Lavrov szerint már az Arktiszon is a szegény ruszkikat provokáljuk

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a NATO növekvő arktiszi jelenléte „közvetlen fenyegetést” jelent Oroszország biztonságára. Ezt nem egy szatirikus mellékletben jelent meg, hanem maga Lavrov írta, aki hétfőn megjelent cikkében arról panaszkodott, hogy a szövetség északi aktivitása, különösen a katonai gyakorlatok és az Arctic Sentry nevű NATO-misszió, növeli a fegyveres incidensek kockázatát, amelyek akár „katasztrofális következményekkel” is járhatnak. Magyarán: Moszkva szerint már az is provokáció, ha a NATO-tagállamok észreveszik, hogy Oroszország létezik az Északi-sarkvidéken, haditengerészettel, nukleáris tengeralattjárókkal, régi szovjet bázisok újranyitásával és olyan stratégiai étvággyal, amely mellett egy átlagos birodalmi térképész is szerény falvédőnek tűnik.

Lavrov nyilatkozata első ránézésre a megszokott orosz biztonságpolitikai opera része: a világ bármely pontján történik valami, az fenyegetés Oroszországra, miközben Oroszország természetesen senkit sem fenyeget, csak néha lerohan országokat, annektál területeket, civil infrastruktúrát bombáz, politikusokat zsarol, energetikai függőséggel kereskedik, szabotázsakciókkal kísérletezik Európában, és közben mély meggyőződéssel magyarázza, hogy ő tulajdonképpen az áldozat. Ez a Kreml egyik legrégebbi trükkje: előbb átrendezi a környéket lánctalppal, majd felháborodik, hogy a szomszédok zárat cserélnek.

A Reuters beszámolója szerint Lavrov azután beszélt közvetlen fenyegetésről, hogy a NATO az év elején elindította az Arctic Sentry missziót, amelynek célja az északi térségben lévő szövetséges határok és stratégiai útvonalak védelmének megerősítése. A lépés hátterében az áll, hogy Oroszország Ukrajna 2022-es teljes körű lerohanása után Európa biztonsági környezete gyökeresen megváltozott, Finnország és Svédország NATO-csatlakozásával pedig az északi térség stratégiai jelentősége is megnőtt, a Balti-tenger, a Barents-tenger, Norvégia, Finnország és az Északi-sarkvidék pedig ugyanannak az új európai védelmi képletnek a része lett. Moszkva persze ezt úgy adja elő, mintha a NATO egyszer csak agresszíven betört volna egy békés, hóval borított geopolitikai nappaliba, csakhogy a NATO saját arktiszi biztonsági összefoglalója szerint Oroszország az elmúlt években jelentősen növelte katonai aktivitását a térségben: létrehozott egy külön arktiszi parancsnokságot, újranyitott régi szovjet katonai létesítményeket, repülőtereket és mélytengeri kikötőket, valamint új fegyverrendszereket tesztelt - vagyis amikor Lavrov most arról beszél, hogy a NATO jelenléte destabilizálja az északi térséget, akkor finoman megfeledkezik arról, hogy Moszkva már jó ideje lapátolja oda a saját katonai infrastruktúráját, csak ezt náluk nem militarizálásnak hívják, hanem békés jéggondozásnak.

Az Arktisz Oroszország számára valóban kulcsfontosságú térség. Itt található az orosz stratégiai tengeralattjáró-flotta jelentős része, innen nyílnak fontos kijáratok az Atlanti-óceán felé, és a klímaváltozás miatt egyre használhatóbbá váló északi hajózási útvonal Moszkva számára gazdasági és katonai értelemben is értékes. Ehhez jönnek az energiaforrások, a nyersanyagok és Kína növekvő érdeklődése, amely a Kremllel együttműködve próbál egyre nagyobb szerepet szerezni a térségben. Lavrov tehát nem azért ideges, mert az Arktisz hirtelen veszélybe került, hanem mert a NATO-tagállamok elkezdték komolyabban venni azt a területet, amelyet Moszkva sokáig gond nélkül bekebelezhetőnek tekintett. A történet külön abszurditását az adja, hogy Lavrov ugyanazon a héten beszél az arktiszi NATO-jelenlét „közvetlen fenyegetéséről”, amikor Európában egymást érik az orosz hibrid műveletekkel kapcsolatos figyelmeztetések, Donald Tusk lengyel miniszterelnök pedig arra figyelmeztetett, hogy nem lehet kizárni egy NATO-tagállam elleni orosz provokációt. Ehhez képest Moszkva továbbra is úgy beszél magáról, mintha a nemzetközi politika ártatlan vidéki könyvtárosa lenne, akire gonosz módon ráijesztett egy norvég fregatt.

Lavrov mostani arktiszi fenyegetettségi panasza tehát nem elszigetelt nyilatkozat, hanem ugyanannak az orosz narratívának a része, amelyben a védekezés is támadás, a szövetségesi jelenlét is provokáció, az elrettentés is agresszió, csak az orosz katonai terjeszkedés nem az. Ez a logika pontosan ugyanaz, amelyet Ukrajna ellen is használtak: előbb azt mondták, hogy a NATO fenyeget, aztán megtámadták azt az országot, amely nem volt NATO-tag. Aztán amikor Finnország és Svédország éppen az orosz agresszió miatt belépett a NATO-ba, Moszkva újabb bizonyítékot látott a NATO terjeszkedésére. Ez olyan, mintha valaki rendszeresen felgyújtaná a szomszéd házát, majd felháborodna, hogy a környéken tűzoltókészüléket vásárolnak.

Az Arktisz militarizálódása valóban veszélyes folyamat, és egy fegyveres incidens a térségben súlyos következményekkel járhatna, de ennek kimondása nem menti fel Oroszországot az alól, hogy ő maga az aktív részese és motorja ennek a folyamatnak. A NATO északi jelenlétének megerősítése nem légüres térben történik, hanem egy olyan biztonsági környezetben, amelyet Moszkva Ukrajna lerohanásával, nukleáris fenyegetéseivel, európai hibrid akcióival és arktiszi katonai építkezésével tett sokkal veszélyesebbé. Lavrov most mégis úgy beszél, mintha a következmény lenne az ok, az önvédelem pedig a támadás. A Kreml üzenete szokásosan egyszerű: Oroszországnak joga van stratégiai mélységhez, katonai jelenléthez, befolyási övezetekhez, tengeri útvonalakhoz, és ha kell, más országok szuverenitásának újraértelmezéséhez is; mindenki másnak viszont kötelessége ezt fenyegetés nélkül tudomásul venni. Ez az orosz külpolitikai gondolkodás valódi magja. Nem az a bajuk, hogy a NATO fenyegeti Oroszországot, hanem az, hogy a NATO akadályozza Oroszországot abban, hogy másokat fenyegethessen következmények nélkül, ezért Lavrov arktiszi panasza inkább politikai beismerés, mint figyelmeztetés. Moszkva érzi, hogy az északi térség többé nem olyan kényelmes zóna, ahol a saját katonai jelenlétét természetesnek, másokét pedig provokációnak nevezheti. A NATO északi határa Finnország és Svédország csatlakozásával átalakult, Norvégia megerősítette figyelmét a térségben, az Egyesült Államok és Kanada számára pedig az Arktisz egyre fontosabb stratégiai front. Lavrov ezt fordítja le orosz diplomáciai nyelvre úgy, hogy „közvetlen fenyegetés”, mert a Kreml szótárában minden fenyegetés, ami korlátozza az orosz mozgásteret, és minden béke, ami szabad kezet ad Moszkvának.

A valóság ennél jóval egyszerűbb. Nem a világ lett hirtelen agresszív Oroszországgal szemben, hanem Oroszország viselkedése tette indokolttá, hogy a világ egyre több ponton kezdjen védekezni vele szemben. Az Arktisz csak a legújabb térkép, amelyre Lavrov rámutatott, majd sértetten közölte, hogy ott is mindenki őket fenyegeti. Tiszta szerencse, hogy Moszkva senkire sem jelent fenyegetést, csak Ukrajnára, Európára, a Baltikumra, Moldovára, a Fekete-tengerre, a kibertérre, a választásokra, a gázvezetékekre, a repülőterekre, a drónokkal figyelt katonai szállítmányokra és most már láthatóan az északi jégmezők idegrendszerére sem. Apróságok. Szinte semmi. Egy kis birodalmi wellness.

Ugar