Az RMDSZ döntött: bárkit megszavaz, csak legyen kormányon

Az RMDSZ készen áll megszavazni bármilyen miniszterelnök-jelöltet, akit Nicușor Dan államfő a Cotroceni-palotából előhúz: lehet baloldali, jobboldali vagy akár apolitikus is, a lényeg, hogy Romániának legyen teljes jogkörű kormánya. A Ziare.com az Adevărul forrásaira hivatkozva azt írja, hogy Kelemen Hunor üzenetet küldött a PSD és a PNL vezetőinek, Sorin Grindeanunak és Ilie Bolojannak: az RMDSZ parlamenti képviselői megszavazzák az államfő által jelölt miniszterelnököt. Ez a politikai rugalmasság persze papíron államférfiúi felelősségnek néz ki, közelebbről viszont inkább az a régi RMDSZ-es túlélőművészet, ahol az iránytű mindig ugyanarra mutat: a kormányba.

A források szerint azonban van egy fontos feltétel: az RMDSZ nem technokrata kormányt akar. Elfogadhat független vagy apolitikus miniszterelnököt, de csak akkor, ha a kabinet miniszterei politikai pártokból érkeznek. Ez a román politikai nyelvben azt jelenti, hogy kívülről lehet steril a csomagolás, belül viszont maradjon a megszokott pártlogika. Lehet tehát egy szép, tiszta, technokrata címke a miniszterelnöki széken, de a minisztériumokban azért ülhetnek azok, akiknek pártjuk, hálózatuk, helyi embereik és elosztható erőforrásaik vannak. A független miniszterelnök ilyen konstrukcióban inkább kirakati elem, mint valódi rendszerhiba. Az RMDSZ számára a legfontosabb portfólió továbbra is a Fejlesztési Minisztérium lenne, ami nem véletlen. A fejlesztési tárca Romániában nem egyszerű minisztérium, hanem politikai oxigénpalack: innen futnak a helyi önkormányzatokhoz, településekhez, infrastruktúrához, beruházásokhoz, közösségi és klienturális kapcsolatokhoz kötődő pénzek és programok. Aki ezt a minisztériumot tartja, az nemcsak szakpolitikát csinál, hanem közvetlen kapcsolatban marad a helyi hatalmi hálózatokkal. Az RMDSZ pontosan tudja, miért ragaszkodik hozzá: a párt nem a külpolitikai filozófia kedvéért szereti a kormányzást, hanem mert a kormányzati jelenlétből helyi erő, intézményi befolyás és politikai túlélés lesz.

A Ziare.com szerint az RMDSZ a tárgyalások függvényében más tárcákra is igényt tarthat: szóba jöhet a Környezetvédelmi Minisztérium, a Kulturális Minisztérium vagy a Mezőgazdasági Minisztérium is. Ez a felsorolás szépen mutatja, hogy a párt nem pusztán stabilitási garanciaként tekint saját magára, hanem klasszikus kormányzati szereplőként, amely portfóliókban, igazgatási befolyásban és helyi kapcsolatrendszerben gondolkodik. A „megszavazzuk, akit az elnök jelöl” tehát nem feltétlenül üres csekk az államfőnek, hanem tárgyalási alap: támogatás van, de nem ingyen, mert Bukarestben az ingyen támogatás nagyjából olyan ritka, mint az önkritikus PSD-sajtótájékoztató. Az RMDSZ szavazatai azért válhatnak döntővé, mert a PNL és az USR jelezte: nem támogat olyan kormányt, amelyben PSD-miniszterek ülnek. Ebben a helyzetben egy PSD-központú többséghez más irányból kellene összerakni a parlamenti számokat: PSD, RMDSZ, nemzeti kisebbségek, valamint további szavazatok a Victor Ponta köré szerveződő szuverenista parlamenti körből. Ez már önmagában elég beszédes képlet. Papíron mindenki stabilitást akar, a gyakorlatban viszont a stabilitás úgy nézhet ki, hogy a PSD mellé odaáll az RMDSZ, a kisebbségi frakció és néhány szuverenista tartalékalkatrész, aztán mindezt megpróbálják felelősségteljes kormányzásként eladni.

Az RMDSZ korábbi mozgása is ebbe az irányba mutat. A párt nem szavazta meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt, később viszont nem támogatta az Eugen Tomac és Adrian Veștea nevével fémjelzett kormányalakítási próbálkozásokat sem. Egy hónappal korábban még Siegfried Mureșan mögé állt, akit a PNL és az USR javasolt miniszterelnöknek, de mivel Nicușor Dan nem őt jelölte, a történet továbbcsúszott, most pedig az RMDSZ gyakorlatilag azt mondja: jó, akkor jelöljön az elnök valakit, mi meg majd megszavazzuk, csak legyen kormány, és lehetőleg olyan kormány, amelyben mi is ott vagyunk. Ez a rugalmasság természetesen lefordítható felelősségként is, mert egy parlamenti párt mondhatja azt, hogy az ország működőképessége fontosabb, mint a politikai finnyáskodás, és Romániának teljes jogú kormány kell, nem ügyvivői bénázás. Csakhogy az RMDSZ esetében ez a mondat mindig gyanúsan ismerős. A magyarság érdekképviseletére felesküdött párt három évtizede abból él, hogy szinte bármilyen kormányzati konstrukcióhoz képes alkalmazkodni, ha a saját intézményi pozíciói, erőforrásai és helyi hatalmi csatornái megmaradnak. Ez nem nemzetpolitikai stratégia, hanem koalíciós túlélési iparág.

A mostani döntés politikai üzenete ezért világos: az RMDSZ nem akar ellenzékben maradni. Nem akar kívülről kommentálni, nem akar hosszú elvi vitákat folytatni arról, hogy PSD-s, PNL-s, technokrata vagy független legyen-e a miniszterelnök. A párt azt nézi, melyik kormányképlet tud átmenni a parlamenten, és abban hol marad számára hely. Ha Grindeanu, akkor Grindeanu. Ha független miniszterelnök PSD-s és RMDSZ-es miniszterekkel, akkor az. Ha jobboldali jelölt, aki mögött összejön a többség, az is jó lehet. Csak ne legyen technokrata kormány, mert abban nehezebb minisztériumi befolyást tartani, és ne vesszen el a Fejlesztési Minisztérium, mert az a helyi politikai gravitáció egyik központja.

Székelyföld autonómiája, az erdélyi magyarság jogai, a magyarok átalakított térségek modernizálása, ugyan..., az ráér. Két év múlva kampány, majd akkor.

Ugar

Tetszett a cikk?

Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal

Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR

Gesta-ajánló:

Az USR reformlistája: kevesebb megye, kontroll a titkosszolgálatok felett, kétfordulós választás és még van

Az USR reformlistája: kevesebb megye, kontroll a titkosszolgálatok felett, kétfordulós választás és még van

Az USR nyilvánosságra hozta az új parlamenti ülésszakra szánt törvényhozási prioritásait, és a lista első ránézésre pont olyan, mint amit Romániában minden reformpárti választó évek óta szeretne látni: közigazgatási reform, a túl kicsi települések és a megyék összevonása, valódi parlamenti ellenőrzés a titkosszolgálatok felett, a részmunkaidős szerződések túladóztatásának eltörlése, választási…

ugar
Ukrajna nemcsak kér: drónhadsereget ajánl Amerikának Patriot-rakétákért cserébe

Ukrajna nemcsak kér: drónhadsereget ajánl Amerikának Patriot-rakétákért cserébe

Ukrajna új szintre emelné a Washingtonnal folytatott háborús alkudozást: Mihajlo Fedorov volt ukrán védelmi miniszter szerint Kijev kész lenne segíteni az Egyesült Államoknak egy valódi „drónhadsereg” létrehozásában, ha cserébe Ukrajna Patriot légvédelmi rendszereihez kapna elfogórakétákat. A Financial Timesnak adott interjúban Fedorov úgy fogalmazott, nagyon szívesen segítene Amerikának…

ugar
Ha Unger alkalmas, akkor fél Magyarország is alkalmas, de én mindenképpen

Ha Unger alkalmas, akkor fél Magyarország is alkalmas, de én mindenképpen

Igen, - hozzá képest - alkalmasabb vagyok a korrupció leleplezésének és számonkérésének jogi területén. Mint ismeretes, de sokan elfelejthették mára, nem csupán kulcstanú voltam a KGBéla elleni büntetőperben, de én szállítottam az OLAF-nak, majd később a magyar ügyészségnek a KGBéla által a kémkedés mellett elkövetett költségvetési csalás bizonyítékainak zömét. És, el is ítélték már elsőfokon…

ugar
Lavrov szerint már az Arktiszon is a szegény ruszkikat provokáljuk

Lavrov szerint már az Arktiszon is a szegény ruszkikat provokáljuk

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a NATO növekvő arktiszi jelenléte „közvetlen fenyegetést” jelent Oroszország biztonságára. Ezt nem egy szatirikus mellékletben jelent meg, hanem maga Lavrov írta, aki hétfőn megjelent cikkében arról panaszkodott, hogy a szövetség északi aktivitása, különösen a katonai gyakorlatok és az Arctic Sentry nevű NATO-misszió, növeli a fegyveres incidensek…

ugar
A PSD eldöntötte: támogatja azt a kormányt, amelyet vagy így, vagy úgy, de ő vezet

A PSD eldöntötte: támogatja azt a kormányt, amelyet vagy így, vagy úgy, de ő vezet

A G4Media értesülése szerint a PSD vezetése két kormányalakítási képlettel készül visszamenni Cotroceni-be: az első opció egy kisebbségi kormány lenne, a második pedig egy szélesebb politikai kormány, de ugyanúgy a PSD köré szervezve. Vagyis a szociáldemokraták nagyvonalúan felkínálták Romániának a választás szabadságát: lehet PSD-kormány, vagy lehet olyan kormány, amelyben a PSD a gravitációs…

ugar