Miért nem tudhatjuk meg, hogy ki az a Zsolti bácsi?
Nem túlzás azt állítani, hogy egész Magyarországot – de talán még a határon túli honfitársainkat is – az a kérdés tartja izgalomban, hogy ki lehet az a Zsolti bácsi. A Kontroll által tegnap este közzétett videóból ezt nem tudtuk meg, azt viszont igen, hogy a Kontroll stábja már tudja. Ugyanakkor fölöttébb aggasztó, hogy a koronatanút névvel, arccal, hanggal, abszolút felismerhető módon tették ki a nagyvilág elé. Akadnak aggasztó elemek ebben, de nézzük a nagyobb képet.
A Kontroll videójában megszólal az egyik áldozat, Sándor. Részletesen mesél arról, hogy miként használta ki őt szexuálisan Juhász Péter Pál – nem idézem, mert megnézni és meghallgatni is több mint gyomorforgató. Aki ilyenkor nem érez gyilkos indulatokat, az szerintem nem is ember. Amikor Sándor oda jut a történetben, hogy a Zsolti bácsival való szexuális együttlét után az elkövető felkapcsolta a villanyt, így látta meg az arcát, és hogy az illető ismert politikus, az adás megszakad. A riporter pedig annyit mond a kamerába, hogy a Kontroll stábja már tudja, ki az a Zsolti bácsi, illetve arra biztatja a további áldozatokat, hogy tegyenek feljelentést az ügyészségen. Zsolti bácsi nevét pedig nem hozzák nyilvánosságra, „személyiségi jogokra” hivatkozva.
YouTube video: https://www.youtube.com/watch?v=73cykWAjq6o
Hát, az egészet nézve ez nem túl szakmai…
Megmutatták ország-világnak a koronatanút. Isten őrizzen, hogy bármi baja essen a srácnak, de ha mégis történne valami, akkor – és ezzel minden sajtóorgánumnak tisztában kell lennie – nincs az a tuti, vágatlan felvétel, ami kiválthatná a koronatanú bíróság előtt tett vallomását. Zsolti bácsinak olyan ügyvédei lesznek, hogy játszi könnyedséggel mossák majd ki védencüket. Az is érthetetlen, hogy a személyiségi jog miért okoz ekkora öncenzúrát egy tényfeltáró anyag esetében. Legyünk őszinték: ha elhangzana a tettes neve, és ezért Zsolti bácsi pert indítana a Kontroll ellen, akkor a mai Magyarországon gyakorlatilag percek alatt összedobnák a szükséges összeget. Juhász Péter aktivista már eddig is közel 60 millió forintot gyűjtött össze az áldozatok megsegítésére.
Az is érthetetlen, hogy miként biztathat egy értelmes, a közvélemény formálására képes újságíró arra, hogy az áldozatok tegyenek feljelentést. Ember! Olyan gyerekekről beszélünk, akiket éveken át abuzáltak, és akik semmilyen szinten nem bíznak a felnőttekben, a társadalomban. És ha ez nem lenne elég: ezek nem a budai elitiskolák cseperedő diákjai, hanem olyan fiatalok, akik a bürokratikus ügyekben alig tudnak eligazodni, akik soha nem kaptak olyan színvonalú oktatást, hogy egy ügyészséghez vagy bármilyen hatósághoz benyújtandó iratot megfelelően megszerkesszenek.
Nem inkább arra kellene felhívni az áldozatok figyelmét, hogy „itt van ez a telefonszám, ez az e-mail cím – írjatok ide, és megyünk mi az ügyvédeinkkel, elkísérünk az ügyészségre, segítünk megírni a feljelentést, és végig mellettetek leszünk”?
Szerintem két lehetséges opció volt a szerkesztőség előtt: vagy leadják névvel együtt az anyagot, vagy nem adnak le semmit, hanem dokumentálják a folyamatot. Amit választottak, az olyan tipikus magyar népmesei megoldás: mondtak is valamit, meg nem is. Gyakorlatilag ugyanott vagyunk, ahol eddig: tudjuk, hogy van egy Zsolti bácsi, akiről sejtjük, hogy ismert politikus – egyebet azonban továbbra sem.
Amennyiben komolyan gondoljuk az elszámoltatást, akkor a Kontroll stábjának azonnal és haladéktalanul nyilvánosságra kellene hoznia Zsolti bácsi valódi nevét, és nem ahhoz szoktatni a bűnelkövetőket, hogy bizonyos személyiségi jogokra hivatkozva akár egérutat is nyerhetnek. Kérdés: ha Zsolti bácsi ma reggel örökre elhagyta Magyarországot, akkor ezt az egérutat ki adta neki? A hatóságok? A Kontroll? Mindkettő? Akarva? Akaratlanul? És számítani fog ez egyáltalán?
Ez most nem az az időszak, amikor médiahackekkel kell népszerűséget növelni. Ez most az az időszak, amikor a tetteseket névvel, arccal kell bemutatni a társadalomnak, hogy minél hamarabb megértsük, mi is történt velünk az utóbbi 16 évben. Amennyiben a teszetoszaság és az álságos indokokkal alátámasztott gyávaság lesz úrrá rajtunk, akkor a Fidesz négy év múlva visszajön. Mert akkor a pénzük is megmarad, az intézményeik is megmaradhatnak, és a gyászmunka elvégzése után megkezdik a felkészülést 2030-ra. Az igazságszolgáltatásban csalódott Tisza-szavazók pedig otthon maradnak – a Fidesznek pedig idén még 2,2 millió szavazója volt.
Jó lenne ezt észben tartani!
Karczag Anna