokhoz, akkor a pénz útja rendszerint éppen ott ér véget, ahol a kínai határ kezdődik. A bűnözés már rég globalizálódott, miközben a büntetőeljárás továbbra is határátkelőnként mutogatja az útlevelét, ezért valamilyen együttműködési csatorna kialakítása önmagában nem botrány, hanem nyomozati szükséglet. A gond viszont akkor kezdődik, amikor a kínai partnerre az „ügyészség” szó európai értelmében tekintünk. Ying Yong nem egy politikai hatalomtól független vádhatóság vezetője, hanem a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja és a Legfelsőbb Népi Ügyészség pártvezetői csoportjának titkára is. Maga a kínai ügyészség írja saját feladatai között, hogy követnie kell a Kommunista Párt politikáját, fenn kell tartania a pártközpont egységes vezetését, és biztosítania kell Hszi Csin-ping központi szerepét; Ying Yong 2026 júliusában pedig arról beszélt, hogy az ügyészi munkában érvényesíteni kell a párt „abszolút vezetését”, miközben a politikai biztonság védelme elsőbbséget élvez. Ezek után a kínai Legfelsőbb Népi Ügyészséget független igazságügyi szervként bemutatni nagyjából olyan szellemi teljesítmény lenne, mint Rogán Antal minisztériumát oknyomozó szerkesztőségnek nevezni.

A nyilvánosságra hozott munkamegállapodás ugyanakkor jóval szűkebb és óvatosabb annál, mint amit a „Kövesi összefogott Kínával” típusú címek sugallhatnak. Nem nemzetközi szerződés, nem hoz létre közös nyomozóhatóságot, nem ad kínai ügyészeknek hozzáférést az EPPO adatbázisaihoz, és nem ruházza fel az európai ügyészeket kínai nyomozati jogkörökkel. A dokumentum nem kötelező erejű, bármelyik fél három hónapos értesítéssel felmondhatja, és elsősorban a kölcsönös jogsegély megkönnyítését, kapcsolattartók kijelölését, szakmai látogatásokat, képzéseket, jogi dokumentumok cseréjét, valamint stratégiai és operatív információk továbbítását teszi lehetővé. A legfontosabb biztosítékot a nyolcadik cikk tartalmazza: személyes adatokat kizárólag e munkamegállapodás alapján nem adhatnak át egymásnak. Az ilyen adattovábbításhoz minden esetben külön jogalap és az EPPO-rendeletben előírt garanciarendszer szükséges, az átadott egyéb információkat pedig csak arra a célra használhatják, amelyre azokat megkapták; bírósági vagy közigazgatási eljárásban csak az átadó fél előzetes írásos engedélyével jelenhetnek meg. Az Európai Ügyészség harmadik országokkal kötött munkamegállapodásai eleve nem szolgálhatnak önálló jogalapként személyes adatok továbbítására, a tényleges jogsegélynek továbbra is nemzetközi egyezményeken, tagállami jogon vagy más, alkalmazható jogi eszközön kell alapulnia.

Ez azért lényeges, mert Kína nem szerepel azoknak az országoknak a listáján, amelyek adatvédelmi rendszerét az Európai Bizottság az uniós védelemmel egyenértékűnek ismerte el. Az operatív személyes adatok átadásához ezért megfelelő, lehetőleg jogilag kötelező garanciákra, az adott ügy körülményeinek külön értékelésére vagy valamely szűk kivétel alkalmazására van szükség. Ha az adat eredetileg egy tagállamtól érkezett, az EPPO-nak fő szabály szerint annak előzetes engedélyét is meg kell szereznie, az adattovábbítást pedig dokumentálnia kell, hogy az Európai Adatvédelmi Biztos ellenőrizhesse. A most aláírt papír tehát csatornát nyit, de önmagában nem nyitja ki az európai nyomozati irattár ajtaját Peking előtt. Ettől azonban még marad egy vastag, vörös színű problémahalom. A megállapodás szerint a felek saját jogrendjük alapján járnak el, csakhogy az egyik oldalon ott áll az Európai Unió Alapjogi Chartája és a független bírói kontroll, a másikon pedig egy olyan ügyészség, amely büszkén hirdeti a Kommunista Párt feltétlen vezető szerepét. A dokumentum ugyan előírja, hogy az információkat csak a megjelölt célra lehet felhasználni, de maga a megállapodás nem kötelező erejű, ezért különösen fontos volna tudni, milyen ellenőrizhető következménye van annak, ha a kínai fél mégis más célra használ egy megszerzett adatot, vagy egy gazdasági bűnügyből menet közben „nemzetbiztonsági” ügyet farag. Nem akadémiai rémképekről van szó. Az Európai Parlament 2025-ben Kínát azok közé az autoriter államok közé sorolta, amelyek a határaikon túl is megfélemlítik, ellenőrzik vagy elhallgattatják politikai ellenfeleiket és emberi jogi aktivistáikat. Kína eközben továbbra is alkalmazza a halálbüntetést, ráadásul korrupciós és más gazdasági bűncselekményekben is; a kivégzések tényleges száma államtitok, de az Amnesty International becslése szerint évente ezres nagyságrendről lehet szó. Az EPPO természetesen nem adhat ki senkit olyan államnak, ahol komolyan fenyegeti a halálbüntetés, a kínzás vagy az embertelen bánásmód veszélye, és maga az európai főügyészség egyébként sem végez önállóan kiadatást: azt az illetékes tagállami hatóságnak kell intéznie a vonatkozó szerződések és nemzeti jog alapján. Az uniós Alapjogi Charta ebben egyértelmű vörös vonalat húz. A kérdés ezért nem az, hogy Kövesi holnap kínai rendőröknek csomagol-e európai gyanúsítottakat, hanem az, hogy az együttműködés során kapott nevek, üzleti adatok és pénzügyi kapcsolatok miként maradnak egy gazdasági nyomozás keretei között egy olyan rendszer kezében, amelyben az ügyészség egyszerre jogi szerv és a párt politikai biztonsági apparátusának része.

A megállapodást ezért sem automatikusan árulásnak, sem diplomáciai sikertörténetnek nem érdemes eladni. Ha a kínai hatóságok ténylegesen átadják a hamis exportőrök, fedőcégek, bankszámlák és elrejtett vagyon adatait, akkor az együttműködés eurómilliárdokat menthet meg az európai adófizetőknek, ha viszont Peking csak annyit ad, amennyit politikailag kényelmesnek talál, miközben saját kéréseihez európai információkat próbál szerezni, akkor a 2028-ig szóló tervből nem bűnügyi együttműködés, hanem elegáns luxembourgi díszcsomagolásban átadott kínai hírszerzési lehetőség lehet. Kövesiéknek ezért nemcsak azt kell majd közölniük, hány közös szemináriumot rendeztek és hány ügyész kapott emléktollat Pekingben. Nyilvánosságra kellene hozniuk a cselekvési terv tényleges tartalmát, rendszeresen jelenteniük kellene a beérkezett és teljesített kínai megkeresések számát, az elutasítások okait, az alkalmazott adatvédelmi garanciákat és azt is, hogy történt-e személyesadat-továbbítás valamely külön jogalap alapján. Egy független európai ügyészség együttműködhet egy diktatúra hatóságaival, ha a bűnüldözés ezt valóban megköveteli, de csak úgy, hogy közben egyetlen pillanatra sem felejti el: a tárgyalóasztal túloldalán nem kolléga ül ugyanabból a jogállami családból, hanem a Kínai Kommunista Párt ügyésze.

Forrás: G4Media