Miruță szerint nem mennek többet szobára a PSD-vel, de az RMDSZ már a kilincset markolássza
Nehéz eldönteni, hogy Radu Miruță védelmi miniszter egyszerűen túlságosan optimista, teljes ismeretlenség uralkodik-e a fejében az RMDSZ politikáját illetően, vagy esetleg ez az egész csak egy elegáns politikai figyelmeztetés volt a magyar érdekképviselet felé. Miruță ugyanis pénteken Temesváron arról beszélt, hogy a következő kormányban a PNL, az USR és az RMDSZ már nem fér meg egy szobában a PSD-vel, mert a Szociáldemokrata Párt a korábbi koalíciós megállapodás megszegésével „elszigetelte magát” Romániában.
A mondat első hallásra egészen jól hangzik, csak van vele egy aprócska probléma: az RMDSZ-t nem kellett volna ugyanabba a mondatba beleírni a PNL-vel és az USR-vel, legalábbis ha Miruță komolyan gondolja, hogy ezek a pártok politikai döntései egy irányba mutatnak. A PNL és az USR ugyanis valóban olyan helyzetben van, amelyben a PSD-vel való együttműködésnek komoly politikai és szervezeti akadályai vannak, miközben az RMDSZ egészen más történet. Miruță szerint a három párt – PNL, USR és UDMR – egy olyan kormányt támogatna, amelyben a mandátumok arányában osztanák el a kormányzati időszakot, majd amikor eljönne a PSD számára kiszámított idő, átadnák neki a kormányzás lehetőségét. A védelmi miniszter azt mondta, a PSD-nek először ugyan nem tetszett ez az elképzelés, később azonban már elfogadta volna, csak éppen Sorin Grindeanu ragaszkodna ahhoz, hogy ők legyenek először kormányon, a védelmi miniszter szerint azonban éppen a korábbi megállapodás megszegése miatt nem lehet megbízni a PSD-ben.
Ez eddig világos. Az is világos, hogy Miruță miért akarja politikailag karanténba tenni a PSD-t. A kevésbé világos rész az, hogy miért gondolja úgy, hogy az RMDSZ automatikusan ugyanabba a politikai mezőbe vonul, ahová a PNL és az USR is. A G4Media újságírója rá is kérdezett, történt-e az utóbbi időben közeledés az RMDSZ és a PSD között. Miruță válasza pedig különösen érdekes: azt mondta, hogy ő ezt nem mérte, csak azt látta, hogy az RMDSZ vezetői továbbra is támogatják a PNL-vel és az USR-vel közösen javasolt miniszterelnököt, és az RMDSZ nem jelezte, hogy kilépne ebből a csapatból. Márpedig, ha nem is nyíltan, de jelezte: Cseke Attila és Kelemen Hunor is beszélt már arról a nyilvánosság előtt, hogy támogatnának egy Grindeanu-kabinetet, márpedig, amikor egy ilyen kijelentés a nyilvánosság előtt hangzik el, azt minden bizonnyal megelőzték a puhatolózónak nevezett tárgyalások a PSD-vel, de sokkal inkább közös tervük lehet a fiúknak arra, hogy miként kerüljenek be egy PSD-s kormányba.
Persze Miruțănak lehet igaza abban, hogy a jövőbeni kormányalakításnál már nem lesz ugyanaz a helyzet, mint korábban. A PSD valóban súlyos bizalmi problémát okozott a koalícióban, Miruță pedig kifejezetten arra hivatkozott, hogy a párt nem tartotta be az előző megállapodást, sőt, az is igaz, hogy az RMDSZ jelenleg támogatja a PNL-USR közös miniszterelnök-jelöltjét, de ebből még nem következik automatikusan, hogy az RMDSZ ezt fogja tenni a jövőben is. A Szövetség ugyanis nem azt kérdezi, hogy „szeretjük-e a PSD-t?”, hanem azt, hogy „mit kapunk, ha bemegyünk velük a szobába?” Ez pedig azért fontos különbség, mert Miruță kijelentése mögött mintha lenne egy olyan feltételezés, hogy a PSD-vel való szakítás politikai-ideológiai döntés lesz, amelyet a három párt együtt hoz meg.
Az RMDSZ viszont biztos, hogy egészen más szempontok alapján fog dönteni, és ezen szempontok között a magyarság érdekei vagy a demokratikus értékek semmiféle szerepet nem játszanak, az viszont érdekelne, hogy mitől kezd pornografikussá válni a román politikai nyelv - Hunor szerint a méret a lényeg, Miruță pedig nem menne szobára a PSD-vel, én pedig kíváncsian várom, hogy mikor csenget a pizzás fiú és ki fogja őt leszopni.
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Musk munkában: figyelmeztetés nélkül korlátozták az ukrán hadsereg által használt Starlink katonai változatát
Az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX korlátozta a Starlink műholdas internetszolgáltatás katonai változatának működését Ukrajnában, és a lépés több harci küldetést is meghiúsított, közölte szerdán Szerhij Beszkresztnov, az ukrán elnök tanácsadója. A tájékoztatása alapján a StarShield nevű katonai csomag termináljai szerdára virradó éjjel elvesztették a kapcsolatot, ha 160 kilométernél gyorsabban…

Szele Tamás: A befolyásolás és a technológia
Lehet, hogy ha nincs bothálózat, pontosabban nem működik az adatközpont célpontokat kijelölő crawler-rendszere, nincs békétlenség sem. És ha ez eldől: már csak munkához kell látnunk, ki kell takarítanunk az online teret. De alaposan ám.

Fordulat: Nicușor Dan állítólag belengette az előrehozott választásokat
Újabb fordulóhoz közeledik a romániai politikai válság. Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön, október 15-én küldi el a parlamentnek a kormánya névsorát és a kormányprogramot, ezzel elindulhatnak a miniszterjelöltek szakbizottsági meghallgatásai, utána pedig jöhet a parlamenti bizalmi szavazás. Nagyjából ennyi az, ami biztos – de még ez sem egészen az, ebből pedig világosan látszik,…

A francia külügyminiszter szerint Musk, a MAGA és a Kreml egy csapatban játszik
Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter szerint külföldi szereplők megpróbálják befolyásolni a 2027-es francia elnökválasztást, a lista elejére pedig ezúttal nem csak Moszkvát, hanem Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét is odaírta azok közé, akik az európai demokratikus vitát akarják aláásni.

Trump szerint Putyin békére vágyik. Moszkva ezt újabb bombázásokkal szemlélteti
Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin jobban szeretne békemegállapodást, mint Volodimir Zelenszkij. A kijelentést a Sky News idézte, és ugyanazon a napon hangzott el, amikor az orosz hadsereg az amerikai elnök által bejelentett „energetikai tűzszünet” ellenére tovább bombázta az ukrán energiarendszert.