Az USR reformlistája: kevesebb megye, kontroll a titkosszolgálatok felett, kétfordulós választás és még van

Az USR nyilvánosságra hozta az új parlamenti ülésszakra szánt törvényhozási prioritásait, és a lista első ránézésre pont olyan, mint amit Romániában minden reformpárti választó évek óta szeretne látni: közigazgatási reform, a túl kicsi települések és a megyék összevonása, valódi parlamenti ellenőrzés a titkosszolgálatok felett, a részmunkaidős szerződések túladóztatásának eltörlése, választási reform, a polgármesterek és megyei tanácselnökök kétfordulós megválasztása, a parlamenti létszám csökkentése, valamint az ANI-törvény módosítása az európai joggal összhangban.

A G4Media beszámolója szerint az USR egyik fő célja a közigazgatási-területi reform. A párt azt állítja, hogy az államnak el kell kezdenie azoknak a településeknek az összevonását, amelyek túl kicsik ahhoz, hogy önállóan fenntartsák magukat, és ugyanígy napirendre kell venni a megyék összevonását is. Ez Romániában nem egyszerű technikai kérdés, hanem politikai robbanóanyag. A jelenlegi megyei és helyi struktúra nemcsak adminisztratív térkép, hanem párthatalmi infrastruktúra: tanácselnökök, polgármesterek, alprefektusok, igazgatóságok, helyi klientúrák, kis királyságok és sok-sok olyan intézmény, ahol a közpénz útja gyakran kacskaringósabb, mint egy PSD-s magyarázat korrupciós ügy után. Az USR érvelése szerint a túl apró és pénzügyileg életképtelen önkormányzati egységek fenntartása drága, rossz szolgáltatásokat termel, és konzerválja az állami működés pazarlását. A párt ehhez kapcsolná a közszolgáltatások komoly digitalizációját is, mert az állam működési költségeinek csökkentése nem merülhet ki abban, hogy Bukarestben valaki ünnepélyesen bejelenti a reformot, majd a papírt három példányban, nedves pecséttel továbbküldi ugyanabba a hivatalba, amelynek elvileg meg kellett volna szűnnie. Romániában a digitalizációt túl sokszor kezelik úgy, mintha az egy PDF lenne egy régi űrlapról; az USR most azt mondja, hogy ebből működő szolgáltatási rendszert kellene csinálni.

A másik nagy csomag a titkosszolgálatok reformja. Az USR szerint a szolgálatok éves jelentéseit valóban meg kell vitatni a parlamentben, nem csak formálisan tudomásul venni, hogy kipipálható legyen a civil kontroll rubrikája. A párt azt javasolja, hogy a titkosszolgálatok vezetői legfeljebb két, egyenként négyéves mandátumot tölthessenek be, és azt is megtiltaná, hogy a szolgálatok volt alkalmazottai távozásuk után tanácsadói területen dolgozzanak. Ez az a pont, ahol a román politikai rendszer reflexből ideges lesz, mert a titkosszolgálati világ körüli homály, az átjárások, a kapcsolati hálók és a formális ellenőrzés mögé bújtatott valódi ellenőrizetlenség évtizedek óta része annak a háttérállami ökoszisztémának, amelyről mindenki tud, csak mindenki halkabban beszél róla, amikor túl közel van a mikrofon.

A részmunkaidős szerződések túladóztatásának eltörlése ennél szárazabbnak hangzik, de nagyon is húsba vágó ügy. Jelenleg Romániában a part-time munkaszerződések után a társadalombiztosítási hozzájárulásokat sok esetben úgy számolják, mintha az illető minimálbért keresne teljes munkaidőben, akkor is, ha a tényleges jövedelme ennél alacsonyabb. Az USR szerint ezt azonnal meg kell szüntetni, mert éppen az alacsonyabb jövedelműeket és a rugalmas foglalkoztatást bünteti. A Profit.ro korábbi összefoglalója szerint a túladóztatás eltörléséről szóló projekt már átment a képviselőház költségvetési bizottságán, a következő lépés a plenáris szavazás lenne, és ha a törvény elfogadásra kerül, 2027. január 1-jétől a részmunkaidős szerződéseket a tényleges jövedelem alapján adóztatnák. Románia ebben különösen rosszul áll: a részmunkaidős foglalkoztatás aránya jóval az uniós átlag alatt van, ami nem csoda, ha az állam úgy bánik vele, mintha minden kétórás munkaviszony mögött automatikusan adócsaló zsoldosbrigád lapulna.

Az USR választási reformot is akar: a polgármestereket és a megyei tanácselnököket két fordulóban választanák, és csökkentenék a parlamenti képviselők számát. A kétfordulós polgármester-választás Romániában régi neuralgikus pont, mert az egyfordulós rendszer a hivatalban lévőket és a nagy helyi gépezeteket védi. Aki egyszer megszerezte a városházát, annak elég lehet egy megosztott ellenzékkel szemben relatív többséggel nyerni, miközben a választók többsége valójában leváltaná. Két fordulóban viszont a második körben kiderülne, ki mögé tud valódi többség felsorakozni. Nem véletlen, hogy ezt azok a pártok szeretik kevésbé, amelyeknek sok helyi erődítményük van, és nem szívesen engedik, hogy a választók a végén még tényleg válasszanak - ilyen például az RMDSZ.

A párt külön említi az online térben élő kiskorúak védelmét is: kevesebb képernyőidőt, több valódi szocializációt és erősebb védelmet akar az online ragadozókkal szemben. Ez ugyan a listán kevésbé látványos pont, de politikailag egyre nehezebb megkerülni, mert a gyerekek digitális kiszolgáltatottsága ma már nem családi nevelési apróság, hanem platformszabályozási, oktatási, adatvédelmi és büntetőjogi kérdés egyszerre. A gond itt is az lesz, mint mindig: lehet-e ebből értelmes, jogállami és szakmai szabályozást csinálni, vagy átmegy majd moralizáló kampányba, ahol mindenki védi a gyerekeket, csak közben senki nem ért sem a technológiához, sem a gyerekekhez.

Az ANI-törvény módosítása szintén szerepel az USR prioritásai között, de itt a párt már egy konkrét politikai konfliktusra reagál. Az USR azt állítja, hogy a törvényt összhangba kell hozni az európai joggal, amely nem engedi a visszamenőleges szankciókat, és azt is hangsúlyozza, hogy Románia nem veszíthet el 770 millió eurót egy PSD-s politikai bosszú miatt. Ez nyilvánvalóan a Dominic Fritz körüli ügyre és a korábbi vitatott módosításokra utal, de ezt most nem kell túlragozni: az USR üzenete az, hogy az integritási szabályokat nem lehet úgy használni, mint politikai bunkósbotot, amellyel az ellenfél fejére csapnak, majd közben jogállamiságról olvasnak fel ünnepi beszédet.

A lista végén ott van a kormányalakítási üzenet is, amely legalább annyira fontos, mint a szakpolitikai pontok. Az USR közölte, hogy továbbra sem szavaz meg PSD-kormányt, és olyan kabinetet sem, amely „PSD-szurikátákat” tartalmaz. Ez az üzenet a jelenlegi kormányválság közepén érthető igazán, amikor a PSD saját kormányzati képletét próbálja rátolni az országra, vagy közvetlenül Grindeanuval, vagy egy szélesebb, de továbbra is PSD-központú politikai konstrukcióval. Az USR tehát nemcsak reformlistát tett közzé, hanem politikai választóvonalat is húzott: vagy valódi reformok, vagy vissza a PSD körül forgó régi hatalmi gépezethez, csak új csomagolásban.

A nagy kérdés persze az, hogy ebből mennyi jut el a törvényhozásig, és mennyi végzi majd a román parlamentarizmus jól ismert mocsarában, ahol mindenki támogatja a reformot, amíg nem kell megszavazni, nem kell elveszíteni egy megyei tanácselnököt, nem kell hozzányúlni egy szolgálati hálózathoz, nem kell két fordulóban kockáztatni egy polgármesteri széket, vagy nem kell ténylegesen csökkenteni az állam pazarlását. Az USR programja papíron erős, de éppen azért lesz nehéz átvinni, mert nem díszreformokról beszél, hanem olyan szerkezetekhez nyúlna, amelyekből pártok, helyi elitek és háttérintézmények élnek. Márpedig Romániában a reformmal általában nem az a baj, hogy nincs rá szép mondat, hanem az, hogy túl sok embernek van jó oka megakadályozni.

Ugar

Kapcsolódó:


Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Az RMDSZ döntött: bárkit megszavaz, csak legyen kormányon

Az RMDSZ döntött: bárkit megszavaz, csak legyen kormányon

Az RMDSZ készen áll megszavazni bármilyen miniszterelnök-jelöltet, akit Nicușor Dan államfő a Cotroceni-palotából előhúz: lehet baloldali, jobboldali vagy akár apolitikus is, a lényeg, hogy Romániának legyen teljes jogkörű kormánya. A Ziare.com az Adevărul forrásaira hivatkozva azt írja, hogy Kelemen Hunor üzenetet küldött a PSD és a PNL vezetőinek, Sorin Grindeanunak és Ilie Bolojannak: az RMDSZ…

ugar
Ukrajna nemcsak kér: drónhadsereget ajánl Amerikának Patriot-rakétákért cserébe

Ukrajna nemcsak kér: drónhadsereget ajánl Amerikának Patriot-rakétákért cserébe

Ukrajna új szintre emelné a Washingtonnal folytatott háborús alkudozást: Mihajlo Fedorov volt ukrán védelmi miniszter szerint Kijev kész lenne segíteni az Egyesült Államoknak egy valódi „drónhadsereg” létrehozásában, ha cserébe Ukrajna Patriot légvédelmi rendszereihez kapna elfogórakétákat. A Financial Timesnak adott interjúban Fedorov úgy fogalmazott, nagyon szívesen segítene Amerikának…

ugar
Ha Unger alkalmas, akkor fél Magyarország is alkalmas, de én mindenképpen

Ha Unger alkalmas, akkor fél Magyarország is alkalmas, de én mindenképpen

Igen, - hozzá képest - alkalmasabb vagyok a korrupció leleplezésének és számonkérésének jogi területén. Mint ismeretes, de sokan elfelejthették mára, nem csupán kulcstanú voltam a KGBéla elleni büntetőperben, de én szállítottam az OLAF-nak, majd később a magyar ügyészségnek a KGBéla által a kémkedés mellett elkövetett költségvetési csalás bizonyítékainak zömét. És, el is ítélték már elsőfokon…

ugar
Lavrov szerint már az Arktiszon is a szegény ruszkikat provokáljuk

Lavrov szerint már az Arktiszon is a szegény ruszkikat provokáljuk

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a NATO növekvő arktiszi jelenléte „közvetlen fenyegetést” jelent Oroszország biztonságára. Ezt nem egy szatirikus mellékletben jelent meg, hanem maga Lavrov írta, aki hétfőn megjelent cikkében arról panaszkodott, hogy a szövetség északi aktivitása, különösen a katonai gyakorlatok és az Arctic Sentry nevű NATO-misszió, növeli a fegyveres incidensek…

ugar
A PSD eldöntötte: támogatja azt a kormányt, amelyet vagy így, vagy úgy, de ő vezet

A PSD eldöntötte: támogatja azt a kormányt, amelyet vagy így, vagy úgy, de ő vezet

A G4Media értesülése szerint a PSD vezetése két kormányalakítási képlettel készül visszamenni Cotroceni-be: az első opció egy kisebbségi kormány lenne, a második pedig egy szélesebb politikai kormány, de ugyanúgy a PSD köré szervezve. Vagyis a szociáldemokraták nagyvonalúan felkínálták Romániának a választás szabadságát: lehet PSD-kormány, vagy lehet olyan kormány, amelyben a PSD a gravitációs…

ugar