Moszkva az ENSZ-ben is közölte: nyémá kukuruzá, nyéma tűzszünet
Ha valaki azt gondolta volna, hogy az ENSZ-ben majd sikerül meggyőzni Putyint legalább egy átmeneti tűzszünetről, az kurvára tévedett. Bár az is igaz: ha van még ember a Földön, aki hisz az orosz elnöknek, diplomáciának vagy sajtónak, az valóban megérdemli a csalódást.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén ismét elutasította a tűzszünetet. Mint mondta, Oroszország a tárgyalások idején sem állítaná le az általa „különleges katonai műveletnek” nevezett háborút, függetlenül attól, milyen formában zajlanának az egyeztetések. Lavrov szerint Európa azért akarja leállítani a harcokat, hogy időt nyerjen, és feltöltse Ukrajna állítólag kimerült fegyverkészleteit. Moszkva ehelyett „hosszú távú békemegállapodást” akar – természetesen olyant, amelyet Putyin diktál, miközben az orosz hadsereg folytatja Ukrajna bombázását és területeinek megszállását.
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter ezzel szemben közölte: Kijev készen áll az azonnali, teljes és feltétel nélküli tűzszünetre, amennyiben azt Moszkva is betartja. Ukrajna részleges megállapodásokat is elfogadna az energetikai infrastruktúra és a gabonaexport védelméről. Szibiha szerint a Biztonsági Tanács 15 tagjából 14 támogatja ezeket a javaslatokat, köztük az Egyesült Államok és Kína is. Az egyetlen kivétel maga Oroszország. A Trump-kormányzat korábban az energetikai létesítmények elleni támadások kölcsönös felfüggesztését is felvetette, de Moszkva ezt a korlátozott tűzszünetet is visszautasította.
Az ENSZ-ülésnek így legalább annyi haszna volt, hogy ismét jegyzőkönyvbe került a lényeg: Ukrajna elfogadná a tűzszünetet, Oroszország nem. Moszkva tovább akar támadni, miközben „hosszú távú békéről” beszél, majd az egészért Európát és az áldozatot hibáztatja. Normális ember már rég nem hisz az orosz diplomáciának – legfeljebb feljegyzi, mit hazudott legutóbb.
Ugar
Tetszett a cikk?
Támogassa a munkánkat egy kis adománnyal
Biztonságos fizetés Stripe-on keresztül • Min. 2 EUR
Gesta-ajánló:

Ruszkik, haza – kivéve, ha oligarchák! Magyar Péter a viktori úton?
Az Európai Unió szeptember 22-én újabb három évvel meghosszabbította a közel háromezer orosz személyt és szervezetet érintő szankciókat, két igencsak ismert milliárdos azonban közben eltűnt a listáról: Aliser Uszmanov és Mihail Fridman. Vitalie Cojocari arra hívja fel a figyelmet, hogy mindkét törlés mögött különös diplomáciai alku húzódik.

Hunor kormányformulája: minden, csak magyar érdek nem
Az erdélyiek főnöke ma a Facebook-oldalán tájékoztatta az őt megválasztó erdélyi magyarokat arról, hogy Siegfried Mureșan ismertette a Szövetséggel a kormányprogramját, amelyről Kelemen Hunor úgy ítélte meg, hogy „támogatható”. Hogy miért? Nos, ez nem igazán derül ki, mert a nagy általánosságokon túl semmiféle magyar érdek nem szerepelt a tárgyalási pontok között.

Szele Tamás: Irán mesterterve
Sose feledjük Helmuth von Moltke híres tételét, mely szerint nincs haditerv, amely túlélné az ellenséggel való első harcérintkezést.

Washington kimondta: Európa csak a negyedik az Egyesült Államok stratégiai fontossági sorrendjében
Az Egyesült Államok saját területének védelmét, a nyugati féltekét és a csendes-óceáni térséget is fontosabbnak tartja Európánál – jelentette ki Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet. A diplomata szerint ez nem jelenti Európa elhagyását, Washington azonban azt várja az európai szövetségesektől, hogy nagyobb részt vállaljanak saját kontinensük védelméből.

Az OpenAI MI-vel védi Ukrajna kórházait és erőműveit az orosz kibertámadásoktól
Ingyenesen hozzáférhetővé teszi Ukrajna kormánya számára a Daybreak nevű, mesterséges intelligenciára épülő kibervédelmi rendszerét az OpenAI. A technológiát elsősorban a polgári kritikus infrastruktúra, köztük a kórházak, erőművek, energiahálózatok és állami informatikai rendszerek védelmére használják majd.